Erdőgyilkosság a Hargitán

Nem újdonság, de még mindig aktuális. Húsz éve zengik az újságírók, állítólag keresik a megoldást az elöljárók, de még mindig gátlástalanul lopják az erdőt Szentegyháza környékén. A száz éves, a kilencven éves, az ötven éves fenyőerdőink már elfogytak, most a negyvenesek vannak soron, mutatja a pusztítás nyomait Tófalvi Ernő.

Gyepüfejében

Gyepüfejében nem is olyan régen tömött erdő volt, most haldokló erdőben járunk. Kivágott, de még koronák hevernek a földön. Az utóbbi egy hónap áldozatai. Törzsüket elvitték, hegyeik maradtak. A tolvaj belevág a derekánál a fába, rájön, hogy hibás, beteg, „veres a bele”, s otthagyja. A meggyilkolt fa a lábán pusztul el. Vagy zavarja a fa, útjában áll, hát kivágja, s megint csak otthagyja. A hátrahagyott csonkokba, hegyekbe beleköltenek a bogarak. „Kirepül két-három rend bogár és az erdőt megtámadják, s csuporékban az erdő szárad ki – magyarázza Tófalvi Ernő. – A legelső nagyobb szélnél a maradék fa a földre kerül. Le van mocskolva. Csak az a fa van elvíve belőle, amelyik jó minőségű volt. Ilyen a fatolvaj: csak azt viszi el, ami 100 százalékban profitot csinál, nem viszen vékonyat, nem viszen hegyet. Ebből már minőségi erdő nem tud lenni. Borzasztó. Gyilkosság, ami most zajlik. Egy egy köbméteres fa megkötne kétszáz liter vizet. S mellette a moha is nagy mennyiségű vizet megtartana.”

Gyepüfeje és a többi szentegyházi tulajdonban levő erdő nem tartozik a Tófalvi Ernő által vigyázott erdőrészekhez, csupán határos azokkal. De a falopás a szomszéd számára is fenyegetettséget jelent: bele-beleharapnak az erdész területébe, s a bogárveszély is egyre nagyobb.

Medve-, szarvasnyomokat figyelünk az olvadó hóban. Mind kifelé tartanak, mert ahol a láncfűrészek zúgnak, ott az állatok sem érzik biztonságban magukat. Egy valamikori tájékozódási verseny jelzéseit nézzük, majd a kalibáskői vendéglőhöz vezető, nem is olyan régen újrafestett turistaösvény maradványait a feldúlt erdőben. Az orvvadászok is pusztítanak, mondja az erdész, aki a gondjaira bízott erdőrészen mutatja az általuk által ácsolt lest, s egy helyben meglőtt ló s egy tehéntetem maradványait, amikkel a vadakat csalogatták.

Visszatérve Hargitafürdőre, már szentegyházi erdőtulajdonosok várnak. Velük vágunk neki a Vargyas völgyének.

A Turisták utcájának hívják

Szentegyházán a Madarasi Hargitára vezető utat, de én inkább a turisták elrettentésére kijelölt útvonalnak hinném. Széles, sáros, palotákkal és egyszerű házakkal, gatterekkel, magas kerítésekkel, kamionokkal, traktorokkal tűzdelt utca ez. Fényes nappal az útkereszteződésekben ácsorgó, épkézláb fiatalemberek, mobiltelefonokkal, mintegy őrszemekként figyelik az áthaladó járműveket. Állítólag ez a dolguk...

Az uniós pénzekből nemrégiben feljavított úton meghibásodott kerekű traktor jön szembe, nemsokára egy másik követi. Amint hamarosan kiderült, ők aznapra már elvégezték a dolgukat, vagyis az illegálisan kitermelt fát (a nyomok alapján) már eltüntették, elhúzatták Kápolnás felé. Közben, ahogy kifelé haladunk, két tulajdonosi egyesület vezetői sorolják panaszaikat és végtelennek tűnő harcukat a helyzet megoldásáért. Lőrincz Imre, a Katlan Egyesület elnöke, Tankó Albert a cenzora, Bartos Attila, a Bagolykő egyesület vezetője egy sebzett hidat mutat, amelynek egyik felét a favontatás mozdította ki helyéből, de lájuk az elmúlt napokban húzatott fák nyomait is.

„Az állami erdészet 2005-ig őrizte az erdőt, de akkor kivonult – magyarázza Lőrincz Imre –, és nem adta át senkinek. Azt mondták, azért, mert nem fizettünk, de ez nem igaz. Megjegyzem, most tudtuk meg, hogy december 31-ig a törvény szerint a 30 hektárnál kisebb magánerdőt őriztette az állam. De ők nem adták át senkinek, s ez a 3500 hektár erdő őrizetlen maradt. Azóta az itt maradt, harminc hektárnyi állami erdőt is csóréra vágták a fatolvajok.\"

A szentegyházi fatolvajlás legfőbb oka a birtokviszonyok rendezetlensége, állítják többen is. Vagyis azok valamelyest rendezettek, mert már többször visszamérték, visszakapták, újramérették az erdőket a tulajdonosi szövetségek – előbb egy volt, végül öt lett –, s így egyre nőtt az összevisszaság, ami a fában érdekelteknek s a tolvajlásnak kimondottan kedvezett. Egyik tulajdonosi szövetség állítólag a saját erdejét már ellopta (illegálisan kitermelte), s azután kezdett a máséba is belekontárkodni.

