
Fotó: Kristo Robert
Talán csak véletlen egybeesés, de a tartósan alacsony hőmérsékletek megérkeztével együtt kevesebb az újinfluenza – két napja nem igazoltak új esetet Hargita megyében.
2010. január 21., 17:092010. január 21., 17:09
2010. január 21., 17:262010. január 21., 17:26
Fotó: Kristo Robert
Hargita megye nem szerepelt az utóbbi két napban a szaktárca újinfluenzás statisztikájában, sem szerdán, sem pedig csütörtökön nem igazoltak új esetet. Dr. Cornelia Miron, a Hargita Megyei Közegegészségügyi Igazgatóság járványügyi illetékese elmondta, öt mintát is küldtek Bukarestbe, azonban mindenik negatív lett, nem igazolódott be újinfluenzás eset.
A járványügyi illetékes még elmondta, múlt héten Hargita megyében 2954 személy kapta meg az újinfluenza elleni oltást. Dr. Cornelia Miron felkérte a családorvosokat, hogy küldjék időben, rendszeresen a beoltottakról szóló adatokat. Tudom, hogy mennyi elfoglaltságuk van a családorvosoknak, azonban szükségünk van ezekre az adatokra is időben – mondta a járványügyi illetékes.
Az egészségügyi minisztérium közleménye szerint Romániában január 17-ig 1.241.969 személyt oltottak be újinfluenza ellen. A szaktárca közölte, elemezték azokat az eseteket, amelyekben mellékhatás jelentkezett az oltás nyomán. A 30 lehetséges oltás utáni mellékhatásból csak tizenhármat észleltek, és ezek mind könnyű mellékhatások voltak, például bőrpír az oltás helyén, fejfájás, múló hőemelkedés.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.
A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.
Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.
Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.
Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.
Közúti baleset történt szeptember 17-én, csütörtökön reggel a 12-es számú országúton, Csíkszentkirály területén.
Negyedik alkalommal szervezi meg a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás a Pásztornap a Hargitán című szakmai találkozót. A szeptember 18-i rendezvénynek a csíkcsicsói Csicsó Farm ad otthont.
Továbbra is vizsgálják a szeptember 12-én, szombaton történt tragikus büdösfürdői mofettabaleset körülményeit, az ügyészség szerint egyelőre azt sem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy gázmérgezés okozta a tragédiát.
Gázrobbanás történt kedden egy húsipari üzem füstölőjében, Csíkmindszenten. A robbanást nem követte tűz, azonban két ember égési sérüléseket szenvedett.
Közúti baleset történt kedden délelőtt a 12-es országúton, Tusnád és Tusnádfürdő között. Két személygépkocsi ütközött, az egyik járművezetőt kórházba szállították.
szóljon hozzá!