
Fotó: Pinti Attila
A szeptemberi helyhatósági választásokon az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) Hargita megyében 24 polgármesterjelöltet, 507 helyitanácsos-jelöltet, és 38 megyei önkormányzati képviselő-jelöltet indít, utóbbiakat csütörtökön mutatták be Csíkszeredában.
2020. augusztus 20., 13:002020. augusztus 20., 13:00
2020. augusztus 20., 13:452020. augusztus 20., 13:45
Bemutatta megyeitanácsos-jelöljeit és ismertette főbb célkitűzéseit az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) által létrehozott Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) csütörtökön Csíkszeredában.
A Márton Áron szoborcsoportnál tartott sajtótájékoztatón elsőként Mezei János, az EMSZ megyeitanácselnök-jelöltje osztotta meg gondolatait, megemlékezve Szent István napjáról, a magyar államalapítás napjáról. Mint fogalmazott,
Mezei János
Fotó: Pinti Attila
Mezei szerint ők is ugyanezt tették, mivel látták, hogy szétdarabolva kevesebbek, nem tudják megvalósítani céljaikat, ezért egyesítették erejüket. A továbbiakban bemutatta a megyei önkormányzati képviselő-jelölteket, kiemelve közülük Sándor Krisztinát, akinek a pályázatírás, a civil szervezetek és a fórumok kezelése lenne a feladata, Márton Róbert mezőgazdasági szakembert és az erdőgazdálkodásban jártas János Leventét, mivel utóbbi két terület a megye húzóágazatának számít. Mezei végül arra is kitért, hogy
Sándor Krisztina megyeitanácsos-jelölt ezt követően arról beszélt, hogy meglátása szerint kiemelten fontos lenne a megyei tanács arculatának megváltoztatása.
Sándor Krisztina
Fotó: Pinti Attila
„Nem mondok újat, ha kimondom, hogy a megyei tanácsnak nem olyan a presztízse, amilyet elvárnánk, és
Nekünk kellene példát mutatni arról, hogyan nézne ki egy önrendelkezés a majdani Székelyföldön”– emelte ki Sándor Krisztina.
Márton Róbert
Fotó: Pinti Attila
A sajtótájékoztató végén Márton Róbert megyeitanácsos-jelölt beszélt a mezőgazdaság terén megálmodott elképzeléseiről, János Levente megyeitanácsos-jelölt pedig az erdőgazdálkodási terveit ismertette. „Ahány közbirtokosság van Hargita megyében, annyi különböző formában gazdálkodnak a saját erdős területükön. Ezeket kellene összefogni, hogy az ilyen években, mint az idei, amikor egymillió köbméter fát érintett a széldöntés, ne alakuljon ki a most tapasztalható krízis, amikor nincs lehetőség eladni a fát vagy csak nagyon alacsony áron” – sorolta a szakember.
János Levente
Fotó: Pinti Attila
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
4 hozzászólás