Abban bíznak, hogy sikerül új ágazatokat meghonosítani a textilipar mellett. Illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Hosszú folyamat a szépmezői ipari park benépesítése, ám idén elindul – jelentette ki lapunk érdeklődésére Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
2018. január 29., 20:102018. január 29., 20:10
Mint tájékoztatott, több vállalkozó is érdeklődött, kisebb-nagyobb cégek egyaránt megtelepednének a város határában kialakított ipari parkban. Vannak például egészen kicsi cégek, melyek öt-tíz személyt foglalkoztatnának, de olyan szándéknyilatkozat is született, ami ötszáz alkalmazottat ígér.
A háromszéki elöljáró meglátása szerint a létesítmény kettős célt szolgál, egyrészt új vállalkozásokat vonzanak a városba, ezáltal új munkahelyek létesülnek, ugyanakkor az új telephelyre költözhetnek a már működő vállalatok, ezáltal a város bizonyos részein megszűnhet az ipar, és élhetőbb lesz a település.
A Sepsiszentgyörgy melletti szépmezői ipari park 24,6 millió lejből épült, az összeg háromnegyedét hívták le a Regionális Operatív Programon keresztül. A 16 hektáros létesítmény a számítások szerint 10–14 céget tud befogadni. A pályázatot másfél évvel ezelőtt zárták le, ám a szaktárcának kellett megadnia az iparipark-minősítést, és ez a folyamat elhúzódott. Egy befektető legkevesebb ezer négyzetméternyi területet bérelhet. Egy négyzetméter évi 1,5 euróba kerül, ám
További 20 százalékkal kevesebb bért fizethetnek azok a cégek, melyek Szépmezőre jegyeztetik be a székhelyüket, ezek öt év után meg is vásárolhatják a területet, amelyre létrehozták a vállalkozást. Ezzel tulajdonképpen
A városvezetés abban bízik, hogy sikerül új ágazatokat meghonosítani a textilipar és az autóalkatrész-gyártás mellett, a termelés, a szolgáltatások, a számítástechnika terén tevékenykedő cégekre számítanak.
Maláriával diagnosztizáltak egy bukaresti férfit – közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium.
Az alpolgármesternek fontos feladatai vannak a kisebb községekben is, nem róluk kellene lemondani, hanem inkább a tanácsosok számát kellene csökkenteni – javasolja a Romániai Községek Országos Szövetsége, a kormány megszorító intézkedéseire reagálva.
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Egyfeszt összművészeti fesztivált idén július 31 és augusztus 3. között tartják Gyergyószentmiklóson. Mutatjuk a fellépőket.
A Saul fia című film főszereplője, Röhrig Géza költőként mutatkozik be július 16-án, szerdán 18 órától a marosvásárhelyi Kandaké kávézóban, a Bernády tér 3. szám alatt.
A romániai európai parlamenti (EP-) képviselők közül nyolcan szavazták meg csütörtökön az Ursula von der Leyen és az Európai Bizottság ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, ketten tartózkodtak, 12-en ellene szavaztak, 11-en pedig nem vettek részt.
Átadták a forgalomnak csütörtök délután az észak-erdélyi (A3-as) autópályát az 1-es országúttal Tordatúr közelében összekötő gyorsforgalmi utat.
Befogták az egyik bocsát annak az anyamedvének amelyet a napokban lőttek ki, miután az megölt egy motorost a Transzfogarason – közölte Facebook-oldalán a környezetvédelmi minisztérium.
Kenőpénz elfogadásán érték tetten az ügyészek csütörtökön a bukaresti Floreasca kórház egyik ortopéd szakorvosát – értesült az Agerpres ügyészségi forrásokból.
Július 13. és 27. között ünnepli 15. születésnapját a Csíki Jazz Fesztivál. Idén az emlékezés és a világzene jegyében zajló eseménysorozat világszínvonalú fellépőkkel, tehetségkutatóval, gyerekprogramokkal és közösségi örömzenéléssel várja a közönséget.
szóljon hozzá!