
Fotó: Rab Zoltán
A VII. Tökfesztivál idén a családosok kedvenc helye lehet. Már pénteken tele volt Szováta a kidíszített és kiállított tököket csodáló gyerekekkel és felnőttekkel. A nyáron rózsákkal szegélyezett utcán végig vásárhangulat uralkodik, őstermelők és kézművesek kínálják termékeiket.
2022. október 15., 18:392022. október 15., 18:39
Vásárolni lehet házi készítésű édességeket, lekvárokat, ékszereket, kisgazdaságokban termesztett tököket és más zöldségeket, gyümölcsöket is. A Medve-tó mellet, a Petőfi színpadon gyerekelőadások és néptánc, népzenei műsorok kapnak helyet.
Fotó: Rab Zoltán
Ide vasárnap is érdemes elnézni, hiszen több fellépő lesz, gyerekek és felnőttek szórakoztatják majd a közönséget. De érdemes a Medve-tó körül is sétálni, mert az őszi Szováta is csodálatra méltó.
A nagyszínpad, ahol az esti koncertek vannak, a rendőrség melletti parkolóban kapott helyet. Itt hiányoznak a sör- és gasztrosátrak, így aki koncert közben falatozni szeretne, jó, ha tudja, hogy előre be kell szereznie az ennivalót. Szerencsére ezeket a hiányosságokat feledtetik a jó hangulatú koncertek.
Fotó: Rab Zoltán
Pénteken a Sintaxisra már nagyon jól lehetett bulizni. A No Sugar folytatta a sort, a gyermeket váró énekesnő, Lívia bombahangulatot teremtett, és olyan energikusságot árasztott, ami táncra pezsdítette a hallgatóságot. A Pesty Party Showband pedig feltette az i-re a pontot.
Fotó: Rab Zoltán
Szombaton is hasonlóan jó koncertek lesznek, elsőként a 3 Sud Est fog fellépni, majd a Honeybeast lesz a főszerepben 20 órától. Vasárnap a Road of Life kezdi az estét 18 órától, majd a Kowalsky meg a Vega fogja átvenni a stafétabotot nyolctól.
Fotó: Rab Zoltán
Fotó: Rab Zoltán
Fotó: Rab Zoltán
Demeter Dorottya
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
szóljon hozzá!