Újabb felhívás terjed az interneten és bizonyos portálokon, miszerint folytatódik az üzemanyagtöltő-állomások elleni civil hadjárat. A kezdeményezők azt szeretnék elérni, hogy február 1-től két héten át (azaz február 14-ig) senki ne tankoljon egyetlen OMV-Petrom kútnál sem.
2011. február 03., 14:522011. február 03., 14:52
2011. február 03., 17:372011. február 03., 17:37
Azért éppen ezt a vállalatot bojkottálnák, mert ezt tekintik „államinak”, vagyis a tiltakozók ezáltal azt remélik, hogy az állam jókora bevételtől esik el, ezért a kormány elrendel majd valamiféle árszabályozást. „Kliensek nélkül, vagy a forgalom 75–80 százalékos csökkenésével két héten át a cég jelentős veszteséget könyvelhet el, amelynek értéke több tízmillió lejre rúghat. Ezt nem engedheti meg magának az OMV-Petrom és végső soron csökkenteni fogják az árat” – áll a főként interneten terjedő közleményben. A kezdeményezők rámutatnak, 1998-ban Franciaországban ugyanezt a tiltakozási módszert választotta a lakosság, akkor a Shell csupán 5 napig „bírta, utána megadta magát”. Továbbá az európai és a nemzetközi sajtó segítségével Románia lakossága bebizonyíthatja, hogy összefogással képes ellenszegülni a „gazdasági hatalmasoknak”.
A Nagy-Küküllőbe esett személyt mentettek ki a tűzoltók Segesváron a vasútállomás környékén csütörtök este.
Maros megyében az 1500 méter feletti hegyvidéki területeken, különösen a Kelemen-havasokban a hó vastagsága mintegy 15–20 centiméter, viszont a szél által felhalmozott helyeken akár 50 centimétert is elérheti.
Tűz ütött ki egy lakóházban Görgényadorjánban, Görgényszentimre községben csütörtök hajnalban. A ház és a melléképület tetőszerkezete teljesen leégett.
Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok december 25–28. között Marosvásárhelyen, Szilveszter napján pedig este hétkor indul az utolsó járat.
Szenteste éjfél körül riasztották a szászrégeni tűzoltóságot egy lakóház tetőjén keletkezett tűz oltásához a szászrégeni Kőrös utcában.
Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.
Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.
A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.
Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!