Emberéletet követelő baleset Ratosnya mellett

Ismét az alkohol ölt az országúton. Ezúttal  egy húszéves fiatalember felelőtlen ittassága vezetett a tragédiához.

Bakó Zoltán

2011. január 15., 23:012011. január 15., 23:01

2011. január 16., 19:082011. január 16., 19:08

Szombaton délután 2 óra körül súlyos közlekedési baleset történt Ratosnya közelében. Egy 20 éves besztercei fiatalember túl nagy sebességgel hajtott a 15-ös országúton, emiatt elvesztette uralmát a gépjármű fölött, amely megcsúszott és átsodródott az országút menetirány szerinti bal oldalára, ahol frontálisan ütközött egy brassói személygépkocsival, amelyben egy háromtagú család utazott. A 33 éves brassói férfit, feleségét, 1 éves és két hónapos kisgyereküket, valamint a balesetet okozó gépkocsi utasát súlyos sérülésekkel szállította a szászrégeni kórházba a rohammentő-szolgálat. A kisgyerek annyira súlyosan sérült, hogy a kórházbavitel közben, mintegy fél órával a baleset után elhunyt.

A megyei rendőrfelügyelőség sajtószóvivője, Livia Popa rendőrbiztos úgy nyilatkozott, hogy a közlekedési rendőrök szerint az ütközést okozó személygépkocsi vezetője alkoholt fogyasztott mielőtt útnak indult volna.

A három életben maradt sérültet a szászrégeni kórházban ápolják, állapotuk kielégítő.
A baleset okozásában vétkes gépkocsivezető sérülés nélkül úszta meg a karambolt. Őt 24 órára őrizetbe vették, s az ügyészség dönt arról, hogy ellene őrizetben, vagy szabadlábon folytatnak vizsgálatot ittas vezetés és gondatlanságból elkövetett emberölés alapos gyanújával.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 19., csütörtök

Tízmillió lejes támogatást kap a marosvásárhelyi repülőtér

A Maros megyei tanács megszavazta a tulajdonában lévő légikikötő idei, közel tízmillió lejes támogatását. A döntés célja a működés biztosítása és a turizmus fellendítése, különös tekintettel a március 29-én induló bázisnyitásra és az új járatokra.

Tízmillió lejes támogatást kap a marosvásárhelyi repülőtér
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

A film-média szakos diákok munkáiból nyílik fotókiállítás

Fotókiállítás nyílik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem film-média szakos diákjainak munkáiból. A Hapci király című előadást is bemutatják március 21-én, a bábművészet világnapján.

A film-média szakos diákok munkáiból nyílik fotókiállítás
2026. március 19., csütörtök

Oda is jutott a modern iskolai felszerelésekből, ahol nagy szükség van ezekre

Modern oktatási eszközöket, a fejlesztéshez szükséges felszereléseket vásároltak uniós pénzből a Maros megyében működő három inkluzív oktatási intézménynek és a nevelési tanácsadó központnak. A részletekről Péter Ferenc tanácselnök számolt be.

Oda is jutott a modern iskolai felszerelésekből, ahol nagy szükség van ezekre
2026. március 19., csütörtök

Buszok útvonalát is befolyásolja az útfelújítás Marosvásárhelyen

Útburkolat-felújítási munkálatok zajlanak Marosvásárhelyen március 20-tól április 20-ig a Băneasa utcában, a Ion Heliade Rădulescu utca és a Raktár utca közötti szakaszon. A munkák célja az úthálózat és a közlekedésbiztonság javítása.

Buszok útvonalát is befolyásolja az útfelújítás Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Szovátára látogatott Kövér László

Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke jelenlétében nyitották meg az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját szerdán este Szovátán. Idén rendhagyó módon nem egy, hanem hét helyszínen lépnek fel a táncosok.

Szovátára látogatott Kövér László
Szovátára látogatott Kövér László
2026. március 18., szerda

Szovátára látogatott Kövér László

2026. március 17., kedd

Több Maros megyei helyszínen is lángol a száraz növényzet – frissítve

Több különböző helyszínre is égő száraz növényzet miatt riasztották a tűzoltókat Maros megyében.

Több Maros megyei helyszínen is lángol a száraz növényzet – frissítve
2026. március 17., kedd

Gyermekek tömegsírjára is rátaláltak a feltárt római kori temetőben

Maros megye első, római településhez köthető temetőjét tárják fel a megyei múzeum munkatársai Maroskeresztúron. Ottjártunkkor egy olyan sírnál dolgoztak a szakemberek, amelyben húsz gyermekcsontvázat találtak.

Gyermekek tömegsírjára is rátaláltak a feltárt római kori temetőben
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Lakóház gyulladt ki Dicsőszentmártonban

Tűz ütött ki egy lakóház tetőzetében Dicsőszentmártonban, személyi sérülés nem történt.

Lakóház gyulladt ki Dicsőszentmártonban
2026. március 17., kedd

Nem sok jót ígér a büdzsétervezet a Maros megyei útépítések szempontjából

Az országos költségvetés tervezete felemás képet mutat a Maros megyei nagyberuházások tekintetében. Míg a segesvári elkerülőút jelentős forrásokhoz jut, a szászrégeni és a marosvásárhelyi forgalmat tehermentesítő projektek csak jelképes összegeket kaptak.

Nem sok jót ígér a büdzsétervezet a Maros megyei útépítések szempontjából
2026. március 16., hétfő

Hatvan hektár égett le a hétvégi tarlótüzekben Maros megyében

Számos tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei hivatásos és önkéntes tűzoltókat hétvégén. A beavatkozások során összesen mintegy 60 hektárnyi terület égett le – tájékoztat a Maros megyei tűzoltóság sajtóosztálya.

Hatvan hektár égett le a hétvégi tarlótüzekben Maros megyében
Hirdetés