Január végén beszámoltunk Tövissi Attila esetéről, aki testvérével örökölte volna édesanyja lakását, azonban az mások tulajdonába került. Azóta a károsult és a tulajdonosok többször is ingáztak Marosvásárhelyre, ahol az ügyészségen nyomozást indítottak az adásvételi szerződést kiállító és hitelesítő közjegyző ellen közokirat-hamisítás vádjával. A jelenlegi tulajdonosok hamis rágalmazásnak vélik az egészet, hiszen állításuk szerint maga Tövissi adta el a lakást.
2011. március 28., 18:282011. március 28., 18:28
2011. április 08., 11:512011. április 08., 11:51
Tövissi Attila megdöbbentő története múlt év végén kezdődött, amikor súlyosan beteg édesanyja lakása két személy nevére íródott át. Az azóta ismeretlen körülmények közt megtörtént adásvételt a tulajdonos fia nem fogadta el, szerinte csalás történt, és jogi úton próbálja visszaszerezni az ingatlant. Hetek óta jár fel Marosvásárhelyre, ahol folyik a kivizsgálás az ügyben. Tövissi Attila az ügyészeknek több bizonyítékot is felmutatott, melyek a csalásra utalnak. Számára érthetetlen, hogy miként lehet hitelesíteni egy adásvételi szerződést néhány alapvető okirat nélkül.
Vásárhelyen különböző okiratokat adott le a közjegyző
Miután Tövissi Attila elvitte a birtokában lévő adásvételi szerződést az ügyészeknek, kérték a közjegyzőt is, hogy mutassa fel a másolatokat. Ez meg is történt, azonban ezeken a példányokon különböző adatok, illetve aláírások szerepelnek. Többek közt a másolatokon eleinte nem szerepeltek pecsétek. Később a közjegyző küldött olyan szerződést, amelyen van pecsét, azonban teljesen más helyeken, mint az eredetin, és némelyik oldalon egyel több is szerepel. Ugyanakkor a tulajdonos aláírása sem egyezik.
Nyomozás indult
Átvizsgálva az esetet, az ügyészség bűnvádi eljárást indított M. J. közjegyzővel szemben, közokirat-hamisítás vádjával, valamint a lakást „megvásárló” személyek, P. F. Cs. és P. K. ellen hamisítás gyanújával – mutatta be szerkesztőségünknek a dokumentumot Tövissi.
Egy Kórház-negyedi lakás ügyében nyomoznak
A tulajdonos cáfol, kifizették a lakást
P. F. Cs. rágalomnak nevezi az egészet, elmondása szerint ők kifizették a lakást. Az egyik jelenlegi tulajdonos nem tudja mire vélni Tövissi ezen lépését. Elmondta, kellemetlenül érinti az ügy, hisz ő nincs rászorulva arra, hogy mások lakását elvegye. Véleménye szerint valaki felbiztatta, hogy próbálja kihasználni, hogy a városban történtek hasonló esetek, ezért igyekszik most jogtalanul visszaszerezni a lakást. Azért jogtalanul, mivel ő személyesen adta át a pénzt a másik tulajdonosnak, aki a közjegyző jelenlétében fizette ki Vajda Juliannának az ingatlan árát.
Próbáltuk elérni M. J. közjegyzőt, de hétfőn délután sajnos nem sikerült felvenni vele a kapcsolatot. Ennek ellenére a továbbiakban még próbálkozunk, illetve várjuk jelentkezését, hogy közöljük az ő véleményét is. A nyomozás elindult, a fejleményekkel kapcsolatban a későbbiekben jelentkezünk.
A cikk teljes terjedelmében elolvasható az Udvarhelyi Híradó március 29-ei, keddi lapszámában.
Sérült medve miatt érkezett riasztás Sikaszóba, ám a nagyvad elpusztult, amire a törvény által előírt bizottság helyszínre ért. Az állatot napokkal korábban üthette el egy autó.
Egész napos filmünneppel várják a mozirajongókat június 17-én Szentegyházán. A Vándormozi négy magyar alkotást vetít le, a belépés ingyenes.
Megnyitja kapuit a parajdi sós strand pénteken, a nyitónapon minden érdeklődő ingyenesen látogathatja a létesítményt.
Magántulajdonban lévő kerítéseket és épületeket kellene elbontani ahhoz, hogy felújíthassák a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felső szakaszát. Keresik a lakók ingatlanjait legkevésbé érintő törvényes megoldást, de gyakorlatilag áll a projekt.
Újabb Ro-Alert figyelmeztetést kaptak kedd este a székelyvarságiak medve jelenléte miatt. Mindez alig két nappal azután történt, hogy egy emberre veszélyessé vált nagyvadat kilőttek a településen.
Házkutatásokat tartottak kedden Hargita megyében a Jupiter-hadművelet részeként a rendőrség gazdasági nyomozói. Több mint három kilogramm törvénytelenül értékesített vízipipadohányt foglaltak le.
Bethlen Kata egyházépítő és mecénási tevékenységét feldolgozó kötetet mutatnak be csütörtökön a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány két évtizedes kutatómunka eredményeit összegzi.
Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.
Ismét megjelent Székelyudvarhelyen a medvebocs, amelyet szombaton rögzítettek a város térfigyelő kamerái – jelenleg a helyszínen keresik a vadat a hatóságok, hogy elaltassák, majd elszállítsák.
Három kisteherautó ütközött össze hétfő reggel a 13A jelzésű országúton, Máréfalva község területén.
szóljon hozzá!