Hirdetés
Hirdetés

Fogyatékkal élők a képzőművészetben

Illusztráció •  Fotó: Pixabay

Illusztráció

Fotó: Pixabay

Önmagukat a képzőművészet és a zene nyelvén kifejező fogyatékkal élők számára biztosít bemutatkozási lehetőséget a hétvégén a Sepsiszentgyörgyön szervezendő Outsider Art, illetve Outsider Music Fest.

Bíró Blanka

2018. április 26., 21:482018. április 26., 21:48

A Diakónia Keresztény Alapítvány által működtetett Írisz Ház fogyatékkal élőket foglalkoztató központja kezdeményezte az Outsider Art, az országban egyedülálló képzőművészeti tárlatot, ahol a szóban forgó képzőművészek alkotásait mutatják be és díjazzák. Az Alapítvány nyolc évvel ezelőtt hozta létre az Írisz Ház díját, amelyet azóta minden évben kiosztanak. Szombaton 18 órától a Gyöngyvirág utcai Írisz Házban Makkai Réka Imola művészettörténész méltatja a kiállított munkákat.

Az Outsider Music Fest eseményt hetedik alkalommal szervezik meg, második éve az országban elsőként sikerült integrálni a fogyatékkal élők fellépéseit egy nagyszabású rendezvénybe, így a Szent György-napok keretében lépnek fel. Vasárnap a közösségi színpadon holland, magyarországi és hazai fogyatékkal élő zenészek, együttesek mutatkoznak be. Szintén vasárnap az Írisz Házban megnyitják a Carola cafét, amely életszerű betekintést nyújt ezeknek az embereknek a mindennapi világába, tevékenységébe, egy olyan hely, ahol a kezdeményezők szerint „mindenki önmaga lehet, meglazíthatja a nyakkendőjét”. A kávézót Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet Magyar Kulturális Központ igazgatója nyitja meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 09., csütörtök

Felelősségre vonnák Mihai Tîrnoveanut, amiért magyarellenes uszítással gyalázta meg a húsvét ünnepét

Az unitáriusok Rómája – így emlegették régen Bölönt, amelynek vártemplomáról a Nemzet útja vezetője az állítja, hogy korábban ortodox volt. Mihai Tîrnoveanut történelemhamisítással vádolják és panaszt tesznek ellene a diszkriminációellenes tanácsnál.

Felelősségre vonnák Mihai Tîrnoveanut, amiért magyarellenes uszítással gyalázta meg a húsvét ünnepét
Hirdetés
2026. április 09., csütörtök

Kifogásolható és rosszul tárolt élelmiszerek miatt közel 4 millió lej értékben bírságolt a fogyasztóvédelem

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) április 6. és 9. között több mint ezer gazdasági szereplőnél végzett ellenőrzéseket, és megközelítőleg 3,8 millió lej értékben szabott ki bírságokat.

Kifogásolható és rosszul tárolt élelmiszerek miatt közel 4 millió lej értékben bírságolt a fogyasztóvédelem
2026. április 09., csütörtök

Semjén Zsolt: szükség van minden magyar kiállására

Részvételre buzdítja a határon túli magyarokat az országgyűlési választásokon Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Semjén Zsolt: szükség van minden magyar kiállására
2026. április 09., csütörtök

Új korszak kezdődik: megérkezett a Da Vinci robot a csíkszeredai kórházba

Leszállították azt a 14,5 millió lejes Da Vinci robotsebészeti eszközt a csíkszeredai kórházba, amellyel a jövőben minimális beavatkozással és nagyobb precizitással végezhetnek elsősorban onkológiai műtéteket. A gépeket a sajtónak is megmutatták.

Új korszak kezdődik: megérkezett a Da Vinci robot a csíkszeredai kórházba
Hirdetés
2026. április 09., csütörtök

Megélhetésükért aggódnak, a politikusok segítségét kérték a vegyipari kombinát alkalmazottai

A marosvásárhelyi vegyipari kombinát és a Romgaz közötti tárgyalásokat nem tudják befolyásolni, de a miniszterelnök segítségét kérik a műtrágyagyár megmentése érdekében – ígérték a szakszervezeti vezetőkkel találkozó Maros megyei parlamenti képviselők.

Megélhetésükért aggódnak, a politikusok segítségét kérték a vegyipari kombinát alkalmazottai
2026. április 09., csütörtök

Közel 500, feketén foglalkoztatott alkalmazottat azonosított a munkaügy

A munkaügyi felügyelőség több mint 7 millió lejre rótt ki bírságokat néhány nap alatt, és közel 500 feketén dolgozó személyt azonosított – hívta fel a figyelmet csütörtökön a munkaügyi miniszter.

Közel 500, feketén foglalkoztatott alkalmazottat azonosított a munkaügy
2026. április 09., csütörtök

Dani Kinga emléknapot szervez a Háromszéki Közösségi Alapítvány

A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) pénteken Dani Kinga Emléknapot szervez a Domb utcai mozgásparkban. Az esemény célja a kiváló sepsiszentgyörgyi sportoló emlékének megerősítése, valamint a játszótér kellemesebbé tétele.

Dani Kinga emléknapot szervez a Háromszéki Közösségi Alapítvány
Hirdetés
2026. április 09., csütörtök

Áprilisi tél: hóréteg alakult ki a magasabban fekvő régiókban

Visszatért a tél április közepén a hegyvidéki térségekbe: csütörtökön vékony hóréteg rakódott le Hargitafürdőn és a Madarasi Hargitán is: a webkamerák felvételei havas tájat mutatnak a szeszélyes áprilisi időjárás következtében.

Áprilisi tél: hóréteg alakult ki a magasabban fekvő régiókban
2026. április 09., csütörtök

Próbaérettségi: javultak az eredmények tavalyhoz képest

Lezárult a próbaérettségi dolgozatainak javítása, és az eredményeket továbbították a tanfelügyelőségeknek, illetve az iskoláknak – tájékoztatott csütörtökön az oktatási minisztérium.

Próbaérettségi: javultak az eredmények tavalyhoz képest
2026. április 09., csütörtök

Afrikai sertéspestist mutattak ki egy elhullott vaddisznóban Kápolnásfalu közelében

Afrikai sertéspestis jelenlétét igazolták egy elhullott vaddisznóban a „Gödrös” nevű területen – tájékoztatták a sertéstartó gazdákat az illetékes hatóságok.

Afrikai sertéspestist mutattak ki egy elhullott vaddisznóban Kápolnásfalu közelében
Hirdetés