
Fotó: Boda L. Gergely
Dr. Bernády György Gimnázium lesz a jelenlegi 2-es számú Általános Iskola – döntött csütörtöki ülésén a Marosvásárhelyi Tanács. A névadást kezdeményező szülői bizottság, illetve az ügyet felkaroló Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) képviselői azonban mégsem maradéktalanul elégedettek.
2011. december 22., 18:132011. december 22., 18:13
2011. december 27., 19:042011. december 27., 19:04
Az RMDSZ-es tisztségviselők szerint nem politikai alkut kötöttek, hanem párbeszédet folytattak
A Marosvásárhelyi Tanács decemberi soros ülésén a napirendi pontok tárgyalása előtt az ülésvezető Kolozsvári Zoltán kérte a 2-es számú Általános Iskola névadásról szóló határozattervezet felvételét a sürgősségi pontok közé. Ezt követően azonnal tárgyalták is a tervezetet, amelynek értelmében a tanintézetet Dr. Bernády György Gimnáziumra keresztelnék. Claudiu Maior alpolgármester felszólalásában kérte, hogy a dokumentumba foglalják bele azt is, hogy az Emil Dandea Kémiai Líceumot nevezzék át, és egy másik, Emil Dandea által épített tanintézet vegye fel a nevét. Kolozsvári Zoltán ülésvezető ezt a legtisztességesebb ajánlatnak nevezte, és szavazásra bocsátotta a tervezetet, amelyet az önkormányzati képviselők egyöntetűen megszavaztak.
A szülői bizottság részéről Bodoni Endre a voksolást követően elmondta, elégedettek azzal, hogy a tanács megszavazta a tervezetet: „de szeretnénk tudni, gyakorlatilag mit is jelent az a kifejezés a dokumentumban, hogy a névadás folyamatának elindítása. Hiszem, ha látom, hogy kihelyezik a táblát a tanintézet homlokzatára” – mondta. A CEMO részéről Horváth Kovács Ádám megjegyezte, nagy előrelépést jelent, hogy a tanács elfogadta a névváltoztatást. „A méltányosság elve alapján a többi iskolát is meg kellene vizsgálni, és arányosan átnevezni. Fele magyar személyiségekről – például Sütő Andrásról, Kós Károlyról, Vályi Gyuláról – kaphatná a nevét, a másik fele pedig románokról. Ehhez politikai akarat szükséges, de a gyakorlatban nem valószínű, hogy ez sikerül, feltéve, ha nem áll a háttérben egy civil akció” – fogalmazott a szervezet munkatársa. Elmondta, nem hiszi, hogy az iskola vezetősége, arra hivatkozva nem teszi majd ki a névtáblát, hogy nincs rá anyagi keret, mivel hamarosan iskolarádiót indítanak, aminek a költségei 3000 lejt tesznek ki. „Ahogyan ezt is a szülők pénzéből fizetik, úgy a táblát is lehet majd abból.” Hozzátette, nem számít ellenállásra a tanfelügyelőség részéről sem, amelynek vezetője, Dumitru Matei helyi tanácsos, és ő is megszavazta a névadásról szóló tervezetet. „A megyei névadó bizottságnak viszont láttamoznia kell, és ez az intézmény a kormánybiztos fennhatósága alatt áll. Remélhetőleg itt sem lesz probléma, mivel véleményezniük nem kell” – mondta Horváth Kovács Ádám.
A tanácsülést követően Szabó Árpád, az RMDSZ Maros megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Benedek István, a marosvásárhelyi szervezet elnöke, Csegzi Sándor alpolgármester és Kolozsvári Zoltán, a Marosvásárhelyi Tanács RMDSZ-frakciójának vezetője közös sajtótájékoztatón jelentette be a hírt. „Ismét bebizonyosodott, hogy az asztalra csapásnál erősebb a kommunikáció. A pártközi egyeztetéseknek meglett az eredménye: minden tanácsos igennel szavazott” – fogalmazott Kolozsvári. Csegzi Sándor alpolgármester megjegyezte: a tanács viselkedése jelzésértékű lehet, amely azt mutatja, hogy a testület, és ezzel együtt a város elindult egy jó úton. „Az is előfordulhat, hogy megvizsgáljuk a város iskoláinak elnevezéseit. Amelyik román személyiségről kapta a nevét, és magyar tanulók is ülnek a padjaiban, azt átkeresztelhetjük úgy, hogy a román mellett egy magyar személyiség nevét is viselje” – mondta.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
A Mihály-fivérek története a kitartásról és az álmaikért vívott mindennapi harcról szól. A három marosvásárhelyi testvér versenysportszerűen taekwandozik, miközben édesanyjuk minden erejével támogatja őket ezen az úton, amely rengeteg áldozattal is jár.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
Beleesett a Turbina-csatornába egy személy Marosvásárhelyen szombat délelőtt, a tűzoltóknak sikerült kimenteniük őt.
Újabb művészeti tárlatnak ad otthont a marosvásárhelyi Studium HUB kiállítóterme november 21-től: Lukács Adél Vanda képei segítséget nyújtanak az önreflexióra, a gyász feldolgozására és a belső béke keresésére.
szóljon hozzá!