Hirdetés
Hirdetés

Ezzel az ötlettel még az ágyban fekvő időst is kicsalogatták a közös térbe

Érdeklődnek az előadások iránt az otthon lakói •  Fotó: Haáz Vince

Érdeklődnek az előadások iránt az otthon lakói

Fotó: Haáz Vince

Sajátos projektet kezdeményezett Jakab István, a marosvásárhelyi Kálvin-idősotthon igazgatója: önkéntes alapon jelentkezőket vár és fogad, akik egy-egy órás előadással szórakoztatják az otthon lakóit, utazásaikról, túráikról mesélnek, fényképes bemutatót tartanak érdekes helyekről, várakról, templomerődökről, eseményekről.

Antal Erika

2018. november 20., 21:112018. november 20., 21:11

Az intézményvezetőnek az a célja, hogy az időseket „kimozdítsa” abból a letargikus állapotból, amely sok esetben jellemző azokra, akik beköltöznek az otthonba. „Van olyan lakónk, aki még az ágyból sem kelt fel, nem tudtuk rávenni, hogy lejöjjön a közös térbe. Alig egy hete kezdtük el ezt a sorozatot, most már ott tartunk, hogy lejön a kerekesszékével és részt vesz a tevékenységünkben” – mondta Jakab István. Az élménybeszámolók mellett zenés-verses esteket is rendszeresen tartanak, nosztalgiáznak, énekelnek, mesélnek egymásnak.

„Összegyűjtöttem jó néhány bakelit lemezt és hoztam lemezjátszót is, amellyel lejátsszuk azokat. Belehallgatunk, amelyik tetszik, azt végighallgatjuk, sőt meg is ismételjük, esetleg el is énekeljük” – mesélte az igazgató, aki szabadidejéből is sokat tölt az idősek között, hogy felvidítsa őket, színesebbé tegye napjaikat. Megünnepelték a magyar nyelv napját, népzenét hallgattak és néptáncot néztek a Maros Művészegyüttes jóvoltából.

Hirdetés

A közösségi hálón meghirdetett kezdeményezésre nagyon sokan jelentkeztek – magyarázta az igazgató.

Idézet
Azt kértük, ha valakinek van kedve, ideje, és megosztaná érdekes élményeit velünk is, mi szívesen fogadjuk, ajándéknak minősítjük részéről

– tette hozzá. Hetente két-három alkalommal fogadják az „előadókat”, akik egy-egy órát mesélnek, fényképfelvételekkel illusztrálják a történeteiket. A szűkebb-tágabb környezetünkről, Erdélyről, erdélyi helyekről, de akár távolabbi országokról, városokról is lehet mesélni. Egy hét telt el azóta, amióta Jakab István megfogalmazta az elképzelését, illetve nyilvánossá tette a világhálón, és máris

„sorakoznak” a jelentkezők.

Jól érzik magukat, együtt utaznak az előadókkal az idősek •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Jól érzik magukat, együtt utaznak az előadókkal az idősek

Fotó: Haáz Vince

Eddig a Pádis-hegységről volt egy bemutató, amit Körtesi Sándor tartott, Kádár Zoltán a Rióban megrendezett paralimpiáról mesélt, és a paralimpikonok világába vezette a nézőközönségét, Keresztesi Mária és Császár Attila az erdélyi erődtemplomok sorozatban Berethalomba kalauzolta az időseket, illetve szó esett még Olaszországról is, Róma, Firenze, Velence látványosságairól.

Az öregotthonban állandósítani szeretnék ezeket az esteket, élménybeszámolókat, hiszen nagyon sokan a kezdeményező mellé álltak, felajánlották támogatásukat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nemzetközi nyomozás indult az otopeni-repülőteret érintő bombafenyegetések ügyében

Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.

Nemzetközi nyomozás indult az otopeni-repülőteret érintő bombafenyegetések ügyében
2026. november 06., péntek

Akár 15 ezer lejes támogatást is kaphatnak a megújuló energiát használó háztartások

Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.

Akár 15 ezer lejes támogatást is kaphatnak a megújuló energiát használó háztartások
2026. november 06., péntek

Nem csitulnak a bombariadók: újabb Bukarestbe érkező repülőgépet ért fenyegetés

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Nem csitulnak a bombariadók: újabb Bukarestbe érkező repülőgépet ért fenyegetés
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban

Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.

Fél óra alatt 259 millió lejt költöttek az eMAG vásárlói a Black Friday akcióban
2026. november 06., péntek

Mínusz hat fok alá hűlt a levegő Csíkszeredában

Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.

Mínusz hat fok alá hűlt a levegő Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Orvosi iratokat is lefoglaltak Hargita megyei házkutatások során

Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.

Orvosi iratokat is lefoglaltak Hargita megyei házkutatások során
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem tudja garantálni a minimálbér emelését a miniszterelnök

Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.

Nem tudja garantálni a minimálbér emelését a miniszterelnök
2026. november 06., péntek

A miniszterelnök elmondta, meddig marad érvényben a gázárszabályozás

A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.

A miniszterelnök elmondta, meddig marad érvényben a gázárszabályozás
2026. november 06., péntek

Újabb két bombafenyegetés érte a bukaresti repülőtérre érkező járatokat

Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.

Újabb két bombafenyegetés érte a bukaresti repülőtérre érkező járatokat
Hirdetés