Fideszt ünneplő Tusványos

A magyarországi választások hozta Fidesz-győzelmet ünnepelték, ehhez gratuláltak a XXI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerdai megnyitó ünnepségén felszólalók. Kedden a Csík Zenekar már megadta a „21. század első táborának” az alaphangulatát, a szerda délelőtti megnyitón feltűntek az ismerős arcok is, szó esett a medvejárásról, és bár ő volt a nagy hiányzó, igen sokat emlegették Németh Zsoltot. Bejelentették, szombaton minden bizonnyal a tábor vendége lesz Orbán Viktor miniszterelnök, Traian Băsescu államfőt pedig várják.

D. Balázs Ildikó

2010. július 21., 17:542010. július 21., 17:54

2010. július 22., 11:402010. július 22., 11:40

Galéria

A táborlakókhoz elsőként szóló Sándor Krisztina, a MIT elnöke úgy vélekedett, Tusványos életében az elmúlt egy év kétségtelenül legnagyobb változása az, hogy Magyarországon kétharmados győzelemmel a Fidesz került hatalomra, és a tábor, amelyet egyesek Fidesz-táborként emlegetnek, jó alkalom e győzelem megünneplésére. „Jó érzés volt az elmúlt hónapokban fideszesnek lenni Magyarországon és Fidesz-szimpatizánsnak lenni Erdélyben” – jegyezte meg.

Mint a táborlakókhoz intézett levelében maga is fogalmazott, pechére, mert szerencsések és választásokat nyertek, nem lehetett jelen a megnyitón Németh Zsolt, ő ugyanis az országgyűlés meghosszabbított ülésszakán kénytelen részt venni, de ígérte, péntekre érkezik. Németh Zsolt üdvözlő gondolatait Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai államtitkárságának vezetője tolmácsolta. Németh szerint a Magyarországon kialakult új helyzet tükrében új alapokra helyeződött egyrészt a nemzetpolitika, másrészt kedvezően alakulnak a magyar–román kapcsolatok, van tehát miről tanácskozni.

Nincs medveveszély, de járnak a medvék

– nyugtatta meg a Tusványosra érkezőket Tusnádfürdő polgármestere, figyelmeztetve a jelenlévőket, jobb, ha elkerülik a bundással való találkozást, mert az nem biztos, olyan lesz, mint az állatkertben. Az esőmentes, napsütéses, gumicsizma-mentes tusványosi napokat kívánó Albert Tibor kihasználta az alkalmat, és számba vette a fürdőváros fejlesztése érdekében tett lépéseket, vázolta a terveket, de nem átallott sérelmeinek is hangot adni. Nehezményezte, hogy a Hargita Megyei Tanács a legkisebb költségvetést osztotta le Tusnádfürdőnek, hogy nem hívták meg a magyar polgármesterek világtalálkozójára, hogy Székelyföld turisztikai térképéről vagy lemarad, vagy alig látható módon van feltüntetve Tusnádfürdő. A polgármester a hiányzó Németh Zsoltnak nem véletlenül a város labdarúgócsapatának 21-es számú mezét ajándékozta.

A főszervezők fő tanácsadójaként üdvözölte a 21. század első Tusványosának táborlakóit Tóró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke, aki szerint a 20. század befejezésének szimbolikus pillanata 2010. június 4-én volt, amikor a Magyar Országgyűlés elfogadta a Magyar Összetartozás Napjáról szóló törvényt. Mint fogalmazott, az idei táborban a 21. század nagy kihívásai kerülnek napirendre, Kárpát-medencei kitekintéssel, közép-kelet-európai perspektívából és a magyar-magyar perspektívából. Vázolta, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumnak csütörtökön a táborban lesz a nyílt ülése, szintén itt rendezi meg soron következő tárgyalását a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács, és bár az országgyűlés egyelőre csütörtökön még Budapesten ülésezik, „gondolom, sor kerül arra is, hogy Tusványoson tartsa majd kihelyezett ülését”.

Galéria

A medve és a magyar szocialisták

Németh Zsolt zsenialitását dicséri, úgy oldotta meg helyettesítését, hogy Németh helyett Deutsch van a megnyitón – viccelődött Deutsch Tamás, megjegyezve, a polgármester medvés megjegyzéséről neki a magyar szocialisták jutnak eszébe. A Fidesz EP-képviselője egy csuvas népmesével példázódott az igaz szó, az igazság hatalmáról.

