
Új, fehér falak a parókia épületében. A munkának koránt sincs vége
Fotó: Balázs Katalin
„Nem volt példa a múltban, hogy a református közösség adományokat kérjen, viszont már sok helyre támogatóként csatlakozott. Ma nekünk van szükségünk segítségre, de ha holnap máshol lesz, mi is igyekszünk odaállni” – fogalmaz Mátyás István gyergyószentmiklósi lelkész, támogatást kérve a munkálatok folytatásához.
2018. december 05., 19:402018. december 05., 19:40
A gyergyószentmiklósi református parókia épülete 1935-re készült el, azóta nagyobb javítás nem történt rajta. „Új lelkipásztor került Gyergyószentmiklósra, és mivel egy héttagú családról van szó, természetesen már kissé kicsinek bizonyult a parókia, ezért felvetődött az igény, hogy felújítsuk. Hangsúlyt fektettünk a gyülekezeti terem rendbetételére is, hiszen szüksége van a közösségnek egy helyre, ahol bizonyos események zajlanak” – így fogalmazott Ősz Sándor, a Gyergyószentmiklósi Református Egyházközség főgondnoka a kedden tartott sajtótájékoztatón.
Az épület felújítása, majd a manzárd kialakítása a Bíró Sándor lelkészt váltó Mátyás István igénye volt, családjának lakható körülményeket akart teremteni azzal együtt, hogy semmiképp sem kívánta, hogy a közösség rájuk áldozza pénzét. Végül megbékélt a gondolattal: nem lenne ő jobb sáfár és jobb lelkész, ha hagyná a parókia épületét tovább romolni.
Fotó: Balázs Katalin
„Az összberuházás nagyobb, mint amire mi számítottunk, hiszen amikor elkezdtük a felújítást, olyan dolgok kerültek elő, ami plusz kiadást jelentett. Most egy kicsit mínuszban vagyunk, de Isten segítségével biztos pluszba fogunk kerülni, és ez egy új lendületet fog adni gyülekezetünknek” – vallja a főgondnok. A gyülekezet köréből, pontosabban a református nőszövetségtől jött az ötlet: a munkálatok folytatásához szervezzenek estet, gyűjtsenek adományokat.
Mátyás István lelkész jelezte, a kérés neki nagy szégyen, végül beleegyezett. Az indokot is megosztotta a sajtó képviselőivel. „A fordulópontot a szemléletben, hogy nem kérünk senkitől, az hozta meg, amikor
Akkor azt mondtam, hogy ha ez egy külföldinek ennyire fontos, akinek se Gyergyóhoz, se hozzánk igazából mély kötődése nincs, akkor lehet, hogy a helybéliek közül is sokan így gondolkodnak. Adjuk meg a lehetőséget, hogy ők is beszálljanak a támogatásba.”
Simon Katalin Emese, a nőszövetség elnöke tudatta a részleteket az estről, amely nem zenés mulatság, hanem adventi, csendes, baráti beszélgetés lesz. December 15-én estére a Szilágyi vendéglőbe egy szerény vacsorára, koccintásra és a nőszövetség tagjai által készített süteményekre hívják az érdeklődőket rögtön az Együtt egymásért eseményzáró ünnepséget követően.
a parókián, a Kabelkon üzletben, illetve azoktól, akik személyesen adnak át meghívót. A részvételi kártyákat december 10-ig árusítják, hiszen előre kell a vendéglőnek is jelezni a résztvevők számát. Aki nem ér el az estre, adománykártyát válthat tetszőleges összegért. Erre egész december hónapban módja van a fent felsorolt helyeken, így vehet részt a kis közösségek nagy összefogásában, amelynek hagyománya van Gyergyószentmiklóson.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
Százmillió lej értékű projekt zárult le Hargita megyében, amelynek keretében 83 oktatási intézmény több mint 220 egységének mintegy 1500 tanterme és oktatási tere gazdagodott korszerű felszerelésekkel.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa a Facebook-oldalán jelentette be a lemondását.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Támogatásban részesül több Hargita, Maros és Kovászna megyei színház, néptáncegyüttes és kulturális intézmény a kormány döntése nyomán, amely az önkormányzati fenntartású előadó-művészeti intézmények működését segíti.
szóljon hozzá!