
Fotó: Gecse Noémi
Jézus Szent Szíve ünnepe alkalmából az egyházi megemlékezés mellett falunapi sokadalmat is tartanak Madéfalván a hétvégén.
2018. június 07., 10:112018. június 07., 10:11
Idén június 8-án van Jézus Szent Szíve ünnepe. A római katolikus egyházi év utolsó változó ünnepe: mindig az Úrnap nyolcadát követő péntekre esik. A Szent Szív a vallásos lélek számára Jézusnak az emberért való önfeláldozó, megváltó szeretetét állítja követelményül. A kultuszt Alacoque Szent Margit látomásai szentesítették: a megjelenő Jézus különösen az emberi hálátlanságot fájlalta, és a Szív tisztelőinek az engesztelést, a hónap első péntekjén való gyónást, áldozást kötötte lelkükre. Margit mindjárt a Szent Szív különös oltalmába ajánlotta magát. Ezt a felajánlást később egészen napjainkig jámbor egyének és közösségek, városok és nemzetek követik. Maga XI. Pius az Egyházat is a Szív oltalmába ajánlotta.
Ebből az alkalomból
amelyen Tamás József püspök aranymisét mutat be. A falunapi sokadalom szombaton folytatódik, 10 órától lovas-szekeres fogathajtó versenyt szerveznek a Kincsem Sportegyesület közreműködésével a helyi menedékház melletti téren. A vállalkozó kedvű helyiek lovastornán, gyermek és felnőtt ügyességi versenyen, hagyományos szekérrel való fogathajtáson és fahúzatásban mérettethetik meg tudásukat. További információkért és jelentkezésért Erőss Géza hívható a 0747-822688-as telefonszámon június 8-áig.
Vasárnap délután három órától pedig kulturális műsort láthatnak, hallhatnak az érdeklődők a pusztinai hagyományőrző gyermekcsoport közreműködésével a Siculucidium-kápolnában.
Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
szóljon hozzá!