
Archív
Fotó: Beliczay László
Felmérik a Sepsiszentgyörgyön közlekedők szokásait. A város önkormányzata a csíkszeredai Planificatio Kft.-t bízta meg a felmérés elkészítésével, amely javító intézkedéseket fogalmaz majd meg a válaszok alapján, hogy egy hatékonyabb közlekedési infrastruktúrát alakítsanak ki.
2021. október 14., 21:102021. október 14., 21:10
Az online kérdőívet az önkormányzat honlapján lehet kitölteni október 25-ig, ebben a hétköznapi útvonalakat kell megjelölni, hogy milyen időpontban a város melyik pontjáról, vagy melyik környező faluból indul, hova tart a válaszadó.
Arra is válaszolni kell, hogy gyalog, személygépkocsival, kerékpárral közlekedünk, vagy a tömegközlekedést vesszük igénybe, és hogy mi a közlekedés célja: munkahelyre megyünk, gyereket viszünk iskolába vagy óvodába, bevásárolni, sportolni, szórakozni, különböző szolgáltatásokért járunk a városban.
A felmérés része annak a tervezési folyamatnak, melynek eredményeként elkészül az integrált városfejlesztési stratégia. Ezzel párhuzamosan kidolgoznak egy Sepsiszentgyörgyre és 13 környező településre vonatkozó mobilitási tervet, melyben nem kizárólag a város közigazgatási határáig, hanem Brassó és Hargita megye határáig gondolkodnak.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
szóljon hozzá!