Föld alatti parkoló a Szabadság tér alatt?

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Csíkszeredában a Szabadság tér alatt épülhet meg egy föld alatti parkoló, ha az önkormányzat elfogadja az erre vonatkozó határozati javaslatot. A parkoló a tér rendezésének, átalakításának folyamatában készülhetne el, a megvalósíthatósági tanulmány is megvan már.

Kovács Attila

2010. november 25., 16:132010. november 25., 16:13

Az önkormányzat pénteki ülésének napirendjén szerepel egy föld alatti parkoló létrehozásáról szóló megvalósíthatósági tanulmány elfogadása. Mint megtudtuk, a parkoló a Szabadság tér alatt épülne meg.
„Régóta felmerült az igény egy föld alatti parkoló vagy parkolóház létrehozására a város központjában. Ez volt a terv a Temesvári sugárúti üres területre elképzelt üzletközpont, a Csíki Center esetében, és felmerült a Szabadság tér alatti parkoló ötlete is. Most itt a pillanat, amikor közeledik az integrált városfejlesztési terv megvalósítása, amely átrendezné a Szabadság teret is. Ezért került napirendre a föld alatti parkoló kérdése, amelyről megvalósíthatósági tanulmány készült” – mondta el kérdésünkre Szőke Domokos alpolgármester. Az elképzelés szerint a parkoló megépítése után véglegesítenék a tér arculatát. Mint megtudtuk, az anyagot a tervező a hét folyamán juttatta el a polgármesteri hivatalhoz.

Bejárat és kijárat a Kossuth utcából

A megvalósíthatósági tanulmány, amelyet megtekinthettünk, 286 férőhelyes parkoló építését vetíti előre, s nem lenne teljesen a föld alatt, hanem 1,6 méterrel kiemelkedne a talajszint fölé. A belső tér magassága 2,20 méter, öt feljárót képeznének ki a gyalogosok számára. Autóval be- és kihajtani csak a Kossuth Lajos utcából lehetne, ezeket a be- és kijáratokat sorompók zárnák el, a fizetéses parkoló akár teljesen automatizálható. A beruházás értéke 15 millió 894 ezer lej, és számítások szerint a befektetett összeg 2031-ben térülne meg az önkormányzat számára. Szőke Domokos elmondta, a tervező az 1,6 méteres kiemelkedést menedékesen, lejtőszerűen képzelte el, ugyanakkor, mivel a Szakszervezetek Művelődési Háza és a megyeháza is magasabban helyezkedik el, a kiemelkedés nem lenne annyira feltűnő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Csíkdánfalvától Balánbányáig újul meg a 125-ös megyei út – járdával, biciklisávval, töltőállomásokkal

Aláírták a finanszírozási szerződést a 125-ös jelzésű megyei út Dánfalva és Balánbánya közötti, közel 19 kilométeres szakaszának teljes felújítására. A több mint 217 millió lejes beruházás részeként korszerűsítik az útpályát és hidakat újítanak fel.

Csíkdánfalvától Balánbányáig újul meg a 125-ös megyei út – járdával, biciklisávval, töltőállomásokkal
2026. április 30., csütörtök

Elhunyt Bács Károly, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori történelemtanára

A köztiszteletben álló egykori történelemtanár halálhírét a Márton Áron Főgimnázium közölte Facebook-oldalán.

Elhunyt Bács Károly, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori történelemtanára
2026. április 29., szerda

Figyelem, Csíkszereda: drónról is fogják nézni, mi épült a telken

Csíkszeredában is lehet majd számítani drónos és légifelvételes ellenőrzésekre, amelyek célja, hogy beazonosítsák az adónyilvántartásban nem szereplő épületeket. Az adótörvénykönyv módosítása tette lehetővé ezt az önkormányzatok számára.

Figyelem, Csíkszereda: drónról is fogják nézni, mi épült a telken
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Motoros baleset történt Csíkkarcfalvánál

Motorkerékpár és autó ütközött Csíkkarcfalva kijáratánál, kedden délután, egy személyt kórházba szállítottak.

Motoros baleset történt Csíkkarcfalvánál
2026. április 29., szerda

Készülnek az Olt-híd építésére, de ez a pénztől is függ

Végéhez közeledik a Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében levő Olt-híd újjáépítése érdekében kiírt közbeszerzési eljárás. Idén el is kezdődhetne a munkálat, de ez a tervek elkészítésétől, és a rendelkezésre álló pénztől is függ.

Készülnek az Olt-híd építésére, de ez a pénztől is függ
2026. április 27., hétfő

Közel kétszáz kamerával bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában

Jelentősen bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában: a város területén 131 helyszínen 193 térfigyelő kamerát szerelnek fel a következő hónapokban.

Közel kétszáz kamerával bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lovasszekér ütött el egy idős férfit

Kiskorú által irányított lovasszekér ütött el egy idős férfit szombaton este Kászonaltízen; a tettes elhagyta a helyszínt, de a hatóságok hamar rátaláltak – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Lovasszekér ütött el egy idős férfit
Lovasszekér ütött el egy idős férfit
2026. április 27., hétfő

Lovasszekér ütött el egy idős férfit

2026. április 27., hétfő

Patkányokra panaszkodnak Csíkszeredában

Elszaporodtak a rágcsálók Csíkszereda egyes részein: főként a városközpontban okoznak gondot a patkányok és az egerek, de más városrészeken is jelen vannak. A szakemberek szerint ellenük csak rendszeres és összehangolt irtással lehet hatékonyan fellépni.

Patkányokra panaszkodnak Csíkszeredában
Patkányokra panaszkodnak Csíkszeredában
2026. április 27., hétfő

Patkányokra panaszkodnak Csíkszeredában

2026. április 26., vasárnap

Szkennert rendelt, bóvli kis hangfalat kapott helyette

Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.

Szkennert rendelt, bóvli kis hangfalat kapott helyette
Hirdetés