
Illusztráció
Fotó: Kristó Róbert
Letartóztattak Bukarestben egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt és kirabolt egy nőt a főváros utcáin, három nappal a börtönből való szabadulása után. A férfi kilenc évet töltött börtönben nemi erőszak miatt, és a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvénye alapján szabadult hamarabb – írja az Agerpres hírügynökség.
2017. november 02., 17:532017. november 02., 17:53
2017. november 02., 17:542017. november 02., 17:54
A bukaresti 2. kerületi ügyészség közleménye szerint a férfi október 22-én hajnali 3 óra körül
Az ügyészek szerint a férfit 2008-ban ítélték tíz év szabadságvesztésre nemi erőszak miatt, és 2017. október 19-én szabadult a 2017/169-es törvény alapján, amelynek értelmében minden, nem megfelelő fogva tartási körülmények között letöltött 30 napért 6 napot elengednek a foglyok büntetéséből.
A férfit november elsején vették őrizetbe, a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásáról döntött nemi erőszak és minősített lopás miatt.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
Kézdivásárhely több utcájában is szünetel az ivóvízellátás szeptember 24-én, csütörtökön – közölte a Hydrokov regionális közmű-szolgáltató.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
szóljon hozzá!