
Fotó: Székelyhon-montázs
Dokumentumfilm, musical és filmdrámák is szerepelnek a Csíki Mozi januári kínálatában. A vetítések sora még bővül a tervek szerint – tájékoztat közleményben a csíkszeredai városháza.
2019. december 20., 18:112019. december 20., 18:11
2019. december 20., 21:042019. december 20., 21:04
A 2020-as moziévadot rendkívül értékes bemutató indítja január 6-án, hétfőn 18 órától: a Megyecsinálók című filmet akár helyi terméknek is nevezhetjük, hiszen Daczó Katalin dokumentumfilmje az 1968. február 13-i „csíki forradalomnak” állít emléket résztvevők és szakértők megszólaltatásával – olvasható a szerkesztőségünknek is elküldött tájékoztatóban.
Január 10-én, pénteken 17 órai kezdettel ismét vetítik ismét a Valan – az angyalok völgye című magyar thrillert (román felirattal), majd 19 órától a valós történeten alapuló amerikai–kínai történelmi drámát, a II. világháború egyik véres ütközetét bemutató Midway című filmdrámát láthatja a közönség magyar szinkronnal.
A januári műsor bővülni fog, a későbbiekben közlik majd a hónap hátralévő vetítéseit.
Jegyeket a bilete.ro weboldalon, illetve a mozi jegypénztárában munkanapokon 9 és 18 óra között, szombatonként pedig 10 és 15 óra között lehet vásárolni.
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – jelentette ki Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
szóljon hozzá!