Hirdetés
Hirdetés

Figyelembe kell venni a települések hagyományos építkezési szokásait az általános rendezési tervnél

•  Fotó: Vargyasi Levente

Fotó: Vargyasi Levente

Tartsák szem előtt a székelyföldi, háromszéki építészeti örökséget, a hagyományos, jellegzetes faluképet a 21. századi elvárások, modernizációs törekvések mellett – javasolja az önkormányzatoknak Kovászna Megye Tanácsa.

Bíró Blanka

2017. július 11., 16:252017. július 11., 16:25

A javaslatot annak kapcsán fogalmazták meg, hogy az önkormányzat idén

574 ezer lejt kapott a regionális fejlesztési minisztériumtól egy országos program részeként a települések általános rendezési terveinek (PUG) megújítására. Ebből az összegből 23 önkormányzat, négy város és 19 község folytathatja vagy indíthatja el az általános rendezési tervének aktualizálását, elkészíttetését.

Hirdetés

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke úgy fogalmazott, az általános rendezési terv középtávon meghatározza a helységek településfejlesztési irányát. A PUG a település építkezési szabályrendezését tartalmazza,

meghatározza az épület telken való elhelyezését, magasságát, az anyaghasználatot, az utcafront hosszát, a kerítés típusát, a tető formáját, de ugyanakkor meghatározza a belterület határát, a lakott és ipari övezeteket, valamint azt is, hol lehet közművesítés, járda, út vagy közterek.

•  Fotó: Vargyasi Levente Galéria

Fotó: Vargyasi Levente

A megyei tanács szakemberei egy segédanyagot állítottak össze, amely az általános tudnivalók mellett a helyi építészeti jellegzetességeket tartalmazza, hogy az önkormányzatok ennek megfelelően bízzák meg a tervet készítő műépítészt.

Kovászna megye országos viszonylatban jól áll az általános rendezési tervek terén, de még itt is van behozni való, fontos, hogy a helyi építkezési szabályzatot tízévenként megújítsák, mert ennyi idő alatt sok minden változik – mondta Bereczk Lóránd Alexandru, Kovászna megye főépítésze.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Az ankarai NATO-csúcs ismét ráirányíthatja a figyelmet a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére

Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.

Az ankarai NATO-csúcs ismét ráirányíthatja a figyelmet a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Büntetést kockáztat az a munkaadó, aki nem tartja be a hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket

A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.

Büntetést kockáztat az a munkaadó, aki nem tartja be a hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket
2026. június 29., hétfő

Kelemen Hunor: a jelenlegi kormányválságból egyedül az AUR profitál

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.

Kelemen Hunor: a jelenlegi kormányválságból egyedül az AUR profitál
2026. június 29., hétfő

Nem volt gond a részvétellel a kánikula ellenére sem az érettségi első írásbeli próbáján

A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Nem volt gond a részvétellel a kánikula ellenére sem az érettségi első írásbeli próbáján
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása

Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.

Hivatalos az érettségi egyik írásbelijének halasztása
2026. június 29., hétfő

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa

12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.

Újabb hitelt vesz fel Hargita Megye Tanácsa
2026. június 29., hétfő

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében

Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.

Két papot szenteltek fel – közzétette az érsekség a személyi változásokat a Gyulafehérvári Egyházmegyében
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

A leghűvösebb éjszakák a kéthetes időjárás-előrejelzésben

Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.

A leghűvösebb éjszakák a kéthetes időjárás-előrejelzésben
2026. június 29., hétfő

Piszkozatlapból legyező a „túlfűtött” román érettségin

Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.

Piszkozatlapból legyező a „túlfűtött” román érettségin
2026. június 29., hétfő

Módosult az érettségi menetrend a rendkívüli hőség miatt

Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.

Módosult az érettségi menetrend a rendkívüli hőség miatt
Hirdetés