Fogadj örökbe egy parkot!

Gyergyószentmiklós kisebb közterületei, parkjai gondos gazdákat keresnek. A helyi önkormányzat által elindított kezdeményezés célja felhívni intézmények, civil szervezetek vagy akár magánszemélyek figyelmét: amennyiben be szeretnének szállni a városszépítési programba, fogadjanak örökbe egy parkot, és ezt majd lehetőségeikhez mérten gondozzák, tartsák karban.

Csata Beáta

2011. június 08., 18:302011. június 08., 18:30

2011. június 08., 19:332011. június 08., 19:33

A parkok örökbefogadása jelképes gesztus, ezáltal bevonnák a város lakóit is lakóhelyük szépítésébe. Olyan kisebb városrészekről van szó, mint a Szent István és Szent László tereken vagy a Balázs Pál utcában levő kisebb parkok.

Az örökbefogadók igényeiket az ügyfélszolgálati irodánál vagy Székely Attilánál, a polgármesteri hivatalban jelezhetik. Itt egyelőre csak az örökbefogadás szándékának a jelzése szükséges. Az örökbefogadott területeket az új „tulajdonosok”rendszeresen karban kell tartsák: füvet kell nyírjanak és virágokat ültessenek. Természetesen a tanács a továbbiakban is hozzájárul a kertek fejlesztéséhez, rendben tartásához. Abban az esetben, ha a gondozók igényelnek különböző fa- vagy virágültetést, ezt előzetes megegyezés alapján valósítják meg. A kert gondozóinak nevét nyilvánosságra hozzák, maradandó formában megörökítik. Minden kertben felállítanak táblákat a tulajdonos(ok) nevével.

A Napsugár az esőben Alapítvány felnőtt tagjai kertészkedéssel próbáltak szépíteni a város összképén – a Kossuth- és a Petőfi-szobor közötti területet gondozzák. Ezzel bizonyítani szeretnék, hogy képesek ők is dolgozni, példaértékű a kezdeményezésük. Nagy Zoltán alpolgármester is hangsúlyozta, hogyha a sérültek tesznek valamit a város szépítése érdekében, akkor az egészséges emberek is képesek erre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei településen

Lakóház tetőtere kapott lángra hétfőn este a Maros megyei Szalárdtelepen, ahol közösen vágtak neki az oltásnak az országos katasztrófavédelem Maros és a Hargita megye munkatársai.

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei településen
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Bonyolult jelszó, biometrikus azonosítás – ezekkel már védettebbek a mobilos adataink

A mobileszközökön tárolt adatok védelmével kapcsolatos jó tanácsokat fogalmazott meg hétfőn a belügyminisztérium.

Bonyolult jelszó, biometrikus azonosítás – ezekkel már védettebbek a mobilos adataink
2026. január 12., hétfő

48 év helyett 55 vagy 60 éves nyugdíjkorhatárban gondolkodnak a belügyi és védelmi alkalmazottak esetében

A védelmi és a belügyminisztérium képviselőinek a jövő hét végéig ki kell dolgozniuk a belügyi és a védelmi alkalmazottak nyugdíjkorhatárának emeléséről szóló törvénytervezetet – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.

48 év helyett 55 vagy 60 éves nyugdíjkorhatárban gondolkodnak a belügyi és védelmi alkalmazottak esetében
2026. január 12., hétfő

Újabb felelősségvállalásos törvény, ezúttal a bérkiadások 10 százalékos csökkentéséről

A kormány felelősséget készül vállalni a parlamentben a bérkiadások 10 százalékos csökkentését is előíró törvénytervezetért – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.

Újabb felelősségvállalásos törvény, ezúttal a bérkiadások 10 százalékos csökkentéséről
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

„Soha többet másokért magyar vér ne folyjon!” – a doni áttörés áldozataira emlékeztek Sepsiszentgyörgyön

Megemlékezést szervezett a 83 évvel ezelőtti doni áttörés évfordulóján az Erdélyi Vitézi Rend sepsiszentgyörgyi állománya. A Hősök temetőjében 15 rendtag emlékezett a több tízezer családot érintő tragikus eseményekre.

„Soha többet másokért magyar vér ne folyjon!” – a doni áttörés áldozataira emlékeztek Sepsiszentgyörgyön
2026. január 12., hétfő

Elkezdődött az autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti szakaszának tervezése

Elkezdődött az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti 14,4 kilométeres szakaszának műszaki tervezése, amelyre tíz hónapja van a megbízott vállalatnak – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAR).

Elkezdődött az autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti szakaszának tervezése
2026. január 12., hétfő

Megugrott a gázfogyasztás, de elegendőek a tartalékok

Az elmúlt napokban az ország napi gázfogyasztása megközelítette az 58 millió köbmétert, ami hozzávetőlegesen 17 százalékkal több a tavalyi hasonló időszak átlagánál – közölték az Országos Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs hétfői ülése után.

Megugrott a gázfogyasztás, de elegendőek a tartalékok
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Autójával, majd gyalog menekült az ittas sofőr, az előzetes letartóztatás elől azonban nem tudott meglógni

Autóvezetői engedélye sem volt a fiatal ittas sofőrnek, aki vasárnap éjjel Kézdivásárhelyen megpróbált elmenekülni a hatóságok elől – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. A férfi mostanra előzetes letartóztatásba került.

Autójával, majd gyalog menekült az ittas sofőr, az előzetes letartóztatás elől azonban nem tudott meglógni
2026. január 12., hétfő

Kómába esett két gyermek műtét után a konstancai kórházban

Belső vizsgálatot rendelt el hétfőn a konstancai megyei sürgősségi kórháznál az intézmény vezetősége, miután két gyermek is kómába került műtét után.

Kómába esett két gyermek műtét után a konstancai kórházban
2026. január 12., hétfő

Kiszolgáltatott nőket hurcoltak külföldre szexuális kizsákmányolás céljából

Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.

Kiszolgáltatott nőket hurcoltak külföldre szexuális kizsákmányolás céljából
Hirdetés