Tavalyi táncháztalálkozó. Azok az erdélyiek is büszkék voltak, akik csak tévében látták
Fotó: Haáz Sándor
Több mint 100 zenész! Több mint 1000 táncos! Több mint táncháztalálkozó! – így hirdetik a szervezők a szeptember 14–16-i, Kallós Zoltán emlékére szervezett Erdélyi Táncháztalálkozót. Pontos számot nem tudnak mondani, hisz attól függ, hányan akarunk egymással találkozni Székelyudvarhelyen.
2018. szeptember 06., 16:332018. szeptember 06., 16:33
Senki sem tudhatja biztosra, milyen régi hagyományt ápolnak azok, akik népzenére táncolnak. Hány esztendős a népdal, a tánc? Visszalátnak viszont az erdélyiek négy évtizeddel ezelőttre, a táncházmozgalom alakulására. Ez utóbbi hagyomány továbbéltetését vállalják azok, akik szervezik, pártolják az Erdélyi Táncháztalálkozót. Gyergyószékiek is szép számmal vannak köztük, akikhez viszont nem jutott el az esemény híre, azoknak szólunk: érdemes Székelyudvarhelyen az élményből részt kérni. Idén annál inkább megéri, mert így a táncháztalálkozó résztvevői közül számos neves muzsikust kísérhetnek haza, Gyergyóba, a Remetén létrejövő folknap fellépőiként.
– idézi Kallós Zoltán szavaival a rendezvény célját a táncháztalálkozó műsorának felelős szerkesztője, Molnár Szabolcs. Programismertetéséből megtudhatjuk: idén is felvonulással kezdődik a táncháztalálkozó. 16.30-kor három helyszínen lesz a gyülekező: a Csíkszereda felől érkezők a buszállomáson, a Szováta felől érkezők a Sportcsarnoknál, a Székelykeresztúr felőliek a Rákóczi úton gyülekeznek.
Zeneszóval indulnak mindannyian a Patkó felé 17 órakor, ott a házigazda udvarhelyiek a fogadók. Innen vonulnak a Sportcsarnokba, ahol 18 órakor találkoznak az erdélyi táncházak. A székiek, szamosújváriak kezdik a rendet, hozzájuk csatlakoznak a nagyváradiak, a Kolozsvár és környéke táncházasai, majd a porkával kitáncolnak. Marosvásárhely és környéke érkezik a porondra, ők maros- és nyárádmenti zenére táncolnak. Következik Sepsiszentgyörgy és környéke, akik előbb kalotaszegit majd moldvait táncolnak. A moldvai szerbát Csík és környéke (Gyimes, Gyergyó) táncházasai vezetik át hejszába, majd a kerekest követően felcsíkivel folytatják, amihez egy kevés gyergyói, marosszéki is társul. A felcsíki ceppert követően a gyerekek egy gyerektáncházat idéznek meg, a megannyi gyerektáncház vezetőinek segítségével.
– üzeni Molnár Szabolcs, hozzátéve: gálazáróként a házigazda lép fel udvarhelyszéki táncrenddel, majd a műsort egy közös mezőségi zárja. A fel nem sorolt táncházasok kedvükre választhatnak, kikhez csatlakoznak, a lényeg, hogy táncházas viseletben együtt mulassanak a gálán és utána a több helyszínen tervezett táncházakban.
Fotó: Haáz Sándor
Érdemes maradni szombatra, szeptember 15-re is, hiszen Kallós Zoltán emlékére szervezett fotókiállítás lesz a művelődési házban, a minifocipályán amatőr és hagyományőrző néptáncegyüttesek lépnek fel egész nap, lesz magyarlapádi táncoktatás, este táncházak, 18 órától pedig népzenei koncert a sportcsarnokban Kallós Zoltán kevéssé ismert gyűjtéseiből.
Vasárnap helyi néptáncegyüttesek előadásaival zárul a rendezvény a városi minifocipályán, végül pedig a szervezők reménye szerint elhangzik a viszontlátás-búcsúszó is.
Ilie Bolojan a képviselőház és a szenátus vasárnapi együttes ülésén kijelentette, hogy mélyreható reformok nélkül Románia nem léphet újra a fejlődés útjára és nem kerülheti el a költségvetési bonyodalmakat.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor a képviselőház és a szenátus vasárnapi együttes ülésén kijelentette, hogy egy 10 százalékos költségvetési hiány fenntarthatatlan.
A tanügyi szakszervezeti szövetségek vasárnap megerősítették, hogy hétfőn bojkottálni fogják a tanévkezdést, sztrájkőrséget tartanak a kormány épületénél, és felvonulást szerveznek a Cotroceni-palotáig.
Vasárnapi együttes ülésükön a képviselők és a szenátorok elfogadták a családon belüli erőszak visszaszorítására hivatott közös parlamenti különbizottság létrehozásáról szóló határozatot.
A szenátus és a képviselőház vasárnapi együttes ülésén elutasította A Bolojan-kormány lemondása – a legjobb módja az egészségügyi rendszer, de Románia kezelésének is című bizalmatlansági indítványt.
A képviselőház és a szenátus vasárnapi együttes ülésén Ilie Bolojan miniszterelnök felszólította az ellenzéket, hogy ne akadályozza a kormány munkáját „Cațavencu-típusú indítványokkal”.
Daniel David tanügyminiszter vasárnap azt üzente a tanároknak és a diákoknak, hogy megérti elégedetlenségüket a megszorító költségvetési intézkedésekkel szemben, de a iskola elsősorban a tanulókért van, várják őket szüleikkel a hétfői tanévnyitóra.
Óvodák, iskolák, öregotthonok, egyházi közösségek rendelhetnek házhoz egy mesemondót, aki népmesét ad elő, foglalkozást szervez.
Két férfi vesztette életét vasárnap reggel egy közlekedési balesetben Argeș megyében. A baleset során a két gépkocsi frontálisan ütközött.
Egy 40 éves férfi halt meg egy súlyos balesetben vasárnap reggel a bukaresti körgyűrűn. A szemtanúk elmondása szerint az autó átszakította a felüljáró védőkorlátját, lezuhant, és a hatalmas becsapódás után azonnal lángra kapott.
szóljon hozzá!