Előkészítő osztályok – vannak még kérdőjelek

Székelyudvarhelyen 14 előkészítő osztály indul ősszel, többségük az általános iskolákban, de helyhiány miatt egy napköziben is indítanak nulladik osztályt. Azt még nem tudni, hogy a délutáni alvás része lesz-e az előkészítő osztályok programjának, miként az sem tisztázott, hogy a gyerekeknek kell-e biztosítani meleg ebédet.

Széchely István

2012. január 26., 18:282012. január 26., 18:28

Ősztől két generáció kezdi meg a tanulást

Hol indulnak előkészítő osztályok? Mikortól lehet iratkozni? Kik és milyen tanterv alapján fognak tanítani a nulladik osztályokban? Be kell-e tartani a körzetes iratkozás szabályait? Ezek a kérdések foglalkoztatják leginkább azokat a szülőket, akiknek ősztől előkészítő osztályba kell íratniuk gyerekeiket – tudtuk meg Ferencz S. Alpártól. A főtanfelügyelő a Hargita Megyei Tanfelügyelőség ingyenesen hívható telefonszámára (0800-816266) beérkezett hívások alapján arról tájékoztatott, hogy másfél nap alatt már legalább harminc szülő érdeklődött az előkészítő osztályokról az erre a célra létrehozott telefonszámon.

Székelyudvarhelyen, a Benedek Elek Pedagógiai Líceumot leszámítva, minden általános iskola vagy általános iskolai tagozattal rendelkező középiskola saját épületében tudja elindítani az előkészítő osztályokat. A Benedek Elek Pedagógiai Líceum nulladik osztályának a Zsibongó napközi biztosít helyet, de az első osztályt már a Benedek Elek épületében kezdik majd a gyerekek – tájékoztatott Ferencz S. Alpár.

Székelyudvarhelyen – az első osztályok számához hasonlóan – 15 előkészítő osztály indul ősszel: az Orbán Balázs Általános Iskolában kettő, a Tompa László Általános Iskolában szintén kettő, a Tamási Áron Gimnáziumban, illetve a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban egy-egy, a Dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában kettő, a Bethlen Gábor Általános Iskolában kettő, a Marin Preda Elméleti Líceumban egy, a Móra Ferenc Általános Iskolában kettő, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban pedig egy nulladik osztály.

Az előkészítő osztályokban tanítók vagy tanítói képesítéssel is rendelkező óvónők tanítanak majd egészen negyedik osztályig. Ezeket a posztokat a tanerők mozgásának naptára és eljárása alapján, katedracsökkenés és áthelyezések révén töltik majd be a pedagógusok – mondta el a főtanfelügyelő. Kérdésünkre hozzáfűzte, elfoglalhatják ezeket a posztokat azok a megfelelő képesítéssel rendelkező óvónők is, akiknek valamilyen okból megszűnik az állásuk. Nagy azonban a valószínűsége, hogy a márciusi iratkozásokig még nem derül ki, pontosan kik fognak tanítani ezekben az osztályokban, de igyekeznek operatívan dolgozni, hogy a szülőket minél előbb tudják tájékoztatni erről is – fejtette ki a főtanfelügyelő.

„Az előkészítő osztályokban zajló tevékenység inkább napközis jellegű lesz, hasonló a jelenleg is működő előkészítő csoportok tevékenységéhez, azt viszont még nem tudni, hogy ennek a programnak a délutáni alvás része lesz-e, illetve hogy kell-e meleg ételt kapniuk az előkészítő osztályos gyerekeknek” – mondta el kérdésünkre Ferencz S. Alpár. Az étkeztetést akár szülői kérésre is meg tudják majd oldani a tanintézmények, ebben az esetben a step-by-step osztályokhoz hasonlóan azokban a közeli vendéglátóegységekben kaphatnak ebédet a gyerekek, amelyekkel az iskolának szerződése van.

