Hétfő óta, azaz november 28-tól lehet leadni a pályázatokat a fiatal gazdák indulását támogató 112-es mezőgazdasági programra. Az illetékesek szerint Hargita megyében igencsak fokozott az érdeklődés a támogatás iránt.
2011. december 01., 18:442011. december 01., 18:44
2011. december 05., 16:262011. december 05., 16:26
Nem túl sok, de nem is kevés. Akár 40 ezer euróhoz is juthatnak a farmot alapító fiatal gazdák
Nagyon sokan érdeklődnek a pályázati lehetőség iránt, e témában többször is tartottunk már felkészítőt a fiatal gazdák számára – tájékoztatott Ioan Hîrb. A Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség aligazgatója elmondta, az eddigi legtöbb 25 ezer euró helyett 40 ezer euróra is lehet pályázni, ez pedig ösztönzőleg hathat a fiatal gazdák számára. A legkisebb elnyerhető összeg 12 ezer euró. Mint kiderült, a támogatásra azok a 40 évet be nem töltött termelők jelentkezhetnek, akik legkevesebb 6 európai méretegységnek megfelelő gazdasággal rendelkeznek.
„Több lehetőség is adott a farmerek előtt. Állattenyésztésben vagy földművelésben is gondolkodhatnak” – magyarázta az illetékes. Hozzátette, nagyon fontos, hogy a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium honlapján is elérhető útmutató alapján a pályázók próbáljanak minél nagyobb pontszámot elérni, hiszen igen nagy lesz a konkurencia, a farmalapítást segítő intézkedésben 50 millió eurós keret áll rendelkezésre. Mint kiderült, a korábbi kiírások során Hargita megyében 102 fiatal gazda élt ezzel a lehetőséggel. A dokumentációkat 2012. január 13-ig lehet leadni a Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség csíkszeredai székhelyén.
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!