
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Újabb akadályokba ütköznek az önkormányzatok a közberuházások kivitelezésében. Miután sikerült tiszta vizet önteni a pohárba, hogy az építkezésben megemelt minimálbér miatt miként kell aktualizálni a már megkötött kivitelezési szerződéseket, most azzal van gond, hogy mit kezdjenek azokkal a cégekkel, melyek nem hajlandók elfogadni ezeket a feltételeket.
2019. május 17., 09:152019. május 17., 09:15
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatón kifejtette, a pénzügyi és a fejlesztési minisztérium vezetőivel egyeztetett, kérve, adjanak ki egyértelmű utasítást arra vonatkozóan, hogy ha a kivitelező nem hajlandó elfogadni az önkormányzat új ajánlatát, záros határidőn belül bonthassák fel a szerződést. Szerinte a jogi csűrés-csavarás miatt késnek a munkálatok.
Rámutatott, értelmezésük szerint, ha a cég az árajánlatban, amivel megnyerte a kivitelezésre a versenytárgyalást, 3000 lej alatti fizetésekkel számolta a személyzeti költségeit, akkor olyan arányban kell megemelni az összeget, hogy a 3000 lejre emelt építkezési minimálbért fedezni tudják. Viszont ha már eleve 3000 lejes vagy efeletti bérekkel számolt, indokolatlan az aktualizálás.
Sepsiszentgyörgyön például két fontos – az Ág és a Kós Károly – utca felújítása késik amiatt, hogy a kivitelező nem hajlandó elfogadni az önkormányzat új ajánlatát.
Jelenleg ugyanis nincs határidő arra vonatkozóan, hogy mennyi idő alatt kell véglegesíteni az új szerződést, ezért holtpontra jutottak.
– szögezte le Antal Árpád.
Meglátása szerint ugyanakkor az sem a legjobb megoldás, ha felbontják a szerződést, hiszen akkor új közbeszerzést kell kiírni, azzal újra telnek a hónapok, és idén már biztos nem kezdhetik el a kivitelezést. A polgármester abban bízik, ha a kormány lehetőséget nyújt a holtpontra jutott tárgyalások esetén a szerződés felbontására, a vállalkozók jobb belátásra térnek, megértik, hogy nem húzhatják az időt, és elfogadják a méltányos ajánlatot. „Ha egy cég indulásból 2500 lejes bérrel számolva nyújtotta be az ajánlatát, nem követelhet 56 százalékos emelést, csak a 2500 és 3000 lej közötti különbözetet” – emelte ki Antal Árpád. Hozzátette, még idén be akarják fejezni a leszerződött közberuházásokat, s nem azon akarnak vitatkozni, hogy ki miként értelmezi a rendelkezéseket.
Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.
A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.
Több tucatnyian vonultak utcára szombaton Gyergyószentmiklóson egy héttel a csíkszeredai és székelyudvarhelyi adóemelés elleni megmozdulások után. A demonstráción a polgármester is felszólalt. Fotókon mutatjuk.
Behúzták a farsangot szombat délben Kézdivásárhelyen. Az alakoskodás lakodalmi mentként indult, medveébresztésbe csapott át, végül temetésbe torkollott a céhes város főterén.
A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.
Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak a kormány adóemelési intézkedései ellen tiltakozva szombaton.
Az indokolatlan segélyhívások száma az elmúlt években csökkent, de továbbra is magas – tájékoztatott szombaton a Különleges Távközlési Szolgálat.
szóljon hozzá!