Az előkészítő osztályok tantermei egyébként nem fognak nagyban különbözni a többi tanteremtől, az oktatási minisztérium erre vonatkozó tervezete szerint a bútorzat is lehet hasonló az I–IV.-es osztálytermek bútorzatához, csupán elrendezésük lesz más, hogy az előkészítő osztályokban zajló oktatási tevékenységnek megfeleljenek – tájékoztatott a főtanfelügyelő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Mennyivel kell száguldani, hogy egy bruttó minimálbérnyi összegre büntessenek?

Településen belül száguldott 170 km/órával egy sofőr, amikor a rendőrök bemérték.

Mennyivel kell száguldani, hogy egy bruttó minimálbérnyi összegre büntessenek?
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

„Nincs visszaút” – jövő héten megbukik a kormány Kelemen Hunor szerint

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn azt nyilatkozta, hogy jövő héten várhatóan megbukik a jelenlegi kormány, ami nem jó az országnak.

„Nincs visszaút” – jövő héten megbukik a kormány Kelemen Hunor szerint
2026. április 27., hétfő

Ismert nevek hiányoznak a Fidesz parlamenti frakciójából

Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé. Orbán Viktorhoz és Semjén Zsolthoz hasonlóan nem lesz képviselő Kövér László és Rogán Antal sem.

Ismert nevek hiányoznak a Fidesz parlamenti frakciójából
2026. április 27., hétfő

Grindeanu: az AUR-ral való együttműködés csak a kormány megbuktatására korlátozódik

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn lemondásra szólította fel a párt javaslatára kinevezett államtitkárokat és prefektusokat.

Grindeanu: az AUR-ral való együttműködés csak a kormány megbuktatására korlátozódik
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Ismét elhalasztották Borbolyék fellebbezésének tárgyalását

Egyelőre nem történt érdemi előrelépés azoknak a fellebbezéseknek az ügyében, amelyeket a Borboly Csaba és tizenkét másik ember elleni büntetőper vádlottjai nyújtottak be az elsőfokú ítélet kihirdetése után.

Ismét elhalasztották Borbolyék fellebbezésének tárgyalását
2026. április 27., hétfő

Kötéltánc a számok között: 63 millió lej hiányzik Hargita Megye Tanácsa idei költségvetésében

Hiányzik 63 millió lej Hargita Megye Tanácsának 2026-os költségvetéséből, ezért a megyei önkormányzat több területen is visszafogta a kiadásokat, miközben a fejlesztésekről sem mond le. A képviselő-testület kedden dönt a 880 millió lejes büdzséről.

Kötéltánc a számok között: 63 millió lej hiányzik Hargita Megye Tanácsa idei költségvetésében
2026. április 27., hétfő

Szakértő: magas maradhat a földgáz ára, nehéz télnek nézhetünk elébe

Továbbra is kiszámíthatatlan a helyzet a nemzetközi energiapiacon, és a közel-keleti válság, valamint a katari termelési kapacitások egy részének kiesése miatt a földgáz ára tartósan magas maradhat.

Szakértő: magas maradhat a földgáz ára, nehéz télnek nézhetünk elébe
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Változékony időjárásra kell számítani majális idején

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri a 22–23 Celsius-fokot is. Április végén és május elején gyenge csapadékra is számítani lehet.

Változékony időjárásra kell számítani majális idején
2026. április 27., hétfő

Hetvenkét településen okozott károkat a viharos szél

Tizennyolc megye 72 településén és a fővárosban okozott károkat az elmúlt 24 órában a viharos szél, a legsúlyosabb incidens Vaslui megyében, Huși városban történt, ahol egy épületről lesodort tetőszerkezet rázuhant egy férfira, aki életét vesztette.

Hetvenkét településen okozott károkat a viharos szél
2026. április 27., hétfő

Cseke Attila: Az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt

Cseke Attila fejlesztési miniszter hétfőn azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt.

Cseke Attila: Az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt
Hirdetés