
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Gombászás közben került elő egy koponya Balánbánya közelében. A rendőrség egyelőre nem talált a helyszín közelében más testrészre, öltözékre utaló nyomokat, ezért a kutatást nagyobb körökben kiterjesztve tovább folytatják. A koponyát a bukaresti Országos Törvényszéki Orvostani Intézetbe küldik további vizsgálatok céljából.
2019. július 30., 12:122019. július 30., 12:12
2019. július 30., 12:242019. július 30., 12:24
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője érdeklődésünkre elmondta, tíz nappal ezelőtt fedezett fel egy emberi koponyát a Balánbánya közeli erdőben egy gombászó nő. Egyelőre több a kérdés, mint a válasz az ügyben,
A kutatásba a nyomozók mellett a helyi polgármesteri hivataltól önkéntesek is bekapcsolódtak. A helyszíni vizsgálódást nagyobb körre kiterjesztve még folytatni fogják, hogy kiderülhessen, mi történhetett. A vizsgálatok első szakaszában ugyan nem fedeztek fel semmilyen erőszakos cselekedetre utaló jelet, de nem zárják ki a gyilkosság lehetőségét sem.
Egyelőre még folytatják a nyomozást, a koponyát pedig további vizsgálatok céljából a bukaresti Országos Törvényszéki Orvostani Intézetbe küldik, ahol többek között arra is választ tudnak adni, hogy férfi vagy nő az áldozat, hogy hány éves lehetett, illetve mi okozhatta a halálát, illetve az mikor következhetett be. Az első vizsgálatok alapján valószínűsítik, hogy férfi volt az illető.
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
Udvarhelyszék után Csíkszékre is lecsapott az vihar csütörtök délután. Rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű víz zúdult le, amit helyenként nem tudott elnyelni az esővíz-elvezető rendszer.
Az utóbbi hetekben több kiskorú is baleset áldozata lett, amelyek elkerülhetőek lettek volna. A rendőrség a kellő óvatosság és körültekintés fontosságát hangsúlyozza a szülők számára.
Udvarokat, pincéket árasztott el a nagy mennyiségű esővíz a csütörtök délutáni felhőszakadás következtében Udvarhelyszéken.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,6 százaléka vett részt csütörtökön a szaknak megfelelő választható tantárgyból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A minap történt, közfelháborodást keltő kutyabántalmazás ügyében újabb információkat kaptunk az azt nyilvánosságra hozó, Forró Bélától: nem a kutya gazdája a hibás, vagy nem úgy, ahogy első pillantásra gondolni lehetne.
szóljon hozzá!