Hirdetés
Hirdetés

Erdélyieket is díjazott a táncművészek szövetsége

Novák Ferenc adta át a díjat Domokos Istvánnak •  Fotó: Gálna Zoltán

Novák Ferenc adta át a díjat Domokos Istvánnak

Fotó: Gálna Zoltán

A Magyar Táncművészek Szövetsége 2018-ban Életmű Díjjal tüntette ki Domokos Istvánt, a Marosvásárhelyi Székely Állami Népi Együttes alapító tagját, koreográfusát, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Éghy Ghissa-díjas táncművészét, néptáncgyűjtőjét, koreográfusát.

Antal Erika

2018. május 27., 17:162018. május 27., 17:16

A díjat ünnepélyes keretek között Novák Ferenc „Tata”, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfus, rendező, etnográfus és a Magyar Táncművészek Szövetségének tiszteletbeli elnöke péntek este adta át a kitüntetettnek az ünnepi előadáson, melyen a Maros Művészegyüttes Tegnap a Gyimesben jártam című produkcióját adta elő.

A Maros Művészegyüttes 2012-ben vált a Magyar Táncművészek Szövetségének a tagjává, miután felfigyeltek az erdélyi népi kultúra ápolásáért és népszerűsítéséért végzett aktív tevékenységére

– mondta Barabási Attila Csaba igazgató.

Erdély szórványvidékének sokszínűségét elevenítette meg a Maros Művészegyüttes •  Fotó: Gálna Zoltán Galéria

Erdély szórványvidékének sokszínűségét elevenítette meg a Maros Művészegyüttes

Fotó: Gálna Zoltán

Az együttes azon kívül, hogy a különböző erdélyi vidékek táncaiból, népszokásaiból merít, és előadásaiban autentikus népművészetét, népzenét és néptáncot visz közönség elé, a néptánc széleskörű népszerűsítését is felvállalta. Április 29-ét, mint a tánc világnapját évek óta megünnepli, villámcsődületekkel hívja fel a figyelmet erre a művészeti ágra, a táncosokra.

Hirdetés

A hivatásos táncegyütteseket tömörítő Magyar Táncművészek Szövetsége 12 esztendeje minden év április 29-én, a Tánc világnapján díjakat ad azoknak a tagjainak, néptáncosoknak, koreográfusoknak, zenészeknek, néptánc-gyűjtőknek, akik tevékenységükkel kimagaslót alkottak.

Idén első alkalommal két erdélyi művészt is díjaztak, mindketten a Marosvásárhelyi Székely Állami Népi Együttes alapító tagjai voltak.

Székely Dénes posztumusz díjban részesült, lánya Székely Melinda vette át a díjat a budapesti ünnepi eseményen. Domokos István koreográfust, néptáncost és néptánc-gyűjtőt Marosvásárhelyen köszöntötte Novák Ferenc, népszerű nevén „Tata”, a Magyar Táncművészek Szövetségének tiszteletbeli elnöke. Mielőtt átadta volna a díjat, elmondta, 1962-ben járt először Marosvásárhelyen, azóta rendszeres kapcsolatban áll az együttessel, rendszeresen rendez és koreografál, népszerűsítő előadásokat tart felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt a népi kultúráról, hagyományokról, azok gyökereiről és jelentőségéről.

Idézet
Gyermekeimet is úgy neveltem, hogy tudják, hol vannak a gyökereik és örömmel látom, hogy ők is továbbadják ezt, unokáim is ezt a nevelést kapják

– tette hozzá a neves koreográfus.

