
A szentatyának is vittek ajándékba hagyományos gyimesi írott tojásokat
Fotó: Facebook/Degustarium
Két gyimesi helyszínen is szerveznek hétvégén hagyományos tojásírást, és mindkét helyszínen ki is állítják az elkészült piros tojásokat, illetve vásárolni is lehet azokból.
2018. március 23., 11:532018. március 23., 11:53
2018. március 27., 19:242018. március 27., 19:24
Gyimesbükkön vasárnap délelőtt tíz és délután három óra között harmadik alkalommal szervezik meg a kiállítással egybekötött tojásíró versenyt a Xilopal üzlet által berendezett szakműhelyben, a Degustarium értékesítési szövetkezetnél. A szervezők közleménye szerint
A legszebb tojásokat díjazzák, a 2100 lej összértékű négy díj közül hármat a közönség szavazatai alapján, egyet pedig szakmai zsűri döntése alapján ítélnek oda. Tizenegy órától szerveznek tojásírást az érdeklődők számára,
Az érdeklődőket kérik, jelentkezzenek be előzetesen a tojásíró műhelybe a 0769–066815-ös telefonszámon, vagy a Degustarium Facebook-oldalán. Pál Péter helyi vállalkozó, a kiállítás és vásár szervezője elmondta, egy küldöttség tagjaként szerdán
amelyeket meg is áldott Ferenc pápa. A tojások közül néhányat haza is visznek, és a kiállításon is megtekinthetők lesznek.
Szombaton és vasárnap Gyimesfelsőlokon kesicekészítés és tojásírás, illetve vásár lesz. Tankó Edit szervező elmondta, régebben a szomszédasszonyokkal, barátnőkkel ültek össze húsvét előtt megírni a tojásokat, és azért szervezik meg a hétvégi eseményt, hogy amíg lehetőség van rá, addig az idős asszonyok taníthassák meg a fiataloknak a hagyományos mintákat. Gyakran már az üzletben veszik meg a fiatalok húsvétra a fatojásokat vagy a műanyagot – tette hozzá a szervező. A gyimesfelsőloki kultúrotthonban szombaton 10 és 15 óra között lesz a kesicekészítés és tojásírás, vasárnap pedig ugyanott 13.30-tól vásárt tartanak, meg lehet venni majd a hagyományos mintákkal díszített piros tojásokat.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Nagyszabású ellenőrzést tartott vasárnap délután a 15-ös országúton a Hargita megyei rendőrség. Huszonkét sofőrnél végeztek alkohol- és drogtesztet, de az autók műszaki állapotát is ellenőrizték.
A természetes légkondicionálás fontosságára hívják fel a figyelmet kertészeti szakemberek, hangsúlyozva, hogy a növényzet komplex, biológiai úton csökkenti a forróságot.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Az írásbeli vizsgákkal folytatódik hétfőn az érettségi. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott menetrend szerint hétfőn román nyelvből és irodalomból mérik fel a tanulók tudását.
A harmadfokú hőségriasztás következtében az év eddigi legforróbb napján vagyunk túl. Bár a délutáni órákban úgy tűnt, hogy viharok váltják a kánikulát, ez végül nem következett be.
Lakóháznál keletkezett tűz vasárnap este Sóvárad főutcáján, ahol javak váltak a lángok martalékává, ugyanakkor az épület tulajdonosa enyhébb füstmérgezést szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) vasárnap közzétett adatai szerint az idei első negyedévben a romániai kereskedelmi szálláshelyek 390 900 külföldi turistát fogadtak, akik összesen 1,488 milliárd lejt költöttek el.
A rendkívüli hőség miatt 35 megyében korlátozzák hétfőn és kedden a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát az autópályákon, gyorsforgalmi utakon és országutakon.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!