
Fotó: ifj. Farkas Antal
Közel húsz táncelőadás, öt kiállításmegnyitó, hat koncert, zenés fellépések és számos gyerekprogram – a székelyudvarhelyi II. Szent István Napok rendezvénysorozat a kulturális programokra erősített rá. A tavalyihoz képest gazdagabb programnak vagy a kedvező időjárásnak köszönhetően több ezren megfordultak a háromnapos ünnepségnek helyet adó Kossuth Lajos utcában.
2011. augusztus 21., 19:182011. augusztus 21., 19:18
2011. december 20., 18:582011. december 20., 18:58
A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, valamint a társszervező Mózes István mellett, idén több intézmény, a Művelődési Ház, a városi könyvtár illetve a Haáz Rezső Múzeum is kivette részét a szervezésből. Pénteken a városháza Szent István-termének előterébe várták a nagyérdeműt, ahol a kiállított Szent Korona- és jogarmásolatot, és címerpajzsokat a székely vörös darabontok őrizték. A Művelődési Ház szervezte gyerekprogramok középpontjában is a Szent Korona állt: a kicsik szombaton díszíthették ki a korona kis papírmodelljeit, a rendezvényt rajzverseny kísérte majd kiállítás zárta.
A múzeumnál két, egy időszakos és egy állandó kiállítás várja a hétvégétől a látogatókat: az intézmény emeleti kiállítótermében Sófalvi András és Szabó Máté, régészek légifelvételei, az alsó szint két termében pedig A pénz beszél... című numizmatikai tárlat kaptak helyet. Az intézmény numizmatikai gyűjteményéből rendezett, újszerűen látványos állandó kiállítást Róth András Lajos, a múzeum munkatársa nyitotta meg vasárnap. A 12 plexid-lemez tárló közel 300 arany, ezüst, ón és réz érmét, valamint bankjegyeket tár a látogatók elé. A kiállítás jelzésértékű az intézmény fenntartói fele, hogy amennyiben az ingatlan tulajdonosával sikerül megállapodásra jutni, belátható ideig a Kossuth utcai épületben fog működni a Haáz Rezső Múzeum. A szombaton megnyitott István király intelmei kiállításhoz kapcsolódóan, villámcsődületet szervezett a városi könyvtár: a Homonyik Sándor koncertet megelőzően Sarkadi Zoltán ceremóniamester vezénylésével Szent István intelmeit olvasták fel a résztvevők.
Ugyancsak szombaton Bunta Levente, polgármester a Caritas Otthoni Beteggondozó Szolgálatának egyik munkatársa, Bara Anikó kíséretében látogatott el és az új kenyér ünnepének alkalmával frissen sült házikenyérrel ajándékozott meg 31 udvarhelyi rászorultó.
A három nap alatt kürtőskalács, kolbász és miccs illata már messziről csalogatta a helyszínre érkezőket. A legtöbben természetesen a Bojtorján, Homonyik Sándor és a Magna Cum Laude koncertjeire, valamint a tűzijátékra voltak kíváncsiak. „Mindenképpen pozitív véleménnyel vagyunk a rendezvényről, főként azért, mert Szent Istvánra emlékezünk. Nosztalgiából a Bojtorján együttesre vagyunk a legkíváncsibbak” – árulta el kérésünkre a Tófalvi család, vacsora közben, koncert előtt.
„Idén célunk volt a hagyományos mesterségek és ételek népszerűsítése, ezért kézműves vásár is színesítette a rendezvényt. Főként helyi és Udvarhelyszéki fellépőket hívtunk, továbbá a kulturális intézmények bevonásával sikerült színvonalas, a Szent István Napokhoz méltó programokat szervezni” – fogalmazott Bálint Attila, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője. Végezetül megtudtuk, jövőre ökumenikus istentisztelettel bővülne a rendezvény.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!