Erdélyi és magyarországi mofettaszakértők találkoztak

•  Fotó: KMT

Fotó: KMT

A mofettákról, népi fürdőkről, borvizekről értekeztek a hétvégén a magyarországi Mátraderecskén tartott konferencia keretében. Az eseményt Heves és Kovászna megyék önkormányzatainak együttműködése révén szervezték.

Bús Ildikó

2010. szeptember 28., 13:192010. szeptember 28., 13:19

2010. szeptember 28., 15:272010. szeptember 28., 15:27

•  Fotó: KMT Galéria

Fotó: KMT

A mofetták hasznosítását és gyógytényezőként való felhasználását célzó tapasztalatcserén vettek részt szeptember 23–26. között Mátraderecskén a Kovászna megyei tanács, illetve a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület munkatársai, valamint Szentkatolna község polgármestere és az Ismerjük És Ismertessük Meg A Mofetta Gyógyhatását ifjúsági pályázat háromszéki nyertese, az albisi Pilbát Gabriella.

„Kovászna megye mint borvíznagyhatalom meghatározó szereplő a mofettákat túlnyomóan alkotó szén-dioxid gáz gyógykezelésként való hasznosításában. Megyénkben több helyen hasznosítják az utóvulkáni működés más megnyilvánulásait is – népi fürdők, ivókutak, borvizes medencék –, valamint a felszíni vulkáni képződmények turisztikai vonzerejét is” – emelte ki Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke.

A konferencia során elsősorban azokat az áttörési pontokat célozták meg, melyek kölcsönösen hasznosíthatók az idegenforgalom növelése érdekében. Felmerülő lehetőség például a mofetták alternatív hasznosítása – ebben az esetben nem a gyógyulni vágyók jelentenék az elsődleges célpontot, hanem nagyobb hangsúlyt kapna a mofetták idegenforgalmi különlegességet betöltő szerepe.

•  Fotó: KMT Galéria

Fotó: KMT

A háromszéki küldöttség a látogatás során betekintést nyert több magyarországi gyógykezelő és wellness központ működésébe. A résztvevők megismerkedhettek a mesterséges szénsavfürdő kialakítására használt technikai berendezéssel, és párhuzamot vonhattak a természetes és kádas borvízfürdő, illetve a mesterséges között.

Az egri gyógyvizet 1448-ban említik először, Balneum Carthusiensium, azaz karthauzi fürdő néven, egy középkori oklevélben. Feltételezhető, hogy ekkor már fürdőépület is létezett. A Török Fürdő Kaszab Ákos Ybl-díjas építész tervei alapján került teljes felújításra. A tervező az 1839–40-es évek barokk és klasszicista gyökereihez tért vissza, miközben a mai kor igényeit sem tévesztette szem elől. Az egri török fürdő példaként szolgált arra is, hogy a vonzerő hatványozódik, ha a kezelő vagy egészségmegőrző tényezők műemlék helyszínnel társulnak.

A mofetta gyógyhatását, valamint a Heves és Kovászna megyei mofettákat a fiatalok körében népszerűsítő együttműködés 2011-ben is folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön

Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
Hirdetés