
Fejér Ákosra emlékeznek hétvégén Mikóújfaluban. Az egész napos rendezvényt a Fejér Ákos és a Fiatalok Mikóújfaluért egyesületek szervezik.
2010. október 21., 12:182010. október 21., 12:18
2010. október 21., 13:292010. október 21., 13:29
Vasárnap délelőtt tíz órától koszorúzással, majd sakk- és asztalitenisz tornával emlékeznek Mikóújfaluban Fejér Ákos néhai tanárra – mondta a község polgármestere, Nyáguly Vilmos. Ezt követően 11 órától istentiszteletet tartanak a református templom felavatásának emlékére a miskolci Tetemvár testvérgyülekezet tagjainak jelenlétében, a templomi szertartást díszebéd követi. Fejér Ákos a helyi iskola névadója, testnevelő tanár volt a faluban. Fejér Ákos világhírnevet szerzett a településnek, kivitelezte, véghezvitte azokat a biciklitúrákat, amelyek nélkül ma nem lenne ennyire hires Mikóújfalu.
„Az Erdély-szerte és külföldön egyaránt ismert testnevelőtanár, Fejér Ákos nevének hallatán egy rendhagyó emberi teljesítmény, egy megalkuvást nem ismerő elkötelezettség, a tanári hivatás magasztossága, a nevelés-oktatás szolgálata, az értelmes életért hozott összes áldozat egyszerre jut eszébe annak, aki ismerte őt” – írta róla Veres Ferenc egyetemi tanár.
A háromszéki Hydrokov vízszolgáltató megkezdte idei felújítási munkálatokat, amelyek érintik Sepsiszentgyörgy belvárosát és a peremkerületeket is. A cél pedig az elavult vezetékek cseréje és az aszályos időszakokban tapasztalható vízhiány felszámolása.
Asszonyok sorsát, családok születését mutatja be, emlékeket őriz, hagyományokhoz ragaszkodik a Magyar Nemzeti Múzeum nagy sikerű kiállításának utazóváltozata. A Sepsiszentgyörgyön bemutatott Székely Menyasszony rólunk és nekünk szól.
A repülőgépek menetrendjéhez igazodó transzferjáratok indulnak március 29-től a marosvásárhelyi Kultúrpalota elől a vidrátszegi reptérre.
Kézdivásárhely önkormányzata idén is keresi azt a két diákot, akik tanulmányi eredményeikkel, versenygyőzelmeikkel vagy közösségi munkájukkal kiemelkednek kortársaik közül. A 2000 lejes jutalomra április közepéig nyújthatók be az iratcsomók.
Állásfoglalást adott ki a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház vezetősége a két orvos elleni vádemelés kapcsán, hangsúlyozva: az érintettek már nem dolgoznak az intézményben.
Bíróság elé állítanak két orvost Kovászna megyében gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint okirat-hamisítás miatt egy 2024 decemberében történt haláleset kapcsán.
A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.
Lezárult a felterjesztési időszak a Pro Urbe díjakra Kovászna megye két legnagyobb városában. Míg Kézdivásárhelyen két név már publikus, Sepsiszentgyörgyön egyelőre titkos az a tizenkét fős lista, amelyből a városvezetők kiválasztják az idei díjazottakat.
Több mint száz háromszéki települést érint, és az első félévi program július 9-én ér véget. A sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat vidéki lomtalanítási akciójáról van szó, amely hétfőn kezdődött Illyefalván.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.