
Tusnádfürdőn elsősorban a turisták használják a fizetőssé vált parkolókat
Fotó: Pinti Attila
Három nagyobb parkoló vált fizetőssé Tusnádfürdőn, amelyeket elsősorban a fürdővárosba érkező vendégek, turisták használnak. A rendszer próbaüzemmódban lesz egy ideig, ezt követően elemzik, hogy milyen eredménye, hatása lesz a változtatásnak.
2023. augusztus 29., 10:162023. augusztus 29., 10:16
2023. augusztus 29., 10:202023. augusztus 29., 10:20
Elsősorban a parkolók fenntartásának, takarításának, kivilágításának költségeit szeretnék biztosítani, de ugyanakkor fel akarnak zárkózni a legtöbb városhoz ebben a tekintetben is – közölte Butyka Zsolt tusnádfürdői polgármester a héten bevezetett változásról.
Mindhárom a főút mellett fekszik, és ezeket többnyire a Tusnádfürdőre érkező látogatók, turisták veszik igénybe, a három parkolóban a parkolóhelyek száma meghaladja a százat.
Fotó: Pinti Attila
Az elöljáró hozzátette, ez a változtatás abban is segíthet, hogy a különböző panziókban, szállodákban elszállásolt turisták ne a központban tartsák az autóikat, mert jelenleg ez is gyakran megtörténik.
– tudtuk meg. Ez azt jelenti, hogy a parkolókban követik majd az ott állomásozó járművek számát, szankciók egyelőre nem lesznek a nem fizetőkkel szemben.
Fotó: Pinti Attila
Parkolójegyet egy órára, illetve egy napra lehet váltani, jegyautomatákat nem telepítenek, a vásárlásra bankkártyás fizetéssel mobiltelefonos alkalmazás, illetve sms küldése használható, aki pedig ezeket nem veszi igénybe, az a városházán is kifizetheti a parkolás díját.
A parkolók használatáért hétfőtől péntekig 8 és 22 óra között kell fizetni, szombaton és vasárnap nem.
A próbaidőszak lejárta után elemzik majd, hogy van-e szükség további fejlesztésekre, például rendszámfelismerő kamerák felszerelésére – vázolta a városvezető.
Az ingyenes ivartalanítási programnak köszönhetően eddig már több mint 60 kutyát és macskát ivartalanítottak Marosvásárhelyen.
Andy Burnham, Manchester volt polgármestere az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután III. Károly király hétfőn megbízta az új brit kormány megalakításával.
Változékony időjárásra kell készülni a következő két hétben Erdélyben: a hét eleji kellemes nyári időt átmeneti lehűlés váltja fel, majd a hétvégétől ismét melegedés kezdődik. Közben szinte minden nap számítani lehet záporokra és zivatarokra.
Andrew Tate és testvére, Tristan Tate hétfőn várhatóan egy floridai bíróság elé állnak, miközben a brit rendőrség kiadatásukat kéri egy szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozás keretében – jelentette a dpa.
Véget ért az egészségügyi dolgozók hétfői kétórás figyelmeztető sztrájkja, amelyet a Sanitas Szakszervezeti Szövetség szervezett a közalkalmazotti bértörvény elleni tiltakozásul.
Két közlekedési bűncselekmény miatt indított büntetőeljárást az elmúlt napokban a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság. Egy sofőr ittasan és a szükséges jogosítvány nélkül vezetett járműszerelvényt, egy másik alkohol befolyása alatt ült kormány mögé.
Felhőszakadásokra és viharokra figyelmeztető előrejelzéseket adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A riasztások a székelyföldi megyékre is érvényesek.
A hétvégén 16 megye 31 településén és Bukarestben avatkoztak be a tűzoltók a viharkárok felszámolására.
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak hétfőn az állami egészségügyi dolgozók a közalkalmazotti bértörvény miatt. A munkabeszüntetés 9-től és 11 óráig tart.
A magánszemélyek hétfő reggeltől igényelhetnek állami támogatást új gépkocsi vásárlására a 2026-os roncsautóprogram keretében.
szóljon hozzá!