Fotó: Barabás Ákos
Életkortól függetlenül lehet jelentkezni arra a Szent László témájú fotópályázatra, amelyet az EMNT udvarhelyszéki szervezete és a Civil Kurázsi Egyesület (CKE) hirdetett meg a Magyar Fotográfia Napjára készülve.
2017. június 06., 18:402017. június 06., 18:40
2017-et a magyar kormány Szent László évének nyilvánította, ezért döntöttek úgy a szervezők, hogy ez lesz a pályázat témája. Így tisztelegnek a lovagkirály emléke előtt – fejtette ki lapunknak Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) udvarhelyi szervezetének elnöke. A projekt célja, hogy a fotósok művein keresztül hívják fel a figyelmet Szent László emlékére, valamint a tiszteletére létrehozott emlékhelyekre. Szerzőnként három alkotást lehet beküldeni – digitális, illetve papír formában is – június 12-e és augusztus 20-a között. Ezt a documentarystudio@gmail.com, illetve a székelyudvarhelyi Vár utca 4. szám alatt lehet megtenni, ahol bővebb információk is kérhetők a pályázatról.
Túrák, útlevél
Az udvarhelyszéki EMNT és a CKE a Székelyföldi Legendáriummal partnerségben buszos túrák megszervezését tervezi. Az udvarhelyszéki utazások során a Szent László-emlékhelyeket látogatnák meg, és idegenvezetést is biztosítanának a helyszíneken. Július 29–30-ára egy kerékpáros túrát is terveznek Bögöz, Székelydálya, Székelyderzs, Szentmárton, Karácsonyfalva, Oklánd és Homoródszentlászló érintésével. A későbbiekben majd igényelni lehet egy szimbolikus Szent László-útlevelet, aki pedig szelfivel igazolja, hogy járt a megnevezett emlékhelyeken, egy nyereményjátékon vehet részt.
Ilie Bolojan miniszterelnök megszorító csomagja értelmében ezentúl a gyermeknevelési szabadságon lévő szülőknek is éves 2430 lejes hozzájárulás ellenében kellene fenntartaniuk biztosítotti státuszukat. Az RMDSZ felháborítónak tartja az intézkedést.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a
A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.
Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.
Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.
Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
Egy fa dőlt ki Csíkszeredában, valamint több mint 2500 felhasználó maradt áram nélkül Csíkszéken a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn délután – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Kidőlt fáról küldött fotót csíkszeredai olvasónk hétfő délután, amelyet már a helyszínre kiszállt tűzoltók daraboltak fel.
A mezőgazdaságban nagy hasznát lehet venni a mesterségesintelligencia-alkalmazásoknak, de számos más területen is kiaknázható az új technológia. Az MI lehetőségeiről tartottak konferenciát hétfőn Csíkszeredában.
szóljon hozzá!