
Negatív irány. Nagyobb az elhalálozások száma, mint a születéseké. Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Idén szeptemberben is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a népesség 4432 fővel csökkent, de a kiállított születési igazolványok száma 4,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) friss adataiból.
2024. november 11., 16:272024. november 11., 16:27
2024. november 11., 16:372024. november 11., 16:37
Ezek szerint 2024 szeptemberében a kiállított halotti igazolványok száma 819-cel (4,6 százalékkal) emelkedett, az egyéves kor betöltése előtt bekövetkezett halálozások száma pedig 25-tel nőtt augusztushoz képest.
– írja az Agerpres hírügynökség a statisztikai intézet (INS) által közzétett adatokra hivatkozva. Éves összevetésben a halálozások száma 3,1 százalékkal nőtt a városokban, és 6,2 százalékkal vidéken.
Az INS szerint az idei kilencedik hónapban 11 476 házasságkötést jegyeztek, a jogerős bírósági döntéssel és a közjegyzőknél kimondott válások száma pedig 1813 volt.
Hargita megyében az egységes mezőgazdasági támogatásra jogosult gazdák több mint nyolcvan százaléka már megkapta az általa idén igényelt juttatások előlegét. Már az összetettebb támogatásigénylések előlegeit is folyósítja az APIA.
November 3-án délelőtt 10 órától indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.
Hullócsillagokkal és tűzgömbökkel érkeznek a Taurida meteorrajok november első felében – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
4 hozzászólás