Érkezik az életjáradék!

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Az állami birtokok ügynöksége elkezdte a 2009-es esztendőre vonatkozó mezőgazdasági életjáradékok kifizetését. Első körben – egyetlen hét leforgása alatt – országszerte több mint 77.000 jogosult kapja meg a támogatást a Román Postán keresztül.

Bálint István

2010. július 29., 16:082010. július 29., 16:08

2010. július 29., 16:262010. július 29., 16:26

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

Első körben azok az igénylők kapják meg a támogatást, akik a 2010. január 4. és május 4. közötti időszakban láttamoztatták életjáradékos könyvecskéjüket: országszerte 77.183 személy – tájékoztat közleményében az állami birtokok ügynöksége. Második körben pedig – legkésőbb folyó év augusztusának végéig – azok is megkapják a szubvenciót, akik május 5. és június 30. között láttamoztatták könyvecskéiket.

Jövő hónap végéig Hargita megyében összesen 450 igénylő kapja meg az életjáradékot – tudtuk meg Both Norberttől, a megyei életjáradék-iroda illetékesétől. Mint arról már korábban beszámoltunk, idéntől csupán informatív jelleggel vették/veszik el az igénylőktől a dossziékat, életjáradékot egyelőre csak azok kaphatnak, akik 2009. december 31-éig bekerültek a rendszerbe. Esetükben a könyvecskék láttamoztatása és a kifizetések a megszokott menetrend szerint folytatódnak – térnek ki a közleményben.

Életjáradékot azok a 62. életévüket betöltött személyek igényelhetnek, akik visszaszolgáltatásból vagy öröklésből legtöbb 10 hektár földterülettel rendelkeznek, és ezt elidegenítik (adásvétel, ajándékozás) vagy bérbe adják. Utólag a jogosultak körét kibővítették a hatvankettedik életévüket még be nem töltött első- és másodfokú betegnyugdíjasokkal, akik bizonyítani tudják, hogy munkaképtelenségük miatt nem tudják megművelni földjüket, kivételt képeznek azok a személyek, akiknek már nem kell évente felülvizsgálatra menniük. Ugyancsak utólagos kiegészítése a támogatást szabályozó törvénynek, hogy eltörölték azt a cikkelyt, amely megszabta a tulajdonba, illetve saját használatra megtartott terület fenntartását, ami 0,5 hektárra volt korlátozva.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 22., péntek

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén

Fokozott biztonsági intézkedések lesznek érvényben vasárnap a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom előtti téren tartandó pünkösdi szentmisén.

Biztonsági ellenőrzésekre kell számítani a gyergyószentmiklósi pünkösdi szentmisén
Hirdetés
2026. május 22., péntek

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen

Melléképületek és a lakóház tetőtere is kigyulladt Maroshévízen péntekre virradóan. A helyszínre több tűzoltócsapat is kiszállt.

Hatalmas lángok csaptak fel egy családi háznál Maroshévízen
2026. május 21., csütörtök

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?

A Monturisttal kapcsolatos zavaros ügyek, a városi közszolgáltatások átszervezése és a távhő ártámogatásának megszüntetése is napirendre került a gyergyószentmiklósi önkormányzat májusi soros ülésén.

Feszültségek a Monturist körül: Gyergyószentmiklós kiléphet a cégből?
2026. május 19., kedd

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson

Ismét különleges pillanatnak lehet tanúja Gyergyószentmiklós csütörtökön este: újra befut a Boldogasszony Zarándokvonat, több mint nyolcszáz zarándokkal.

Ünnepélyesen várják a Boldogasszony Zarándokvonatot Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 18., hétfő

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában

Második helyezést ért el Borszék a 2026-os Év Desztinációja díjátadó gálán a balneoklimatikus üdülőhelyek kategóriájában. A Fontana Gyógyfürdő is rangos elismerést kapott.

Az ezüstérmes Borszéken abban reménykednek, hogy nem lesz jelentős visszaesés a fürdőváros forgalmában
2026. május 18., hétfő

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút

Rendőrök, csendőrök és nyomkövető kutya indult egy nyolcéves gyermek keresésére hétfő reggel Gyergyószentmiklóson, miután a fiú eltűnt otthonról.

Órákon át több egység kereste az eltűnt gyergyószentmiklósi kisfiút
2026. május 18., hétfő

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson

Folytatódnak a közműmunkálatok Gyergyószentmiklóson, ezért forgalmi korlátozások várhatók – tájékoztat a polgármesteri hivatal közösségi oldalán.

Forgalomkorlátozások lesznek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 15., péntek

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson

Több mint 1800 diák és számos felnőtt sajátíthatta el az újraélesztés alapjait azon a tizenkét órás képzésmaratonon, amelyet Gyergyószentmiklóson szerveztek meg pénteken. Megtanulhatták, miként kell cselekedni szívleállás esetén az első percekben.

Újraélesztési maraton Gyergyószentmiklóson
2026. május 12., kedd

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson

Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.

Idősgondozásban dolgozók konferenciája Gyergyószentmiklóson
2026. május 11., hétfő

A kommunizmus traumáit idézi meg a Figura új bemutatója

Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámáját a Figura Stúdió Színház. Az előadás a Ceaușescu-korszak mindennapjait idézi meg humorral és iróniával, miközben a kommunizmus máig ható következményeire is reflektál.

A kommunizmus traumáit idézi meg a Figura új bemutatója
Hirdetés