„Tusványos nélkül nincs az 1998-as választási siker, a párbeszéd, az összefogás és az erre épülő közös cselekvés nélkül nincs a 2010-es fantasztikus magyarországi választási diadal. Köszönet ezért mindenkinek, aki része volt a bálványosi folyamatnak” – emelte ki Deutsch Tamás, aki szerint a Fidesz kétharmados sikere mellett nem szabad megfeledkezniük a háromharmad szolgálatáról, és a négyharmad, a határon túli magyarság felemeléséről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 02., szombat

„Együtt lehetünk, együtt kacaghatunk – ez számunkra a Pityókafesztivál”

Megtudtuk, hogy mi az igazán jó bográcsos titka a Csíkszeredai Városnapok 23. Pityókafesztiválján.

„Együtt lehetünk, együtt kacaghatunk – ez számunkra a Pityókafesztivál”
2025. augusztus 01., péntek

Van esély arra, hogy megnyissák központi park ivóvízkútját

Ha az újbóli mérések jó eredményt hoznak, akkor megnyithatják Csíkszereda központi parkjában a pavilonos ivóvízkutat. Nemrég új szivattyút szereltek fel, és hermetikusan lezárták a rendszert. A vizet 170 méter mélyről szivattyúzzák fel.

Van esély arra, hogy megnyissák központi park ivóvízkútját
2025. augusztus 01., péntek

Huszártoborzó lesz Csíkszentgyörgyön

Gál Sándor-emléktúrára és huszártoborzóra hívnak a csíkszentgyörgyiek augusztus 2-án, szombaton. A cél hiteles képet mutatni a az 1848–'49-es forradalom és szabadságharc hőseiről.

Huszártoborzó lesz Csíkszentgyörgyön
Huszártoborzó lesz Csíkszentgyörgyön
2025. augusztus 01., péntek

Huszártoborzó lesz Csíkszentgyörgyön

2025. augusztus 01., péntek

A gázhálózat átvételezése következik Csíkszentsimonban és Csíkszentimrén

Az utolsó előkészületeket végzik annak érdekében, hogy a községek átvegyék a kivitelezőtől az elmúlt években kiépített gázhálózatot. Az üzemeltető ezt követően szerzi be a működési engedélyt, és kezdheti el a szolgáltatást.

A gázhálózat átvételezése következik Csíkszentsimonban és Csíkszentimrén
2025. augusztus 01., péntek

Csak késő ősszel indulhatnak el a gázüzemű buszok Csíkszeredában

Egyre inkább tolódik a csíkszeredai tömegközlekedést kiszolgálni hivatott gázüzemű buszok töltőállomásának engedélyeztetése, emiatt pedig az autóbuszok sem helyezhetők üzembe belátható időn belül. Most késő őszre várják ezt az időpontot.

Csak késő ősszel indulhatnak el a gázüzemű buszok Csíkszeredában
2025. július 31., csütörtök

Hamarosan nekikezdenek a csíkszeredai városi művelődési ház felújításának

Kívül-belül megújul a csíkszeredai városi művelődési ház, amely a Csíki Játékszínnek és a Hargita Székely Néptáncszínháznak volt otthona. A munkálatokhoz hamarosan hozzáfognak, és jövő nyárra be is szeretnék fejezni a kivitelezést.

Hamarosan nekikezdenek a csíkszeredai városi művelődési ház felújításának
2025. július 30., szerda

A lélegeztetőgéppel vált teljesen felszereltté a gyermekmentő

Hamarosan készen áll a szolgálatra az a gyermekmentő, amellyel erdélyi gyermekeket, újszülötteket szállíthatnak akár külföldre is. A lélegeztetőgépet, amivel teljessé vált a felszerelése, szerdán adták át az Erdély Mentőcsoport Csíkszéki csapatának.

A lélegeztetőgéppel vált teljesen felszereltté a gyermekmentő
2025. július 30., szerda

Nem számítanak már támogatásra, késik a Nagy István festő sétány felújítása

Nem számít már arra a csíkszeredai városvezetés, hogy az Anghel Saligny-programtól támogatásban részesül a tervezett beruházások elvégzésére. Így a Nagy István festő sétány felújításának elkezdése is késik, miután az a saját költségvetésre hárul.

Nem számítanak már támogatásra, késik a Nagy István festő sétány felújítása
2025. július 30., szerda

Áramszünet lesz több csíkszeredai utcában

Több utcában is órákig áramszünet lesz csütörtökön Csíkszeredában.

Áramszünet lesz több csíkszeredai utcában
2025. július 29., kedd

Fesztiválosabb hangulatú városnapokra készül Csíkszereda

Több mint tíz helyszínen, számos programmal készülnek a Csíkszeredai Városnapokra július 31. és augusztus 3. között. A fesztiválhangulatú esemény nagyszínpadán olyan zenekarok lépnek fel, mint a Don't Stop The Queen, a Pokolgép, vagy a Quimby.

Fesztiválosabb hangulatú városnapokra készül Csíkszereda