
Kisteherautóból pakolta le a hulladékot, amikor tetten érték a férfit. Nem maradt el a hatósági felelősségrevonás Képünk illusztráció
Fotó: Kocsis B. János
Elkoboztak egy gépkocsit törvénytelen szemétszállítás miatt a Kovászna Megyei Környezetőrség felügyelői.
2021. május 17., 19:202021. május 17., 19:20
A hatóságokat a hétvégén Előpatak polgármestere riasztotta, hogy tetten értek egy magánszemélyt, amikor a községhez tartozó Árapatakon
A helyszínre a rendőrök, a csendőrök és a környezetőrök is kiszálltak, az utóbbiak elkobozták a járművet, és 30 ezer lejes bírságot róttak ki a törvénytelenül szemetelőre.
Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter hétfőn Háromszéken úgy nyilatkozott, a környezetőrség egy hatékony és erős intézmény kell legyen,

Hétszáz önkéntes, tizenegy közigazgatási egység területén takarítja meg a Feketügy folyó 33 kilométeres partszakaszát, és további 153 kilométeren a 12 mellékág környékét. Az akció május 29-én, szombaton kezdődik, az első állomása Oroszfalu, ahol a Kászon-patak ömlik a Feketeügybe.
Rámutatott, a múlt héten készítettek egy elemzést a környezetőrség február elseje utáni tevékenységéről, kiderült, hogy látványosan megnőtt a törvénytelen szemetelés miatt elkobzott járművek, valamint a bírságok száma és mértéke.
A miniszter azt mondta, még nem teljesen elégedett az intézmény tevékenységével, de szerinte már elkezdődtek a pozitív változások.
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – jelentette ki Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
1 hozzászólás