
Fotó: Gecse Noémi
Ismét aszfaltoznak Csíkszeredában a taplocai elkerülő úton – ezúttal a kopóréteget terítik el, ezt követi a Rét utcai csatlakozásnál, illetve az E578-as út kereszteződésénél szükséges körforgalom építése. Az európai úton készülő körforgalom a város ügykezelésébe tartozik majd, a Csíkszereda határát jelző táblákon belül került.
2018. április 20., 10:452018. április 20., 10:45
2018. április 20., 22:142018. április 20., 22:14
Csíkszereda nemcsak az elkerülő utat, és ennek az E578-as jelzésű úthoz történő csatlakozását „kebelezte be”, hanem a Román Autófelügyelet (RAR) Hargita megyei kirendeltségének székhelyét is – a város határát jelző táblákat ugyanis közel másfél kilométerrel vitték északabbra, éppen addig, ahol a megyeszékhely közigazgatási területének határa is van.
Az elkerülő úton a kopóréteget terítik el, ezt követi a két útkereszteződés átalakítása
Fotó: Gecse Noémi
Az elkerülő út használatba adásához szükséges két körforgalom építése is rövidesen megkezdődik, most az úttesten a kopóréteget helyezik el.
Fotó: Gecse Noémi
Buzogány Károly, a cég igazgatója kérdésünkre azt mondta, várhatóan két hónap alatt végeznek a munkával, amelynek során kisebb forgalomkorlátozásokra, -terelésre számíthatnak az autósok.
Fotó: Gecse Noémi
Mint Claudiu Ardelean, a cég illetékese tájékoztatott, várhatóan már jövő héten megtörténik a terep átadása, és elkezdik az munkát is. Ennek folyamán bizonyos időszakokban forgalomterelésre, illetve félpályás útzárra is fel kell készülniük az autóvezetőknek, utóbbi nem tart majd tovább egy hónapnál – tudtuk meg.
Tehermentesítés a cél
A kevéssel több, mint 3 kilométeres hosszúságú, két szakaszból álló elkerülő út aszfaltozása tavaly készült el. Az aszfaltozás 4,7 millió lejbe került, a város korábban még 4,2 millió lejt költött az építésre. Az út megnyitása után, amely a Rét utcától az E578-as utat érintve a 12A jelzésű országúthoz csatlakozik, nem csak a Gyergyószentmiklós, hanem a Gyimeseken át Moldva felől érkező, illetve az erre tartó nehézgépjármű-forgalom is elkerülheti Csíktaplocát, tehermentesítve a Rét és Forrás utcákat.
Fotó: Gecse Noémi
Egy 22 éves fiatalember életét vesztette vasárnap a Tordai-hasadékban, miután lezuhant a via ferrata útvonalról.
Megállapodott Orbán Viktorral az idei tusványosi részvételről Németh Zsolt – jelentette be a politikus egy közéleti podcastben. A szervezők emellett a jelenlegi magyar kormány több tagját is meghívnák Tusnádfürdőre.
Nicușor Dan államfő aláírta vasárnap az Adrian-Ioan Veștea miniszterelnökké jelöléséről szóló rendeletet – közölte az elnöki hivatal.
A Maros megyei tűzoltóknak vasárnap délután több helyszínen is be kellett avatkozniuk ez esőzések okozta károk elhárításáért. Délután ötkor a beavatkozások még folyamatban voltak.
Tovább gyűrűzik a vita Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése körül. Miközben a PNL egyik európai parlamenti képviselője a politikus kizárását követeli, az AUR előre hozott választásokat sürget, az RMDSZ pedig még mérlegeli álláspontját.
Adrian Veștea szerint miniszterelnökké jelölése nem a PNL megosztását szolgálja, hanem lehetőséget ad arra, hogy a liberálisok folytassák a reformokat és bizonyítsák: készek felelősséget vállalni Románia stabilitásáért.
A legtöbb közúti baleset vasárnap történik, a kritikus időszak pedig 13 óra és 17 óra közé esik – hívja fel a figyelmet a rendőrség. Vasárnap a Maros megyei közlekedési rendőrök közúti ellenőrzést és balesetmegelőzési tevékenységet tartanak.
Rendkívüli egyeztetésre hívja össze a PSD vezető testületeit Mihai Fifor, miután Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát bízta meg kormányalakítással. A szociáldemokraták szerint a döntés előtt nem egyeztettek velük.
Erős szélre és zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Adrian Veștea miniszterelnök-jelölése újabb politikai vitát váltott ki. Ilie Bolojan szerint a lépés a PNL megosztására irányul, míg az USR képviselője azt kifogásolja, hogy Nicușor Dan államfő nem egyeztetett előzetesen az új jelölt személyéről.
szóljon hozzá!