Jut traktorra, kamionra

A kicsik szekérrel, a nagyok traktorokkal lopnak. „Fiatal, huszonéves embereknek 35–40 ezer eurós traktoraik vannak. Miből? – teszik fel a kérdést a panaszosok. – Egy órát nem dolgoztak hivatalosan sehol. A nagy traktorokba rádiók (CB-rádiók – szerk. megj.) vannak felszerelve, s ahol jel (térerő – sz. m.) nincs, úgy, rádión értekeznek egymással.”

A feltételezések szerint minimum 40–50 köbméter anyag megy el naponta, csak deszkába, de az is lehet, hogy akár 400 köbméter fa is odalesz. De 400 köbméter műfához az erdőpusztítók legalább hatszáz köbméter fát vágnak ki, sértenek meg. A kárvallottak szerint csűrökben, istállókban működnek a szalagfűrészek, s az áru általában gyorsan tovalesz.

„Négy esztendeje leveleződünk az Erdészeti Felügyelősséggel – mondják a szentegyháziak. – Az udvarhelyi ügyészségről is mindent visszavetnek. Előfordult, hogy három tolvajt kaptunk el, s mi heten voltunk tanúk. Úgy is azt mondták, nincs elég bizonyíték. Vagy van egy 374 hektáros erdő, ami Madéfalvához tartozik, de ott van a mi területünkön. Nekik van szerződésük és erdészük. Onnan 80 szál fát vágtak ki, olyan 150 köbmétert most nemrégiben. Három erdész látta, de az sem volt elég.”

Az erdőtulajdonosok karácsony előtt voltak a minisztériumban. Kérték, hogy telepítsenek Szentegyházára csendőrséget, mert „annyi a hiány, hogy könnyebb a fát megszámolni, mint a csutakot”.

Úgy vélik, hogy minden lehetséges eszközt igénybe vettek. Kihívták a Jurnalul Naţionalt, a Duna Tv-t,a Pro TV-t, az Antena 1-et, az Antena 3-at. „Voltam Ladányinál, Korodi Attilánál, Strujannál. A brassói ITRS-nek (Erdészeti Felügyelőségnek) is tettem le jelentést, de nem történt semmi – sorolja Tófalvi Ernő. – Talán az a legutolsó lehetőség, hogy Tőkést kell belevonni, jusson el az EU-hoz a híre, lássák, hogy mi történik nálunk az erdőkkel.”

Miért nem buknak le?

„Ha most találkoznánk velük, elszaladnának, a fát otthagynák. Aztán letagadnák, hamis tanút állítanának – mondja Tófalvi Ernő. – Megjártam, tetten értem egy fatolvajt, támadott, meg akart verni, s megvertem. Beperelt, s még én kellett fizessek egy rakást pénzt.” A fatolvajoknak számos módszerük van arra, hogy tettenérés esetén se hagyjanak bizonyítékot, de ha lefényképezik, lefilmezik őket, akkor is megúszhatják sértetlenül – panaszolják a kárvallottak.

„A rendőrség összejátszik a tolvajokkal – állítja Tankó Albert. – Többször kértük, hogy tegyenek ide új rendőrséget, egy olyan rendőrfőnököt, aki nem ismer senkit. A mostani ejsze, már huszonéve ott van. Szerintünk átvittek Vlahicáról Kápolnásra legalább 150 ezer köbméter fát. A rendőrség egy személyt sem fogott le. De több családot megtámadtak, megvertek, megfenyegettek. Estig lehetne sorolni, mi mindent tettek.”

2009-ben a hatóság határozott és keménykezű fellépést ígért, 2010 őszén Korodi Attila parlamenti képviselő azt javasolta, hogy kamerákat helyezzenek el a Szentegyházáról kivezető utakra, és az erdőket is azok vigyázzák.

2011 januárjában, körutunk során a szentegyházi erdőkben mindenki fegyvert hordozott magánál, állítólag önvédelemből, elővigyázatosságból.

Utólag a Katlan tulajdonosi egyesület vezetői megerősítették, hogy amíg ők a velünk való találkozás miatt Hargitafürdőre jöttek, szinte 15 köbméter fát loptak el tulajdonukból. Úgy gondolják, csak perceken múlott, hogy magunk is nem találkoztunk a tettesekkel.