
Fotó: Kristó Róbert
A tervek módosításával az eredetihez leginkább hasonló módon építik újra Hargitafürdőn a 23-as villaként is ismert egykori magyar honvédségi épületet.
2011. március 11., 12:282011. március 11., 12:28
2011. március 12., 20:372011. március 12., 20:37
A lebontott részt az eredeti állapotnak megfelelően építik újra
Hargita megyében összesen négy hegyimentőbázist hoz létre a megyei önkormányzat sikeres pályázata nyomán, A hegyi turizmus korszerűsítése Hargita megyében című projekt keretében, amelyet a Regionális Operatív Program támogat. Ezek egyike a hargitafürdői volt magyar honvédségi épület is, amelyet átépítenek.
A felső két szintet gombásodás miatt kellett lebontani, a szakértői vizsgálatok szerint a fát megtámadó gomba másképp nem semlegesíthető. A bontás tavaly ősszel megtörtént, az akkor bemutatott tervek szerint a felső szintet újraépítik.
Mint a pénteki tanácsülésen Borboly Csaba elnök elmondta, a tervek időközben módosultak, mivel sok visszajelzés érkezett a lakosság részéről, többen kérték, hogy az épületet az eredeti formájában állítsák helyre, ne úgy, ahogy a korábbi tulajdonos, a bányavállalat hagyta. A tervek módosítása megtörtént a rendelkezésre álló fotók és leírások alapján, ezt a módosítást a projekt támogatói is elfogadták – jelentette be az elnök. Ennek megfelelően az önkormányzat is megszavazta a tervezett változtatásokat.
Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.
Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.
A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.
A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.
Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.
Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.
Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.
Közúti baleset történt szerdán Tusnádfürdőn, ahol egy személygépkocsi megrongált egy gázvezetéket.
szóljon hozzá!