Érdeklődés a közösségi kártya iránt

Több mint kétszáz sepsiszentgyörgyi lakos igényelte szerdán a közösségi kártyát az Erzsébet parkban felállított információs sátornál. A kártyával kedvezményesen vásárolhatunk és egy közösségi alapot is támogatunk egyben.

Bús Ildikó

2011. október 06., 09:562011. október 06., 09:56

2011. október 06., 12:062011. október 06., 12:06

Furus Levente a Székelyhon.ro-nak elmondta, a kártyát az utcán is népszűsítik, bár elég ismertté vált a lakosság körében, és egyre többen igénylik már. Ez hasznos az eladónak, vásárlónak és a közösségnek is, használatakor a vásárlót 1% kedvezmény illeti meg a vásárolt értékből. A kedvezményhez a partnerüzlet még ugyanennyit hozzátesz, és ezzel támogatja a Háromszéki Közösségi Alapítvány közösségi programjait. A közösségi kártya a Bertis és a Merkur üzletekben használható, a helyi vállalkozók szívesen fogadták a kezdeményezést.

Simon Anna-Mária 65 éves, és a piac környékén lakik, így gyakran vásárol a Bertis és a Merkur üzletekben, természetesen használva a kártyát. Elmondása szerint számára az egy százalék engedmény is sokat jelent, és tudva azt, hogy ezáltal támogat valamit, még szívesebben vásárol vele. A kártyát eddig 1362 személy használta a Bertis üzletben, de az adatok összesítése továbbra is folyamatban van. A Merkurban is több vásárló igényelte és használta a kártyát, de olyan is akad, akinek nem tetszik az ötlet. Józsa Ödön nyugdíjas véleménye szerint hiába az egyszázalékos engedmény, a helyi vállalkozók üzletei sokkal borsosabb áron kínálják a tejterméket és húst, mint a nagy üzletek, ezért inkább a szupermarketekben vásárol. Mint mondta, azzal, hogy egy nagy üzletben vásárol – igaz, nem helyi terméket –, többet spórol meg az áron, mint egy százalék, és ez számára nagyon fontos, hiszen nyugdíja nem éri el a hatszáz lejt sem.

A közösségikártya-programban az is fontos, hogy az alapba begyűlt összeggel különböző rendezvényeket, eseményeket támogat az alapítvány. A HKA oldalán szavazni is lehet arról, hogy mire használják a begyűlt összeget. Jelenleg a tehetséges fiatalok támogatása vezeti a szavazást, erre adományoznának pénzt legtöbben, de a sérült gyerekek gondozása is a prioritások között van. A Háromszéki Közösségi Alapítvány küldetése és a közösségikártya-program célja: a háromszéki emberek életének jobbá tétele az erőforrások mozgósításával és fejlesztésével, a helyi és regionális közösségi kezdeményezések megvalósítása érdekében – áll az alapítvány honlapján.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Amikor a mesterséges intelligencia elemzi az önéletrajzot, akkor nem elég a kreativitás

Miért fontos a pontos és jól megírt önéletrajz és mikor segíthetnek a továbbképző- és átképző programok? Hol érdemes tájékozódni az új munkalehetőségekről? – ezekről beszélgettünk a Maros megyei munkaügyi szakemberekkel.

Amikor a mesterséges intelligencia elemzi az önéletrajzot, akkor nem elég a kreativitás
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Több mint 13 ezer lejnyi bírságot szabtak ki, 130 ezer lej értékű ruhaneműt koboztak el

Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.

Több mint 13 ezer lejnyi bírságot szabtak ki, 130 ezer lej értékű ruhaneműt koboztak el
2026. augusztus 16., vasárnap

Szakadékba zuhant és meghalt egy 55 éves székelyföldi turista a Fogarasi-havasokban

Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.

Szakadékba zuhant és meghalt egy 55 éves székelyföldi turista a Fogarasi-havasokban
2026. augusztus 16., vasárnap

Érződik a beavatkozás, látványosan visszaesett a gázolaj ára

Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.

Érződik a beavatkozás, látványosan visszaesett a gázolaj ára
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés

Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés
2026. augusztus 16., vasárnap

Spanyol vadászgépek lőttek le egy drónt Galac megyében

Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Spanyol vadászgépek lőttek le egy drónt Galac megyében
2026. augusztus 15., szombat

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán

A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra

Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

2026. augusztus 15., szombat

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében

Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében
Hirdetés