Fellélegezhet a Csiky-kert, megoldódott a szennyvízkérdés

Megoldódik a Csiky-kert utcaiak panasza. Kedden a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal mellékgazdaságának dolgozói a Közüzemek szakembereivel közösen elkezdték a több éve rosszul működő szennyvízcsatorna kicserélését. Így a parkban működő intézmények szennyvizének bűze többé nem csavarja orrát az ott sétálóknak, és az utcabeliek kapuja előtt sem folyik a lé.

Gergely Imre

2010. november 02., 17:362010. november 02., 17:36

2010. november 02., 17:482010. november 02., 17:48

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Egy hete hívtuk fel a figyelmet több Csiky-kert utcai lakos panaszára, miszerint a festői szépségű kertben működő két intézmény szennyvize kapujuk előtt, az úton folyik lefelé. A helyszínen mi is meggyőződtünk róla, hogy a Babeș–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozatának épületében, valamint a Szent Benedek Tanulmányi Házban keletkező szennyvíz nem a városi csatornahálózatban, hanem a kert fái között kis patakként folyik lefelé, kijutva az utcára is. Nos, kedden örömmel szembesültünk azzal, hogy egy problémával kevesebb lesz a városban, megoldódik a Csiky-kerti csatornázás.

Az egyetem, a tanulmányi ház és a városvezetés illetékesei leültek és átbeszélték a tennivalókat, mindenki hozzátette a maga részét, így közös erővel elkezdődött a működésképtelen csatornaszakasz cseréje. A Szent Benedek Tanulmányi Ház megvásárolta a szennyvízvezetékhez szükséges jó minőségű műanyag csöveket, a polgármesteri hivatal munkásokat és gépet biztosított a földmunkához, az egyetem közbenjárására pedig a Közüzemek szakemberei is kiveszik részüket a munkálatból. Összefogtunk, és így közösen sikerül megoldani egy régi problémát, ami mindannyiunk számára fontos, nem okozunk további kellemetlenségeket az utca lakóinak – mondja Kastal László, a tanulmányi ház vezetője.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Kastal hozzátette, hogy ha ezelőtt hat évvel is ilyen lett volna az együttműködés, már régen el lenne felejtve ez a probléma. Akkor is sor került a rossz csatornahálózat kijavítására, de ez – mint utóbb kiderült – nem sokat ért. A tanulmányi ház az általa felújított szakaszon jó minőségű csöveket fektetett le, lennebb azonban, a korábbi polgármester, Pap József döntése nyomán a régi betoncsövek kerültek vissza a földbe.

Az erózió azonban hamarosan újra elmozgatta a csöveket, a szennyvízprobléma pedig nem oldódott meg. Kastal László kijelentette, ezúttal komolyan odafigyelnek a csövek csatlakoztatására, a hosszabb és hajlékonyabb csövek pedig az eróziónak is képesek lesznek ellenállni. A 6–7000 lejes összértékű beruházás várhatóan szerdán be is fejeződik, pont kerül a kellemetlen szennyvizes ügy végére. Kastal László köszöni a Csiky-kert utcai lakók türelmét és megértését.

A csatornázás megoldása azonban nem csak a szomszédoknak, hanem minden gyergyószentmiklósinak elégtételt jelent, hiszen a park, a város egyik kincse menekült meg a további szennyeződéstől. A kertben egyébként jelenleg is kutatómunka folyik, tavaszra az egész parkra kiterjedő felmérés és terv készül el, aminek megvalósulása a Csiky-kert egykori szépségének visszaállítását jelentené. Szennyvízpatak azonban sehogy sem illene ebbe a képbe.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Ma lejár a levélben szavazásra regisztrálás határideje

Ma 16 óráig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra; jelenleg csaknem 492 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.

Ma lejár a levélben szavazásra regisztrálás határideje
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Szerdán vitáznak, csütörtökön szavaznak az állami költségvetésről

Szerdán a parlament plénuma elé kerül vitára a 2026-os állami büdzsétervezet, miután a képviselőház és a szenátus illetékes szakbizottságai, majd a költségvetési bizottságok is megvitatták és elkészítették véleményezéseiket.

Szerdán vitáznak, csütörtökön szavaznak az állami költségvetésről
2026. március 18., szerda

Csíkszereda továbbra is országos csúcstartó a lakott települések között a reggeli hidegek tekintetében

Jelentős eltérés volt Székelyudvarhely és Csíkszereda reggeli hőmérséklete között: a Hargitai megyeszékhely tovább tartja keddi dobogós helyét és szerdán hajnalban is is az ország leghidegebb lakott települései között maradt.

Csíkszereda továbbra is országos csúcstartó a lakott települések között a reggeli hidegek tekintetében
2026. március 18., szerda

Anyanyelvből vizsgáznak szerdán a nyolcadikos nemzeti kisebbséghez tartozó diákok

Anyanyelvből mérik fel a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok tudását szerdán, a nyolcadikosok próba-képességvizsgájának harmadik napján

Anyanyelvből vizsgáznak szerdán a nyolcadikos nemzeti kisebbséghez tartozó diákok
Hirdetés
2026. március 18., szerda

A nehezebben elhelyezkedő munkavállalók alkalmazását ösztönöznék

Erősebben ösztönözné az állam a sérülékenyebb munkavállalói kategóriákba tartozók alkalmazását. Új támogatásokat hagytak jóvá, több, már meglévőt módosítottak – ezek között szigorítások is vannak –, a kérdés már csak az, hogy lesz-e pénz mindegyikre.

A nehezebben elhelyezkedő munkavállalók alkalmazását ösztönöznék
2026. március 17., kedd

Megérkezett a harmadik Dűne-film első előzetese

Mozgásban is láthatjuk a decemberben mozikba kerülő harmadik, Dűne-filmet, ugyanis kijött hozzá az első – meglehetősen akciódús – előzetes.

Megérkezett a harmadik Dűne-film első előzetese
2026. március 17., kedd

Csökkenő népesség, átalakuló családmodellek – kimagaslóan magas az egyedülálló férfiak aránya Székelyföldön

Románia népessége 1991 óta fogy, a jelenség háttere mögött a gazdasági bizonytalanságnál mélyebb okok húzódnak meg: késői házasságkötés, átalakuló életformák, de egy különös székelyföldi jelenségre is felhívta a figyelmet Horváth István szociológus.

Csökkenő népesség, átalakuló családmodellek – kimagaslóan magas az egyedülálló férfiak aránya Székelyföldön
Hirdetés
2026. március 17., kedd

ANAF-osnak adta ki magát egy csaló, miszerint visszajár a cégnek a tavaly befizetett összegből...

Az adóhatóság (ANAF) alkalmazottjának adta ki magát egy csaló, és egy gyulafehérvári cégvezetőn keresztül 86 ezer lejjel rövidített meg egy vállalkozást. A 49 éves női vállalkozó hozzáférést biztosított a csalónak egy laptophoz és egy mobilhoz is.

ANAF-osnak adta ki magát egy csaló, miszerint visszajár a cégnek a tavaly befizetett összegből...
2026. március 17., kedd

Kétszázötven kilométernyi autópályát ígérnek, de több pénzre lesz szükség

A közlekedési minisztérium idén szerény összegből gazdálkodik, és a nyári költségvetés-kiigazításkor további forrásokra lesz szükség a folyamatban lévő és az új beruházások finanszírozásához – jelentette ki kedden Ciprian Șerban közlekedési miniszter.

Kétszázötven kilométernyi autópályát ígérnek, de több pénzre lesz szükség
2026. március 17., kedd

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek

A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek
Hirdetés