Domokos István koreográfus, táncművész, az Állami Székely Népi Együttes alapító tagja •  Fotó: Gálna Zoltán Galéria

Domokos István koreográfus, táncművész, az Állami Székely Népi Együttes alapító tagja

Fotó: Gálna Zoltán

Domokos István – közel a 90. életévéhez – a színpadra lépve úgy fogalmazott, hogy szívesebben csinálná ez alkalommal is azt, amit egy életen át, vagyis táncolna, de a kora ezt már kevésbé engedi meg. Megköszönte „Tatának”, hogy javasolta a díjra, és hogy el is hozta azt személyesen Marosvásárhelyre. „Ilyen telt házra nem számítottam, hálás vagyok a táncosoknak, akikkel egy életen át dolgoztam, és akik közül sokan eljöttek erre az eseményre is” – mondta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 24., szerda

Amikor egy álom apáról lányára száll – a Csillag Születik győzteseivel beszélgettünk

Szívélyesen, mosolyogva fogadtak, pedig alig pár órája érkeztek haza Budapestről: Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.

Amikor egy álom apáról lányára száll – a Csillag Születik győzteseivel beszélgettünk
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Lemondott a TAROM vezérigazgatója

December 19-én személyes okokból lemondott a TAROM vezérigazgatója, Costin Iordache, de hivatalában marad 2026. január 15-ig, ameddig a vállalat igazgatótanácsa ügyvivő vezérigazgatót nevez ki – jelentette be szerdán az állami légitársaság.

Lemondott a TAROM vezérigazgatója
Lemondott a TAROM vezérigazgatója
2025. december 24., szerda

Lemondott a TAROM vezérigazgatója

2025. december 24., szerda

Csíkszéken fehér lesz a karácsony, csak óvatosan az utakon

Az előrejelzéseknek megfelelően havazásba váltott át a csapadék az ország több régiójában, így többek között Csíkszéken is.

Csíkszéken fehér lesz a karácsony, csak óvatosan az utakon
2025. december 24., szerda

Benzint locsolt élettársára a Szatmár megyei gyújtogató

Családon belüli erőszakhoz kapcsolódó emberölési kísérlet miatt indult eljárás a férfi ellen, aki a gyanú szerint benzint locsolt az élettársára, és a nő testfelületének 50 százalékán égési sérüléseket szenvedett.

Benzint locsolt élettársára a Szatmár megyei gyújtogató
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Már van egy áldozata az idei influenzaszezonnak

Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves, Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el. Az idős asszony nem volt beoltva influenza ellen.

Már van egy áldozata az idei influenzaszezonnak
2025. december 24., szerda

Jogosulatlan fegyverhasználat miatt került hatósági felügyelet alá egy prefektus és egy alprefektus

Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték szerdán a katonai ügyészek Olt megye prefektusát, Cosmin Florescut (PSD) és alprefektusát, Ștefan Nicolaét (PNL), akiket jogosulatlan fegyverhasználattal gyanúsítanak.

Jogosulatlan fegyverhasználat miatt került hatósági felügyelet alá egy prefektus és egy alprefektus
2025. december 24., szerda

Összefogásból lett ünnepibb a rászoruló gyergyóiak karácsonya

Idén is sokan járultak hozzá adományaikkal az Együtt, egymásért mozgalomhoz, és a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt gyűjtése is eredményes volt. Ennek köszönhetően sok család számára válhatott szebbé a karácsony Gyergyószentmiklóson és Gyergyószéken.

Összefogásból lett ünnepibb a rászoruló gyergyóiak karácsonya
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy Szatmár megyei nő

Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy Szatmár megyei nő
2025. december 24., szerda

A határon túli magyarok elleni gyűlölettől várja Magyar Péter elhatárolódását Zsigmond Barna Pál

A marosvásárhelyi születésű magyar országgyűlési képviselő annak kapcsán kéri a tiszás politikus állásfoglalását, hogy az utóbbi időben ismét téma lett Magyarországon a külhöni magyarok ügye, különösképpen a szavazati joguk.

A határon túli magyarok elleni gyűlölettől várja Magyar Péter elhatárolódását Zsigmond Barna Pál
2025. december 24., szerda

1,3 milliárd lejt kap a védelmi, 200 milliót a fejlesztési minisztérium

Kedd esti ülésén a kormány jóváhagyta több minisztérium és állami intézmény büdzséjének a kiegészítését a 2025-ös évre.

1,3 milliárd lejt kap a védelmi, 200 milliót a fejlesztési minisztérium
Hirdetés