
Fotó: Barabás Orsolya
Jó hangulatú gazdanapot tartottak szombaton Gyergyóalfaluban. A Réteskertben egy év szünet után ismét sokan összegyűltek, hogy ünnepeljenek, hálát adjanak az idei termésért. A rendezvényen Borka Ernő plébános áldotta meg az új kenyeret.
2021. október 02., 18:062021. október 02., 18:06
Zeneszó, tánc, kellemes illatok és sok ember fogadta a gyergyóalfalvi Réteskertbe kilátogatókat szombaton. A napos időjárás sokakat kicsalogatott, hogy közösen töltsenek el néhány órát. Az általános iskolások kreatív és nagyon mutatós, elsősorban terményekből, természetes anyagokból összerakott kiállítása vonzotta a tekinteteket.
Fotó: Barabás Orsolya
Érdemes volt megtekinteni a kisállat- és gépkiállítást, a tombolát vásárlók között pedig többek között malacok, borjú, tűzifa talált gazdára. Zenészek, táncosok léptek fel, ezáltal is emelve a hangulatot.
– hangsúlyozta megnyitó beszédében Gáll Szabolcs, Gyergyóalfalu polgármestere.
A diákok ötletes kiállítása tette színessé a Réteskertet
Fotó: Barabás Orsolya
„Gazdálkodóréteg nélkül a falu nem volna ott, ahol ma van. Elsősorban azért jöttem ide, hogy elmondjam Önöknek, hogy a gazdák egy része kapott támogatást – ez az úgynevezett Covid-marhatámogatás –, és október 15-től próbáljuk az előleget folyósítani. Viszont ehhez még mindig hiányzik Gyergyóalfalu-szinten körülbelül 130 gazda, aki a szénájával nem számolt el. A határidő október 15-e, ha addig ezt nem teszik meg, nem kapnak előleget a támogatásból” – hívta fel a figyelmet Csavar Zsolt, a Hargita megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség gyergyói munkatársa.
350 liternyi pityókástokányt főztek
Fotó: Barabás Orsolya
A gyergyói térségben az alfalvi gazdanapok rendelkezik a legrégebbi múlttal az ilyen jellegű rendezvények közül, erre most már 23. alkalommal került sor, és egyik megálmodója, főszervezője évekig Gál Mihály volt, aki az alfalvi gazdáknak, gazdasszonyoknak mondott köszönetet.
– mondta.
Borka Ernő plébános megáldotta az új kenyeret
Fotó: Barabás Orsolya
Az ünnepségen Borka Ernő plébános áldotta meg a kenyeret. „Az egyház mindig hálaadásra hívja meg az embereket, ezzel arra tanít, hogy a háláról Isten iránt soha meg nem feledkezhetünk.
– hangzott az áldás szövege.
A gazdanap részeként megtartották a Székelyföldi Rönkhúzó Bajnokság helyi fordulóját, a napot pedig a Gazdanapi Táncház zárja a Petőfi Sándor Művelődési Házban, ahol népviselet-bemutató és a csíkszentdomokosi Búzavirág Néptánccsoport „Katonabúcsúztató” című előadása is látható lesz.
Miután három párt is miniszterelnök-jelöltként támogatta, Siegfried Mureșan teljesen eltűnt a nyilvánosságból, ahelyett, hogy parlamenti többséget próbált volna kialakítani – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője.
Marosvásárhely csatlakozott a szecessziós örökséget népszerűsítő európai hálózatokhoz, hogy népszerűsíteni tudja a város épített örökségét.
Angela Merkel volt német kancellárt fogadta kedden a Cotroceni-palotában Nicușor Dan államfő. A volt német kancellár könyvbemutatóra érkezett Romániába.
Az RMDSZ parlamenti frakciói keddi együttes ülésükön nem foglaltak állást egy jövőbeli kormány támogatásáról, mivel az államfő még nem nevesített miniszterelnök-jelöltet – közölte Csoma Botond, a szövetség képviselőházi frakcióvezetője.
A jövő évi érettségi kompetenciavizsgáit április 12-23. között tartják – jelentette be kedden az oktatási minisztérium. A közlemény szerint a nyári érettségi írásbeli vizsgáit június 14-18. között szervezik meg.
Négy támogatási program indul közel 180 millió eurós keretösszeggel: a sertés- és szarvasmarhatartók már igényelhetik a támogatást, a kisgazdaságok, a virág- és gyógynövénytermesztők számára is pályázati lehetőség nyílik.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) álláspontja nem változott: nem támogat olyan kormányt, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is tagja, függetlenül attól, hogy a miniszterelnök független vagy valamelyik párt jelöltje.
Költöznie kell a színházépületből a Tamási Áron Színház társulatának, a következő éveket a gyakori helyszínváltozások, turnék, kiszállások jellemzik majd.
szóljon hozzá!