
Dorin Florea. Archív
Fotó: Boda L. Gergely
Nagy infrastrukturális megvalósítások helyett kis, sokszor sokadik fontosságú beruházásokra lehet pályázni – kifogásolta Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea, aki mindezért a bukaresti bürokratákat tette felelőssé.
2017. július 19., 16:512017. július 19., 16:51
„Ez egy elátkozott időszak, mert ahelyett, hogy jól kigondolt útmutatók mentén haladva új, komoly infrastrukturális létesítményeket építenénk, a nyomorúság fényesítése zajlik. A helyi autonómia csupán jól hangzó szöveg, de valójában
és ezt a legtöbben csendben elfogadják. A többség azt mondja, jó hogy bármit is csinálnak, de ez a középszerűség, én azt mondom, hogy mintsem rosszul csináljanak meg valamit, akkor inkább ne csináljanak semmit” – fakadt ki Marosvásárhely polgármestere, utóbbi gondolatának alátámasztására pedig a terelőút jeddi helyzetét említette. Hozzátette, a pályázati feltételek kialkudásának és megszabásának felületessége aggasztó, a furcsa elvárásokért és útmutatókért pedig az irodákból ki nem mozduló bukaresti bürokraták a felelősek, és sokszor a projekt gyengeségeit akarják felszínre hozni, nem az előnyeit. Dorin Florea elmondta,
„Például a jelenlegi Segesvári út meghosszabbítását a Metrótól a Sapientiáig nem építhetjük meg európai uniós támogatással, mert építésre nem, csak korszerűsítésre írtak ki pályázatot, ráadásul azt is autóbusz-központúvá kell alakítani. Ezért 26 millió lejes projekt keretében pályázunk a Dózsa György utca alsó részének aszfaltozására, a hidegvölgyi híd felújítására és végállomás kialakítására 60 autóbusz számára. Javasoltam, hogy kisméretű buszokat vásároljunk, és legyenek közöttük elektromos meghajtásúak is” – ismertette.
Emellett további ötmillió lejből szabadidős zöldövezetet építenének a Tudor-lakónegyedbe tervezett Víkend 2 helyén (ezt az ötletet ugyanis úgy tűnik, vízhiány miatt elvetették), az Unirii-lakónegyedben bölcsődét és óvodát, valamint az Ady-lakónegyedben található Aurel Perșu Szakközépiskola (ismertebb nevén sofőriskola) épületét multifunkcionális kulturális központtá alakítanák a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok számára – a nagyinfrastrukturális fejlesztések helyett ilyesmire adnak ugyanis pénzt, mondta Dorin Florea, hozzátéve, hogy a tervekről hamarosan a helyi tanácsnak kell döntenie.
A Víkendre ne lehessen ételt, italt bevinni
Dorin Florea szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, módosítanák a Víkend néven ismert sport- és szabadidőközpont működési szabályzatát, olyan értelemben, hogy a bejáratnál átvizsgálnák a csomagokat, és megtiltanák étel és ital bevitelét. „A vendéglátósok bért fizetnek, ezért nem méltányos, hogy ne tőlük, hanem szupermarketekből vásárolt söröket fogyasszanak a fürdőzők. Továbbá megtartjuk az X óra utáni ingyenes belépést, de ekkor már tilos lesz a medencéket használni” – fogalmazott, reagálva a néhány nappal ezelőtt az internetre feltöltött felvételre, miszerint egy fiatal egy idősebb férfi „felügyelete” mellett nagydolgát a medence közvetlen közelében végezte.
Hideg időre, erős szélre és vegyes csapadékra figyelmeztető előrejelzést adott ki hétfőn a Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM), amely Székelyföld térségét is érinti.
Gördülékenyen zajlik a levélszavazatok átvétele a Csíkszeredai Főkonzulátuson, ahol a választókat hosszabbított nyitvatartással, személyes segítséggel és rugalmas megoldásokkal is segítik, hogy mindenki érvényesen és határidőn belül adhassa le voksát.
Ismét jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények – közölte a pénzügyminisztérium. Az április 6. és május 8. között kibocsátott 1, 3 és 5 éves futamidejű állampapírok évi 6,5, 7 és 7,5 százalékot kamatoznak.
Erdőcsinádon, de más Maros-menti településen is húsvét szombatján szalaggal díszített fenyőágak kerülnek a lányos házak kerítéseire. De nemcsak kedveskednek a fiatalok, huncutságból éjszaka elviszik a kapukat, az udvaron levő mozdítható tárgyakat.
A barcasági Apácán a húsvéti kakaslövés éppúgy része az ünnepnek, mint a szemetelés és kapulopás, a piros tojás és a locsolkodás. A hagyomány világszinten egyedülálló, a jelképes bosszúállással több évszázados sérelemre emlékeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök áldott ünnepeket kívánt a katolikus és protestáns híveknek, akik április 5-én ünneplik a húsvétot.
Románia NATO-hoz vezető útja azon a mély meggyőződésen alapult, hogy az ország a demokrácia, a szabadság és a jogállamiság közösségéhez akar tartozni – üzente vasárnap Nicușor Dan a szövetség alapító okirata aláírásának 77. évfordulója alkalmából.
XVI. Leó pápa húsvétvasárnapi beszédében bejelentette, hogy április 11-re imavirrasztást hirdet meg a békéért. A pápa mindenkit arra szólított fel, csatlakozzon az imához.
A levélben szavazó választópolgárok, akik nem kapták meg postai úton a levélcsomagjukat, hétfőtől személyesen kérhetik annak pótlását a külképviseleteken vagy országgyűlési egyéni választókerületi választási irodákban.
Tizennyolc éves, ittasan vezető sofőrt is lekapcsoltak a Hargita megyei rendőrök a húsvéti ünnepek során.
szóljon hozzá!