Hirdetés
Hirdetés

Fekete zászlók a katolikus templomokon

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Fekete lobogót helyeznek ki a katolikus templomokra Erdély-szerte, és a pápa temetésének napjáig este is harangoznak.

Székelyhon

2025. április 22., 09:132025. április 22., 09:13

2025. április 22., 09:142025. április 22., 09:14

Kihelyezik a fekete lobogót a római katolikus templomokra, valamint a temetés napjáig minden nap délben és este 7 órakor meghúzzák a harangokat Ferenc pápa lelki üdvéért a Gyulafehérvári Főegyházmegyében – tudatta közleményben a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség. Csütörtökön, április 24-én 18 órától dr. Kovács Gergely érsek a Szentatya üdvösségért imádkozva mutat be szentmisét a székesegyházban.

Hirdetés

Magyarországon a kormány döntést hoz arról, hogy Ferenc pápa temetésének napját nemzeti gyásznappá nyilvánítja – mondta a pápa halálhíre kapcsán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn.

Mint beszámoltunk róla, húsvéthétfőn meghalt Ferenc pápa. A Vatikán hétfő reggel hivatalos közleményben jelentette be Ferenc pápa halálát. A katolikus egyház történetének első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el, röviddel azután, hogy felépült egy súlyos tüdőgyulladásból.

korábban írtuk

Elhunyt Ferenc pápa
Elhunyt Ferenc pápa

Elhunyt Ferenc pápa, a római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője – jelentette be a Vatikán hétfőn egy videóközleményben.

korábban írtuk

A nap, amikor Csíksomlyóra látogatott Ferenc pápa
A nap, amikor Csíksomlyóra látogatott Ferenc pápa

Történelmi jelentőségű látogatásra érkezett Csíksomlyóra Ferenc pápa 2019. június 1-jén. A római katolikus egyház húsvéthétfőn elhunyt vezetője szentmisét pontifikált a fogadalmi búcsú helyszínén és aranyrózsát ajándékozott a kegyhelynek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

2026. szeptember 25., péntek

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába

Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen

Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen
2026. szeptember 25., péntek

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja
2026. szeptember 25., péntek

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét

Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között

Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között
2026. szeptember 25., péntek

Holtan találtak rá a Doftánáról eltűnt négyéves kisfiúra

Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.

Holtan találtak rá a Doftánáról eltűnt négyéves kisfiúra
Hirdetés