Hirdetés
Hirdetés

Eurómilliárdokat veszíthet el Románia a reformok késlekedése miatt

•  Fotó: gov.ro

Fotó: gov.ro

Dragoș Pîslaru beruházásokért és európai projektekért felelős ügyvivő miniszter szombaton kijelentette, hogy megvan a terve a helyreállítási terv (PNRR) teljes vissza nem térítendő keretének lehívására.

Székelyhon

2026. május 16., 19:402026. május 16., 19:40

A Digi24-nek nyilatkozva a tárcavezető emlékeztetett arra, hogy az EU helyreállítási alapjában összesen 13,57 milliárd eurónyi vissza nem térítendő támogatás áll Románia rendelkezésére, amelyből eddig 5,229 milliárd eurót folyósítottak az első három kifizetési kérelem alapján,

a következő hónapokban pedig további 2,966 milliárd euró érkezhet.

A miniszter szerint ezzel Románia a vissza nem térítendő források 66,5 százalékát használta fel, és már nem lesz a sereghajtók között. A még lehívásra váró összeg bruttó 4,9 milliárd euró, ami a korábbi előfinanszírozás levonása után valójában 4,2 milliárd euró.

Hirdetés

Pîslaru elmondta, hogy a beruházások egy része már megvalósult vagy reálisan lezárható augusztus 31-éig, az összértékük pedig meghaladja az 5 milliárd eurót. Szerinte ez azért lényeges, mert a pénz lehívásának egyik feltétele az, hogy a beruházások időben elkészüljenek, és a szükséges dokumentumokat határidőre benyújtsák.

A miniszter szerint nehezebb helyzet van a reformokkal:

olyan intézkedéscsomagról van szó, amelyek elmaradása több mint 11 milliárd eurós büntetést vonhat maga után.

Állítása szerint ugyanakkor van terv arra, hogy az alapvető reformokat augusztus végéig elfogadják.

A kulcsfontosságú reformok között említette Pîslaru az egységes közalkalmazotti bértörvényt, a vízügyi törvényt és az urbanisztikai törvénykönyvet. Közlése szerint a bértörvény kidolgozásához a pénzügyminisztériumtól várnak költségvetési adatokat, a végleges változatáról pedig az elnöki hivatal közvetítésével készül egy politikai megállapodás. A vízügyi törvény több mint 700 millió euró, az urbanisztikai törvénykönyv késlekedése pedig akár 1 milliárd euró elvesztéséhez vezethet – tette hozzá az Agerpres beszámolója szerint.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 15., szerda

Jócskán elmarad az ajánlott szinttől a gyermekek átoltottsága Romániában

2025-ben is az ajánlott szint alatt maradt a gyermekek átoltottsága Romániában, az UNICEF és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán közzétett jelentése szerint.

Jócskán elmarad az ajánlott szinttől a gyermekek átoltottsága Romániában
Hirdetés
2026. július 15., szerda

„Elnézést, hogy nem szóltunk előre” – ironikus üzenet házkutatás idején

Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi minisztert ironizáló üzenetet tett közzé szerdán a Facebookon a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).

„Elnézést, hogy nem szóltunk előre” – ironikus üzenet házkutatás idején
2026. július 15., szerda

Országos leállás: nem működik a telekkönyvi rendszer

Súlyos informatikai hiba miatt kedd óta nem működnek az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal (ANCPI) informatikai rendszerei. Emiatt az e-Terra telekkönyvi alkalmazás sem érhető el, és várhatóan a hét végéig nem is lesz használható.

Országos leállás: nem működik a telekkönyvi rendszer
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Csaknem hetvenéves melegrekord dőlt meg Csíkszeredában

1957-ből származik a korábbi csíkszeredai melegrekord, ezt írta felül az elmúlt hónap harmincadik napja. Marosvásárhelyen pedig olyan meleg volt, mint az Osztrák–Magyar Monarchia idején.

Csaknem hetvenéves melegrekord dőlt meg Csíkszeredában
2026. július 15., szerda

Perzselő hőség, heves zivatarok – kettészakad az ország időjárása

Kánikulára vonatkozó figyelmeztetést, valamint viharriasztásokat is kiadott szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Székelyföldön légköri instabilitásra és jelentős mennyiségű csapadékra kell számítani a következő napokban.

Perzselő hőség, heves zivatarok – kettészakad az ország időjárása
2026. július 15., szerda

Csökken a nettó átlagbér, a reálkereseti index is alacsonyabb

Áprilishoz képest májusban 159 lejjel (2,7 százalékkal) 5684 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS). A bruttó átlagbér 9483 lej volt, 257 lejjel kisebb, mint az előző hónapban.

Csökken a nettó átlagbér, a reálkereseti index is alacsonyabb
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Az éjszakai csónakázás miatt fakadt ki a polgármester

Egy csoport fiatal nemrég azzal szórakozott a sepsiszentgyörgyi állomási tónál, hogy éjszaka eloldozta a csónakokat és a vízibicikliket a stégtől, használta azokat, majd sorsukra hagyta őket. A polgármester szerint ennek következményei lesznek.

Az éjszakai csónakázás miatt fakadt ki a polgármester
2026. július 14., kedd

Székelyek a Kaukázusban

A két kézdiszéki világjáró, Fekete István és Zsigmond Lóránt, valamint szászrégeni utazótársaik elérték a Kaukázust. Ma a Gudauri-kilátó környékén éjszakáznak, holnap a grúz-orosz határon, illetve Csecsenföldön kellene minél gyorsabban átvágniuk.

Székelyek a Kaukázusban
Székelyek a Kaukázusban
2026. július 14., kedd

Székelyek a Kaukázusban

Hirdetés