
Június 14-étől új, magyar vezetője van a Kovászna Megyei Statisztikai Hivatalnak, a tisztséget Illés Andrea jogász tölti be. A fiatal, kézdivásárhelyi jogász örömmel néz a szakmai kihívások elé.
2011. június 16., 15:342011. június 16., 15:34
2011. június 16., 16:582011. június 16., 16:58
Illés Andrea a kézdivásárhelyi ifjúsági szervezet elnöke is
Illés Andrea (fotón balról) Bukarestben versenyvizsgázott, és elmondása szerint bár egyedül pályázta meg a vezetői tisztséget, nehéz volt a vizsga, sok volt a könyvészet, de a jogszabályok ismerete már nem volt újdonság számára. A kézdivásárhelyi fiatal jogász az egyetem elvégzése után több munkakört is betöltött már, munkavédelmi szakképesítést is szerzett, és megtapasztalta mind a köz-, mind a magánszféra világát. Ezt követően 2007-től a kézdivásárhelyi önkormányzat jogászaként dolgozott, az utóbbi évben pedig a megyeszékhelyi Út és Híd Rt. munkatársa volt. Munkakörébe a Kovászna megyei tanács elnöke, Tamás Sándor, illetve a megye prefektusa, György Ervin iktatta be, és máris sok feladat elé néz, hiszen a népszámlálás előkészítése nem kis munka.
„Ez a munka nagy kihívás számomra, sokat fogunk még róla beszélni, hiszen sokak számára érzékeny pontot is jelent, és az eredmény az erdélyi magyarság számára mondhatni létfontosságú” – nyilatkozta Illés Andrea a Székelyhon.ro-nak.
Az újonnan kinevezett igazgató azt is kiemelte, nagyon fontosnak tartja, hogy a Kovászna megyei intézmények vezetői tisztségeinek etnikai arányát a lakosság arányához igazítsák. „A statisztikai hivatal élén magyar vezetőt tudni a jelenlegi politikai viszonyok között, egy népszámlálás megszervezése előtt és lezajlása alatt, óriási előnyt jelent” – fogalmazott Illés Andrea. A hivatalában második napját töltő igazgató hosszú távú tervekről nem beszélt, de azt azért elmondta, ismerkedik a közösséggel, feltérképezi a problémákat, és megismeri a szakembereket, akiktől rengeteget tanulhat még.
Az eddig ifjúsági rendezvényekben is aktívan tevékenykedő Andrea kiemelte, ezt a munkát nem szeretné abbahagyni, hiszen meghatározó része lett életének. A kézdivásárhelyi ifjúsági szervezet elnökeként eddig is minden szabad idejét a különböző programok szervezésével töltötte, és ez így lesz a továbbiakban is.
Arra a kérdésre, hogy fiatal, sikeres nőként mit üzen a végzős lányoknak, Illés Andrea elmondta, a tanulás és aktív munka mindig meghozza a várt eredményt. Ilyen megbízatást kapni fiatalon óriási lehetőség, ami nem a pozícióból származó előnyöket jelenti elsősorban, hanem egy lehetőséget, hogy képességeivel, kapcsolataival a közösség érdekeit tudja szolgálni – mondta az intézményvezető.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!