
Már egy hónapja át kellett volna szervezni a tanfelügyelőségeket, ez egyelőre nem történt meg. Képünk illusztráció
Fotó: Bodor Tünde
Miközben az új oktatási törvény szerint a megyei tanfelügyelőségeket már legalább egy hónapja át kellett volna szervezni, Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint gyakorlatilag minden a régi kerékvágásban halad, mert az új törvényhez szükséges módszertanok és működési útmutatók nincsenek kidolgozva. Skizofrén állapot – fogalmazott –, ami egy kaotikus tanügyi rendszerben amúgy sem tájidegen.
2023. december 07., 13:152023. december 07., 13:15
2023. december 07., 13:532023. december 07., 13:53
A szeptember elején érvénybe lépett új, 2023/198-as oktatási törvényhez legalább harminc kiegészítő dokumentumot kellett volna eddig kidolgozni és eljuttatni az iskoláknak, ezekből legfeljebb három készült el. Ilyenformán lehetséges az is, hogy
– tájékoztatott Kiss Imre. Elmondta, hogy a tanfelügyelőségek feladatait az egyetem előtti oktatás megyei igazgatóságai és az oktatás minőségi ellenőrzését és felügyeletét végző országos intézmény (ARACIP) megyei kirendeltségei kellett volna átvegyék, azaz két új intézmény kellett volna felváltsa az eddig létezőt.
Előbbi hatáskörébe tartozna az adminisztráció, a pénzügyek intézése, a versenyvizsgák, tantárgyversenyek, érettségi és képességvizsga szervezése, utóbbihoz a tanítás szakmai felügyelete, illetve az óralátogatás.
Ha pedig mindez nem lenne elég, az is nyomasztó – számolt be Kiss Imre –, hogy
Nem tudni még azt sem, hogyan fog lezárulni az 500 lejes tanszertámogatásra jogosultak listájának véglegesítése, mert a juttatást sokkal többen kérték, mint tavaly, annyira egyszerű volt az igénylési eljárás: nem kellett dokumentumokat mellékelni, mindössze egy űrlapot kellett kitölteni.
– magyarázta Kiss Imre.
Mindezeknek pedig gyorsan kellene lezajlania, hiszen a minisztérium december közepéig ki szeretné osztani az utalványokat, de ezek után nem csoda, ha a tanügyben mindenki némileg szkeptikus a határidőket illetően.
Elkezdődött az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti 14,4 kilométeres szakaszának műszaki tervezése, amelyre tíz hónapja van a megbízott vállalatnak – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAR).
Az elmúlt napokban az ország napi gázfogyasztása megközelítette az 58 millió köbmétert, ami hozzávetőlegesen 17 százalékkal több a tavalyi hasonló időszak átlagánál – közölték az Országos Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs hétfői ülése után.
Autóvezetői engedélye sem volt a fiatal ittas sofőrnek, aki vasárnap éjjel Kézdivásárhelyen megpróbált elmenekülni a hatóságok elől – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. A férfi mostanra előzetes letartóztatásba került.
Belső vizsgálatot rendelt el hétfőn a konstancai megyei sürgősségi kórháznál az intézmény vezetősége, miután két gyermek is kómába került műtét után.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
A hét első napjaiban még kitart a fagy, szerdától azonban országszerte enyhülni fog az idő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) január 12. és 25. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Ismét jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények – közölte a pénzügyminisztérium.
Plagizálással gyanúsították meg Radu Marinescu igazságügyi minisztert, aki azonban azt mondta, kifogásolt doktori disszertációját a húsz évvel ezelőtti jogszabályoknak és tudományos-etikai előírásoknak megfelelően írta meg.
A tavalyi harmadik negyedévben 9420 lej volt a romániai háztartások havi átlagjövedelme; a kiadások átlagösszege 8079 lej volt, ami a jövedelem 85,8 százalékát jelentette – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Alig négy óra alatt 30 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a 15-ös országút mentén közúti ellenőrzést végző rendőrök, és négy jogosítványt is bevontak.
szóljon hozzá!