Hirdetés
Hirdetés

Fizetni kell, kamatostul Szárhegyen

Azt mindenki tudta, hogy a földek után adót kell fizetni, de hibásan számolták ki, hogy mennyit. Képünk illusztráció •  Fotó: Pinti Attila

Azt mindenki tudta, hogy a földek után adót kell fizetni, de hibásan számolták ki, hogy mennyit. Képünk illusztráció

Fotó: Pinti Attila

Jogerősen elvesztette Gyergyószárhegy azt a pert, amelynek az lett volna a célja, hogy a földtulajdonosoknak ne kelljen kifizetniük azt a kamatot, amit a korábbi években rosszul kiszámolt területadók miatt rótt ki a számvevőszék. Erről Danguly Ervin polgármester levélben tájékoztatta a község lakóit. Az embereknek tehát fizetniük kell. Gábor László korábbi polgármester szerint a jelenlegi községvezető tehető azért felelőssé, hogy most egyszerre kell fizetniük. Danguly cáfolja ezt.

Gergely Imre

2018. október 02., 15:322018. október 02., 15:32

Az előzmények még 2006-ra nyúlnak vissza, amikor a törvény rosszul értelmezése miatt a külterületek után kivetendő adót hibásan határozták meg, azaz mindenki kevesebbet kellett fizessen, mint amit a törvény előírt volna. 2016-ban számvevőszéki ellenőrzés állapította meg a tévedést, és ugyanakkor arra utasította az önkormányzatot, hogy visszamenőleg három évre hajtsa fel a területtulajdonosoktól az adókülönbözetet és annak kamatait is.

Az akkor még hivatalban lévő községvezetés lépéseket tett a kirótt összegek felhajtására, de miután a választások lezajlottak, az új tisztségviselők leállították ezt, és a törvényszéken támadták meg a számvevőszéki döntést. Ez a per zárult le és vált jogerőssé: érvényben marad a felhajtási kötelezettség, az adókülönbözetet ki kell fizetni. Kamatostól.

Ahogy a korábbi polgármester látja

Gábor László közleményben tudatta álláspontját a közvéleménnyel, azt nehezményezve, hogy szerinte a per elvesztéséről szóló Danguly-tájékoztató őt tünteti fel felelősnek azért, hogy magáról a felelősséget elhárítsa.

Így emlékszik a 2006-ban, illetve a 2016-ban történtekre. „2006-ban az akkori jegyző mulasztásából a külterületek rosszul, alacsonyabb kategóriájú besorolásba kerültek, ezért mindenki kevesebb adót fizetett be. A helyi testület is megszavazta, meggyőződésem, hogy ez a tévedés nem volt tudatos, sem rossz szándék nem vezette, mivel a jegyző hatásköre volt mindezt törvényesen összeállítani, így a tanácsosok megbíztak az előkészített dokumentáció pontosságában.

Idézet
A számvevőszék évekkel később felhívta a figyelmet a mulasztásra, többletfizetésre kötelezve a tulajdonosokat.

A frissen megválasztott polgármester viszont arra buzdította a helyieket, hogy se a többletet, de magát az adót se fizessék ki, mivel törvényszéken megkeresi a falu igazát.”

Hozzáteszi, „mivel az ítélet nem lett kedvező, ezáltal nemcsak hogy a megemelkedett adót kell kifizetnie minden érintettnek, hanem még busás késedelmi kamattal is számolhatnak”.

Danguly Ervin álláspontja

„Nem értem, hogy Gábor László miért állítja azt, hogy az általam küldött levélben őt vádolnám azzal, hogy miatta kell az emberek most fizessenek. Ez nem igaz. Én vele kapcsolatban csak annyit írtam, ami tény, hogy az ő idejében történt a számvevőszéki ellenőrzés. A számvevőszék felsorolja, hogy kik tévedtek a rosszul kivetett adók ügyében: az egész apparátust, ideértve a polgármestert, jegyzőt és képviselőket is. Őket kötelezte az összegek felhajtására” – reagál Danguly Ervin jelenlegi polgármester.

A felhajtás elindítása azonban szabálytalanul történt 

– mondja Danguly, kifejtve, a pénzügyi törvény előírja, hogy ilyen esetben először ki kellett volna közölni hivatalos levélben a számvevőszéki ellenőrzés alapján született határozatot, majd egy következő levélben a befizetési tájékoztatót. Azonban csak ez utóbbi volt kiküldve. Ez volt az egyik ok, ami miatt a felhajtást meg kellett állítani. Megjegyzi: érdekes módon a felhajtásról szóló leveleket a választási kampány alatt nem küldte ki Gábor László polgármester, hanem csak rögtön a választás után.

Hirdetés

A másik ok pedig, amiért bírósághoz fordult már az új községvezetés, az volt, hogy számos lakos írásban kérte, hogy

az önkormányzat próbálja elérni a számvevőszéknél a kamatok eltörlését.

„Ugyanis fontos megjegyezni, hogy más községekben is ugyanezeket a rendellenességeket állapították meg az adókivetések kapcsán, de csak az adókülönbség kifizetését követelték, a kamatoktól eltekintettek. A számvevőszék kérésünket visszautasította, emiatt bírósághoz fordultunk. Sajnos a táblabíróság nem nekünk adott igazat. Fizetnie kell tehát a területtulajdonosoknak, kamatokat is. Ismételten hangsúlyozom azonban, hogy ezek a kifizetendő adókülönbségek a 2014–2016-ra vonatkoznak, holott a hibás adókategorizálás már 2006 óta létezett.

 

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Sorin Grindeanu egyértelművé tette, hogy a kijelölt miniszterelnök nem számíthat a PSD szavazataira

Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.

Sorin Grindeanu egyértelművé tette, hogy a kijelölt miniszterelnök nem számíthat a PSD szavazataira
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésén: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa hibrid háború célpontja

Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.

Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésén: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa hibrid háború célpontja
2026. szeptember 23., szerda

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma

Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma
2026. szeptember 23., szerda

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek
2026. szeptember 23., szerda

Gyermekpornográfia miatt tartóztattak le négy személyt

Három helyszínen tartottak házkutatást szerdán egy gyermekpornográfiával kapcsolatos bűnügyben a Maros megyei szervezett bűnözés elleni rendőrök. Négy személyt vettek őrizetbe a Bukarestben, Kolozsváron és Suceava megyébe kiterjedő akcióban.

Gyermekpornográfia miatt tartóztattak le négy személyt
2026. szeptember 23., szerda

Mureșannak van egy egyszerű javaslata a kormányválság feloldására

Siegfried Mureșan szerdán kijelentette, hogy a politikai válság megoldásának legegyszerűbb módja a kormánya beiktatása.

Mureșannak van egy egyszerű javaslata a kormányválság feloldására
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Mureșan: szükség van a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak emelésére

Siegfried Mureșan szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy kormányprogramjában szerepelni fog a közalkalmazotti bérek emelése és a nyugdíjak indexálása is.

Mureșan: szükség van a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak emelésére
2026. szeptember 23., szerda

Az Európai Bizottság 4,2 milliárd euró felszabadítását javasolja Magyarország számára

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat elérhetővé.

Az Európai Bizottság 4,2 milliárd euró felszabadítását javasolja Magyarország számára
2026. szeptember 23., szerda

Miniszterelnök-helyettesi tisztség jár az RMDSZ-nek

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy kormányában három miniszterelnök-helyettes lesz, egy-egy az őt hivatalosan támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ részéről.

Miniszterelnök-helyettesi tisztség jár az RMDSZ-nek
Hirdetés