
Két helyszínen is zajlik jelenleg a munka Alsósófalván
Fotó: Beliczay László
Számos bonyodalom és újratervezés után elkezdődött az ivó- és szennyvízhálózat kiépítése Alsósófalván, amit a szerződése alapján tizenkét hónapon belül kell befejezzen a kivitelező. Jelenleg az jelenti a legnagyobb problémát, hogy a finanszírozáshoz szükséges pályázat megnyerése óta többszörösére nőtt a projekt értéke.
2022. április 30., 18:392022. április 30., 18:39
Az Európai Unió Vidéki Beruházások Ügynökségénél (AFIR) pályázott sikeresen öt évvel ezelőtt a parajdi önkormányzat, hogy kiépíthessék a községközponti derítő- és ivóvíztisztító állomásokra csatlakozó ivó- és szennyvízhálózatot Alsósófalván. A projekt a szennyvíztisztító állomás teljes felújítását is tartalmazza – tudtuk meg Nyágrus László polgármestertől.
Az említett pályázatot 2017-ben nyerte meg az önkormányzat, ám utána számos bonyodalom történt, ami miatt nem lehetett elkezdeni a munkát – magyarázta az elöljáró. 2018-ban például kiderült, hogy nem megfelelő a műszaki terv – ezt az AFIR sem fogadta el –, amit újra el kellett készíteni. Ez további két évet vett igénybe, így végül csak tavaly hirdethettek közbeszerzési eljárást a kivitelezés érdekében.
Fotó: Beliczay László
Utóbbi sem volt zökkenőmentes az óvások miatt, de végül sikerült megfelelő építkezési céget találni, székelyudvarhelyi vállalatok konzorciumba tömörülve vállalták el a munkát.
Nyágrus közölte,
Az építkezés során több mint 11 kilométernyi szennyvíz- és nagyjából 17 kilométernyi ivóvízvezeték kerül a földbe. A kivitelezést 12 hónap alatt kell megvalósítania a megbízott építkezési vállalatnak, amibe nem tartoznak bele azok az időszakok, amikor az időjárás gátat szab a munkának. Az elöljáró szerint
Fotó: Beliczay László
Az elmúlt években lényegesen megemelkedett az építkezésben dolgozók bére, illetve az építkezési anyagok ára, mindemellett pedig az újratervezés is pluszköltségekkel járt, emiatt pedig
– tudtuk meg a polgármestertől. Hangsúlyozta, ez óriási terhet ró az önkormányzatra, hiszen legalább 14 millió lejes önrészről van szó. „Ezt az összeget teljes egészében nem tudja kifizetni az önkormányzat, így jeleztük a helyzetünket a szaktárcának, illetve az AFIR-nak is, remélve, hogy segítséget kapunk” – fogalmazott Nyágrus László.
Fotó: Beliczay László
A felsősófalvi tervekről
A felsősófalvi ivó- és szennyvízhálózat kiépítése ugyan elkezdődött korábban – a megvalósításért a Helyi Fejlesztések Országos Programjában (PNDL) pályáztak –, de időközben szerződést kellett bontani a kivitelezővel, hiszen az nem megfelelően végezte a munkáját. Mindemellett a projekt újratervezése is szükségessé vált. Ez esetben is növekedett a projekt összértéke az évek során, de az RMDSZ felsőbb vezetőségének segítségével sikerült költségvetés-kiegészítést igényelni – így a polgármester. Hozzátette, hamarosan újra meghirdethetik a közbeszerzési eljárást a megfelelő kivitelező megtalálása érdekében.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn bejelentette, hogy jövő héten ismertetik a helyi közigazgatási reformról szóló tervezet első változatát.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az alakulat több vezetőjének részvételével Temesváron megrendezett hétvégi keresztelő visszatetszést keltett az emberek körében.
Szolgálati fegyverével, saját autójában lőtte fejbe magát egy 25 éves rendőr Dolj megyében. A fiatalembert súlyos állapotban szállították kórházba.
Narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a következő napokban várható jelentős esőzések és erős szél miatt. A hegyekben havazásra kell számítani.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
Országszerte 202 házkutatást tartanak hétfőn a rendőrök és az ügyészek a Jupiter művelet keretében különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a Román Rendőrség.
Karbantartási munkálatok miatt november 3-án, 4-én és 5-én több Hargita megyei településen is szünetel az áramszolgáltatás.
Közzétették vasárnap az országos képességfelmérő vizsga és az érettségi mintafeladatait – tájékoztatott az oktatási minisztérium.
Kilencen sérültek meg vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen történt közúti balesetben, amelyben egy kisbusz felborult egy kanyarban. Az egyik sérült – egy 27 éves nő – eszméletlen állapotban volt, őt a helyszínen intubálták.
szóljon hozzá!