A rohammentő-szolgálat emberei már nem tudták újraéleszteni a férfit. Illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Felakasztva találtak meg a cellájában keddre virradóan egy előzetes letartóztatásban lévő férfit – írja az Agerpres hírügynökség a Bukaresti Rendőr-főkapitányság jelentésére hivatkozva.
2017. május 30., 11:132017. május 30., 11:13
Bírósági források szerint a 32 éves férfit a fővárosi 5-ös rendőrőrsön tartották fogva, emberölési kísérlet miatt helyezték előzetes letartóztatásba, miután megpróbálta megölni szeretőjét. A helyszínre kiérkezett a SMURD rohammentő-szolgálat, azonban már nem tudták újraéleszteni a férfit.
A források szerint a férfit éjjel 3 órakor találta meg cellatársa, a 2 óra 30 perckor végzett ellenőrzéskor az őrök nem észleltek rendellenességet. A bukaresti törvényszéki ügyészség vizsgálatot indított, hogy megállapítsák az elhalálozás pontos körülményeit.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
Feltehetően szándékos gyújtogatás okozta a kedd reggeli mezőméhesi tűzesetet, amelyben egy személy életét vesztette. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz – derül ki a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.
Gyalogost ütött el egy autós Székelyudvarhelyen kedden dél körül, az illetőt kórházba szállították.
A romániaiak 35,9 százaléka teljes mértékben elégedetlen Nicușor Dan eddigi elnöki tevékenységével – derül ki INSCOP Research felmérésének kedden közzétett adataiból.
Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.
A nyugdíjpénztárak alkalmazottai ezen a héten minden reggel kétórás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen – közölte kedden a Társadalmi Szolidaritás Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke.
Lakóház gyulladt ki Mezőméhesen kedden délelőtt, egy nő életét vesztette.
„Háború utáni” és „siralmas” állapotok – maga a fogyasztóvédelem használja ezeket a leírásokat a tengerparti ellenőrzőakciójuk után.
Július első hetében újból élményekben gazdag napokat tölthettek el a gyerekek a Zetavár Panzióban megrendezett VitaMAG táborban, amelyet, mint az elmúlt nyolc évben is, támogatóként segített a Cetate Production sátorgyár.