Elhúzódó bizonytalanság a mentőszolgálatnál

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Közvitára bocsátotta az Egészségügyi Minisztérium azt a jogszabálytervezetet, amelynek előszeleként már közel egynegyedével csökkentették a Hargita Megyei Mentőszolgálat költségvetését. A csökkentés miatt szükséges átszervezésekre több opció van, Péter Szilárd, a mentőszolgálat igazgatója szerint azonban ezekről még korai beszélni.

R. Kiss Edit

2011. május 03., 16:362011. május 03., 16:36

2011. május 03., 19:262011. május 03., 19:26

Júniustól a megyék lakosságának száma alapján finanszíroznák a megyei mentőszolgálatokat – derül ki a közvitára bocsátott jogszabálytervezetből. A minisztérium közleménye szerint az eddigi finanszírozás nem a reális szükségleteket fedezte, az új módszer révén pedig kiegyenlítődnének a költségek. Eddig nagy különbségek léteztek a megyei mentőszolgálatoknak utalt összegek között, 2009-ben például egyes megyékben lakosonként 17, másokban akár 81 lej is jutott a mentőszolgálat működésére – szerepel a dokumentumban.

Idén júniustól az új rendszer szerint legtöbb 37 és legkevesebb 23,5 lejt fizetnének egy fő után a mentőszolgálatoknak, egyes megyék esetében viszont, mint például Konstanca és Tulcea, kiegészítéseket eszközölnek a turisztikai és földrajzi jellegzetességek miatt – közölte az egészségügyi tárca. Közleményük szerint az új rendszer húsz megye és Bukarest mentőszolgálatai számára több pénzt fog jelenteni.

Nem ez a helyzet Hargita megyében, amint Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója elmondta, az új rendszer alapján csökkentették már április 1-től 24,16 százalékkal a nekik kiutalt pénzt. Bár a minisztérium a jogszabály tervezetét még csak most bocsátotta közvitára, a csökkentést április 1-től már alkalmazzák. Hogy ez hogyan lehetséges, az a mentőszolgálat igazgatója szerint is jó kérdés. A csökkentés következményeként a megyei mentőszolgálat nehéz helyzetbe került, kérdéses, hogy milyen mértékben tudják ebben a hónapban kiadni a fizetéseket. Péter Szilárd kedden azt mondta, az már biztos, hogy az étkezési jegyeket nem tudják kiadni az alkalmazottaknak és lehetséges, hogy egyes pótlékokat sem tudnak majd teljesen kifizetni a május 15-én esedékes fizetésnapon.

Amint azt az igazgató már előrevetítette, a csökkentés miatt átszervezésekre lesz szükség a mentőszolgálatnál, amint azonban elmondta, addig, amíg a jogszabály meg nem jelent, nem kezdhettek ebbe bele, hisz nem tudtak konkrétumokat. Az igazgató közölte, múlt héten Hargita megyében járt Raed Arafat egészségügyi államtitkár és vele, illetve a megyei tanács, a prefektusi hivatal és a közegészségügyi igazgatóság képviselőivel beszéltek a kialakult helyzetről. Az esetleges átszervezésekre, leépítésekre több lehetőség körvonalazódott, ezeket a közegészségügyi igazgatóság továbbította az egészségügyi tárcához – ismertette Péter Szilárd, aki azonban még nem akart ezekről az opciókról beszélni. Azért sem – mondta –, mert még reménykedik abban, hogy a 24 százalékos csökkenés mégsem marad érvényben, hisz ha igen, akkor nem fogják tudni úgy lefedni a sürgősségi betegellátást Hargita megyében, ahogy kell.

Az államtitkár azt mondta, hogy az átszervezést a kórházak átszervezéséhez hasonlóan kell megoldani, hogy senki se maradjon állás nélkül, tehát más intézményekbe irányítsák az alkalmayottakat – mondta Péter Szilárd, aki azonban hozzátette, hogy akármilyen megoldás születik, a Hargita megyei sürgősségi betegellátás mindenképp csorbul.

Kifejtette, a megyei mentőszolgálat számára azért nem felel meg a lakosságszám alapján történő finanszírozás, mert nagyság szempontjából az országban a 13. megye vagyunk, a lakosság gyér eloszlása szempontjából pedig a 3. A nagy távolságok mellett sajátosság az is, hogy sok betegszállítást végeznek más megyébe, itt ugyanis számos kórházi osztály nem is létezik. Bemutatta, hétfőn például a Csíkszeredában lévő 6 mentővonalból 4 más megyében volt beteget szállítani. Ezt most meg tudtuk oldani, de ha a Csík környéki mentőpontok közül felszámolunk néhányat, akkor nem lesz hogyan – mondta Péter Szilárd, aki reményét fejezte ki, hogy a döntéshozók reálisan fogják fel a helyzetet, ami kialakulhat.

Az igazgató ismertette, addig is, amíg konkrétumokat tudnak meg a várható helyzetükről, előrehozták a mentőszolgálat alkalmazottainak szokásos évi felmérést, hogy az elméleti és gyakorlati vizsga eredményei is támpontul szolgálhassanak majd a döntésekhez, ha átszervezésre vagy leépítésekre kerül sor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat

Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba

Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba
2026. június 03., szerda

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton

A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton
2026. június 03., szerda

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök

Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

2026. június 03., szerda

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője

Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője
2026. június 02., kedd

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos

Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos
Hirdetés