
Fotó: Henning János
Évek óta mindössze 15 százalékos kihasználtsággal működik a sepsiszentgyörgyi szociális étkezde, ezért az önkormányzat a szolgáltatás felszámolása mellett döntött.
2019. január 16., 21:282019. január 16., 21:28
Egy ideje mindössze 50-60 adag ebédet főznek, holott a szociális intézményben 450 fő számára készülhetne meleg étel. Az „érdektelenség” hátterében az áll, hogy öt évvel ezelőtt elfogadtak egy határozatot, miszerint ha valaki nem végzi el a havi ötnapos közmunkát, már nem jogosult az ingyen ebédre.
Szintén elveszíti a jogosultságot az a család, ahol a gyerek összegyűjt havi öt igazolatlan iskolai hiányzást. Korábban fontolgatták, hogy növelik a megengedett igazolatlan órák számát, ám végül az a felülkerekedett az a szempont, miszerint fontos, hogy a gyerekek rendszeresen járjanak iskolába.
Tóth Birtan Csaba alpolgármester a Székelyhonnak elmondta,
Mivel ezzel párhuzamosan több szociális program is működik a tanintézetekben, az Őrkő negyedben, az eddigi jogosultak sem maradnak ingyen ebéd nélkül. Az önkormányzat úgy döntött, felszámolják az étkezdét, és
Ez a városban az egyetlen bentlakásos tanintézet, amelynek nincs iskolai étkezdéje, ezt a hiányosságot orvosolják. A tervek szerint az iskola bentlakó diákjainak napi három étkezést biztosítanak szervezett keretek között, ugyanakkor a közelben levő speciális iskola tanulói is kapnak ebédet. A becslések szerint ezzel az intézkedéssel az étkezde kihasználtságát optimizálják, elérik a 85 százalékot, ha tovább javítják a szolgáltatások minőségét, ez a mutató akár 100 százalékra is emelkedhet. A szociális étkezdét öt évvel ezelőtt EU-s forrásokból teljesen átépítették, a 19. században épült faházat felújították és korszerűen felszerelték.
A nyolcadikosok országos vizsgáján és az érettségin közreműködő tanárok fizetése változatlan marad, azaz a 2024-ben megállapított fizetést kapják idén is, de ez Maros megyében egyelőre nem okozott fennakadást a jelentkezéseknél, van elég javítótanár.
A felhőszakadások és viharok miatt kibocsátott másodfokú riasztás miatt néhány órával elhalasztják pénteken a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vízesés közötti szakaszának forgalom előtti megnyitását – jelentette be csütörtökön Cristian Pistol.
Adrian Papahagi egyetemi docens csütörtökön közölte, hogy Eugen Tomac kijelölt kormányfő felkérésére „elviekben” vállalta, hogy a technokrata kormány kulturális minisztere legyen, a jelenlegi helyzetben azonban úgy döntött, hogy visszalép.
Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részének folyóvizeire.
A romániaiak több mint fele biztos abban, hogy a biztonságról vagy háborúról szóló hírekben meg tudja különböztetni a valós információkat a hamisaktól – derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research csütörtökön ismertetett felméréséből.
Módosította a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vezető vállalkozások díjazási rendszerét, abból a meggondolásból, hogy egyes mutatók alapján sok cég eddig kizáródott a versenyből.
Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását – jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan.
Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki több mint 300 ezer eurót rejtett el egy kisbuszban.
Medve ólálkodott Marosszentgyörgyön, Hargita megyében pedig néhány órán belül több Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak.
szóljon hozzá!